A legutóbbi, decemberi frissítés óta már biztosan tudjuk, hogy a Saber Interactive töretlenül dolgozik a World War Z crossplay-támogatásán, ami a soron következő frissítésben végre meg is érkezik. A hétfőn, azaz március 23-án megjelenő update elsőként a PC-s és az Xbox One-os játékosok közt hidalja át a platformok közti szakadékot, valamivel később pedig becsatlakozhatnak a buliba a PS4-es zombivadászok is.
A közös móka a játék összes PvE-módját érinti, tehát a kampányt és a hordamódot is közösen játszhatjuk majd. Némi kikötésre azonban érdemes számítanunk, legalább is az első hetekben. A rendszer ugyanis kezdetben nem támogatja majd a vegyes platformú partykat, elsőként csupán a játék matchmaking-rendszere merít majd a különféle gépek játékosai közül. Nyilvánvaló, hogy ez sokak számára kiábrándító lehet, de csak idő kérdése, hogy a fejlesztők kibővítsék az erre vonatkozó szociális funkciókat is.
A második szezon lezárultával nem ér véget a Wolrd War Z fejlesztése. A Saber Interactive jelenleg egy teljesen új sztoriepizódon dolgozik, amely egy eddig sosem látott helyszínre kalauzol majd bennünket három misszió erejéig. Így kezdődik majd a Season 3, melynek részletesebb ütemtervét valószínűleg hamarosan részletezik a fejlesztők.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.