340 millió dollárnál tart a Star Citizen

  • Írta: gorien
  • 2020. április 1.
  • Biznisz
Link másolása
A Star Citizenre szánt pénz csak gyűlik és gyűlik – függetlenül attól, hogy rajongóktól vagy befektetőktől származik-e. A fejlesztőket eddig is támogató, három nagy cég épp nemrég adott újabb hatalmas összegeket a projekt folytatására.

Legutóbb akkor foglalkoztunk a Star Citizen pénzügyeivel, amikor elérte a negyedmilliárd dolláros határt a rajongók által a közösbe dobott pénz. Azóta ez az összeg is tovább nőtt, és a befektetők is további pénzekkel támogatták meg a Cloud Imperium Games projektjét: jelenleg 340 millió dollárnál tart. A fejlesztők három nagy befektetője (az ITG Investors, a Snoot Entertainment és a Calder Family Office) épp a minap toldotta meg ezt 17 millió dollárral.

A Star Citizent 2012 óta fejlesztik, és úgy látszik, változatlanul bíznak benne, hogy egyszer elkészül. A játék már többször tartott nyílt bétaidőszakot, és egy Squadron 42 névre keresztelt, történetközpontú kampányt is fog kapni, amihez a fejlesztők már fél Hollywoodot összecsődítették. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a kampány első bétáját hamarosan megkapjuk, hiszen 2020 második negyedévére ígérték.

A Squadron 42 azonban nem lesz ingyen. Hiába voltál már korábban a Star Citizen támogatója (a 45 dolláros pakk enged hozzáférni a zárt bétához), akkor is vásárolnod kell egy újabb, ugyanilyen csomagot a Squadron 42-ért. A játék következő nagy bejelentéseit október 10-re várhatjuk, ugyanis akkor rendezi meg a Cloud Imperium Games a CitizenCont.

10.
10.
KopyAti
Ezt a pénznyelőt! Ne mondja már nekem senki, hogy ez a pénz vissza fog jönni. Még akkor sem, ha sokan megveszik!
9.
9.
hedzsooo
#6: Én a kettőt 1ben megvettem még annó, ráadásul olcsóbban mint ahogyan most adják külön-külön. Ennyiből jó korai támogatoként részt venni egy ilyen projektben...

Másrészről meg... Jó lenne legalább a Squadronnal játszani egyszer.. Remélem azt még megélem! :D
8.
8.
#7: Mindig benne van a pakliban, hogy egy "művész" teljes megtámogatása féktelen és drága képzelgésekbe és emellett minimum negatív szájízű vegyes sikerbe megy át. Pl, mint Kojima. De egy zseninek ugye mindig vannak új ötletei és ezeket jól el is tudja adni, szóval emellett végtelen lóvét is el tud költeni. A kérdés ennek a végén már csak az, mondjuk újfent Kojima hasonlattal élve, hogy a végén MGS 3, vagy MGS V lesz-e a végeredmény.

Azt tudjuk, hogy egy ilyen ámokfutásra, amit Roberts csinál, már nagyvállalat nem ad pénzt, mert nagy a kockázat. Így viszont hiába benyeli a faszi a világ összes pénzét, tényleg csak ő egyedül pofázik bele a játékba - és a mai napig vannak, akik ezt megfizetik neki. Talán a Star Citizen hivatalos megjelenésére vár a világ, hogy eldőljön örökre, hogy a közösségi támogatásnak van-e jövője, vagy felejtős az egész rizsa.

Nem "milliárd" dolláros címek esetén biztosan van jövője a modellnek, de nagy kalapozások tekintetében szerintem a Star Citizen már akkor is a törikönyvekben van, ha soha el nem készül és csak a közösségi finanszírozás kudarcát mutatja be. Ha meg estleg hosszú távon tetszeni is fog a játékosoknak, akkor meg újfent benne van a töri könyvekben.

* HA * elkészül a lényegében két darab játék és mind a kettő jó lesz, akkor arra szerintem már indokolt az a kifejezés, hogy game changer. De akkor is csak két dolog biztos: vízválasztó lesz a Squadron megjelenése az egész játék megítélésében, illetve hogy a Citizen nem fog soha sem véglegesen úgy elkészülni, hogy második rész jöjjön, csak megjelenni és fejlődni fog a játék.
7.
7.
Ooorky
#6: Szintén zenész.
ED-be belepakoltam 400 órát (99% munkaidőben), nem kell még egy multis cucc, de egy JÓ űreposzt szívesen tolnék.
Sajnos amit én látok a projekt kapcsán eddig az mértéktelen pénzszórás és Chris megalomániájának fékevesztett tombolása.
6.
6.
#5: Ha elkészül a Squadron 42 és lesznek róla hírek, hogy egy jó, fasza űrhajós játék, akkor azt simán veszem. A Star Citizen, mint mmo egyelőre nem érdekel. De hiába, összeszedtek két határ pénzt és nem vagyunk még pár napra a megjelenéstől, azért valamit már lehet látni az egészből. Most pl azt tudjuk, hogy tényleg jó és úgymond "drága" minőségű zene kerül bele, egy olyan volt az alatt a trailer alatt,ahol a fejeket mutogatták. De már egy csomó sztár benne van, még a wicser is. És azt elmondhatjuk, hogy okés, hogy a Kickstarter-ben nem erről a megjelenési dátumról volt szó, de ott ilyenekről sem volt szó, hogy szinte minden karakter sztár színész lesz eredeti arccal meg hanggal.

Szóval csinálják csak, de én is akkor veszem csak, ha majd megjelenik, előtte nuku befizetés.
5.
5.
Erről a játékról mindig a Kínai nagy fal jut eszembe.1500+ évig építették, soha nem volt tökéletes.Mire elkészült teljes egészében, már eredeti rendeltetési céljának nem felelt meg.De mai napig baromi sok pénzt hoz alkotói leszármazottainak.
Biztos ki fogom próbálni akár a multi és a single részét is.Egyiket lehet csak a gyerekeim :).Hogy tőlem is kapnak majd pénzt az biztos. Ha elkészül a játék azért, ha nem akkor pedig a tökéletes lehúzásért.
3.
3.
#1: Ugyan már. Anyagi tanácsadásért keresd Crhis Roberts-t. a Jég hátán is megél az ember.
1.
1.
prodigy1990
Ezeknek a világ összes pénze se lenne elég.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...