2016-ban Project Wight néven mutatkozott be a veterán Battlefield-fejlesztők első önálló játéka, a Darkborn. A The Outsiders néven futó svéd csapat fejlesztését a tervek szerint a Take-Two leányvállalata, a Private Division adta volna ki, tavaly ilyenkor tehát úgy tűnt, hogy minden sínen van (még egy kiadós gameplay-ízelítőt is kaptunk), időközben azonban valami félrecsúszhatott a fejlesztési folyamat során, ma ugyanis hivatalosan is törölték a projektet.
Igazán nagy kár érte, hiszen már maga az alapkoncepció is megért egy misét: egy rémtörténetekbe illő szörnyeteg szerepében vettük volna fel a harcot a vérszomjas vikingek ellen, akik kíméletlenül lemészárolták a fajtánkat. A belső nézetű játékmenet során nagy hangsúlyt kapott a lopakodás, később pedig a közelharc.
A projekt jegeléséről szóló gyászhírt a The Outsiders feje, David Goldfarb jelentette be Twitteren. Valódi indoklást nem kaptunk arról, hogy miért jutott ilyen szomorú sorsra a különös akciójáték, Goldfarb viszont annyit elárult, hogy a csapat már egy másik, teljesen eltérő projekten dolgozik.
Remélem, valamikor még előveszik, mert nem tűnik rossznak, és akár még siker is lehetett volna.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.