A Phoenix Labs a free-to-play Dauntless-szel olyan játékot alkotott, amely a hegyomlás méretű szörnyek legyőzését emeli a középpontjába, nagyjából mindenféle sallang nélkül. Ebben a posztapokaliptikus világban a játékosoknak a behemót nevű lényeket kell legyőznie, és míg a legnagyobbak afféle bossok voltak eddig, a legújabb kiegészítőben, a Call of the Voidban, egy halom gigászon kell átvágnunk magukat.
Az Escalation játékmód egyfajta arénaharc lesz: a behemótokkal egymás után kell megküzdenünk, a harcok között power-upokat kapunk, a küzdelem csúcsát pedig a Thrax nevű, új lény legyőzése jelenti. A korábbi tapasztalataink azonban cserben hagyhatnak minket, mivel az Umbral nevű árnyékenergia megfertőzi a már jól ismert lényeket is, így teljesen új ellenfeleket létrehozva.
A kiegészítő emellett gyakorlóteret is hoz a játékba, ahol a fegyvereket próbálgathatjuk, ráadásul új narratív elemekkel is bővül a sztori, amelyek a fejlesztők szerint a júliusi frissítésben egy komoly meglepetéshez vezetnek majd.
A Call of the Void kiegészítő június 11-én élesedik PC-n, Xbox One-on, PlayStation 4-en és Switchen.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.