Miután az Overkill's The Walking Dead bukása majdnem teljesen bedöntötte a Starbreeze csapatát, a svéd stúdió nem számíthatott másra, csak a Payday-franchise sikereire. Ekkora gödörből azonban nehéz kimászni, s habár a fejlesztők biztosítottak minket arról, hogy a munka nem állt le, be kell vallanunk, nem múltak el a harmadik résszel kapcsolatos aggodalmaink.
Úgy tűnik azonban, hogy a helyzet valóban kezd normalizálódni - erről árulkodik az is, hogy a széles (és nem sikertelen) repertoárral rendelkező Koch Media felvállalta, hogy kiadóként támogassa meg a projektet. Tobias Sjögren, a Starbreeze jelenlegi CEO-ja nagy örömmel közölte a hírt, és megemlítette, hogy ez a partneri kapcsolat lehetővé teszi majd azt, hogy hosszútávon, a megjelenés után is támogathassák a kooperatív lövöldét.
Klemens Kundratitz, a Koch Media Group fejese hasonlóan pozitív hozzáállással kommentálta az eseményeket. Az úriember elmondása szerint a Payday 3 (az általuk eddig látottak alapján) egy igazán elképesztő, innovatív játéknak ígérkezik, amely új magaslatokba emeli majd a bankrablós franchise-t. A deal lezártával egyébként a 2023-as évet célozták meg a játék premierjével, így legkorábban csak két év múlva válhatunk ismét fegyveres rablókká.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.