Két szép kép és némi információ került napvilágra a gőzerővel készülő Half-Life második epizódjából. Lássukm mit mondanak a ValvE fenegyerekei.
Mint ismeretes, már több mint egy év eltelt az Episode One megjelenése óta és bár a Második Epizód megjelenését még tavaly év végére jelezték, gondolni lehetett, hogy ez a határídő tarthatatlan lesz és a ValvE, szokásához híven be fogja jelenteni a csúszást. Így is lett. Új időpontként az idei év végét jelölték meg, mikoron - ha minden igaz - egyidejüleg fog hóditókörútra indulni PC, X360 és PS3 platformon is!
Hogy ne érezzük magunkat rosszul, ezúttal nem egy szimpla folytatást kapunk kézhez - ami már önmagában is felér egy gyönyörbombával -, hanem rögtön két plusszal is kedveskednek nekünk és pénztárcánknak a készítők. Az egyik a már oly régóta várt Team Fortress 2 , a másik pedig a Portal névre keresztelt "3D puzzle game" meghatározással ellátott játék lesz. Ezek az infók igaz nem tartalmaznak semmi újdonságot, de érdemes megemlíteni őket.
Újdonságként viszont itt szerepelhet a történet apró leírása, amit Erik Johnson személyéből csikartak ki a Gamespotos hegesztők. Eszerint a Második Epizód egy valóságos vesszőfutás lesz. Az előző rész végén már úgy tűnt, hogy végre sikeresen megszöktünk City 17-bő és megérdemelt pihenésnek nézhetünk elébe. Nos, ez nem igy történik, hiszen most kezdődik még csak a java! A megszerzett adatokat el kell juttatnunk a White Forest-ben található rakétaállomásra, melynek segítségével előre láthatóan meg tudnánk szüntetni az idegen portál kevésbé sem áldásos tevékenységét. Hogy feladatunkat teljesítsük, végig kell verekednünk magunkat egy egyébként roppant szép és festői dimbes-dombos, zöldellő tájon. Az egyetlen szépséghibája csupán az, hogy hemzsegnek a különféle combine katonamutációk, robotok, tripodok és egyéb, az életünkre törő kreálmányok.
Sajnos a megpróbáltatásaink kezdetének még nincs konkrét dátuma, de amint lesz, azonnal megosztjuk veletek. Addig meg javaslom, vegyétek elő a két megjelent részt s toljátok ismét végig, hiszen ha van játék, ami megéri a fáradtságot, akkor az a Half-Life 2 sorozat!
bár az episode one nem volt nagy durranás(pc végigvittem),de a kettő jobb lesz!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.