A Hearthstone időnként megpróbálja újra és újra feltalálni magát. Azon túl, hogy háromhavonta vadonatúj kártyaszetteket adnak hozzá a fejlesztők, két éve egy Autochessre emlékeztető játékmód, a Battlegrounds is bekerült, hamarosan pedig egy újabb mód érkezik, amely még inkább szakít a gyűjtögetős kártyajáték alapjaival. Ez lesz a Mercenaries.
A Mercenaries játékmód egy körökre osztott RPG lesz, roguelike-elemekkel megbolondítva – voltaképp egy játék a játékon belül. Ahelyett, hogy harminclapos paklikat építenénk, zsoldosokat gyűjtünk, amelyek tapasztalati pontokból fejlődnek, és még saját felszerelésük is lehet. A zsoldosok három fajtába tömörülnek (Fighter, Protector, Caster), amelyek között kő-papír-olló jellegű kapcsolat van.
Ezzel a csapattal indulunk vadászatokra, amelyek során Slay the Spire típusú térképeken haladunk előre, a meccsek pedig a mi beleszólásunk nélkül, de az előre meghozott instrukcióink alapján zajlanak le. Kapunk emellett fejleszthető bázist is, játszhatunk más játékosok ellen, különböző küldetések révén pedig új zsoldosokhoz juthatunk. A játékmódnak még saját valutája is lesz. Sztárvendégként pedig Diablo is beugrik majd.
Alább megtekinthetitek a Blizzard tegnapi bejelentő streamjét (a lényeg 44:40-kor kezdődik). A játékmód október 12-én élesedik.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.