Két éve hallottunk először a Darkest Dungeon folytatásáról, tavaly kiderült, hogy idén várható a játék korai hozzáférésű változata, de ezen túl többnyire csöndben hegesztgette következő játékát a Red Hook Studios. Tegnap azonban újra előbukkant a lovecrafti kozmikus horrorból nagykanállal merítő dungeon crawler, méghozzá azért, hogy megerősítse az early access dátumát: október 26-tól kereshetjük, kizárólag az Epicen keresztül.
A Darkest Dungeon II-ről nem sokat tudunk még, de az ígéretek szerint az első epizódnál sokkal nagyobb kalandra indulunk – egyetlen bázis helyett ugyanis egy karavánt kísérgetünk majd keresztül többféle vidéken. A harcrendszer hasonló lesz, mint az elődben, de vizuálisan és játékmechanikák terén is sok változásra számíthatunk, így például bevezetik a Reményt valutaként, amiből vásárolni és fejleszteni tudunk majd, az elhullott hősök helyére pedig kocsmák meglátogatásával tudunk újakat toborozni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.