A Starfield után úgy tűnik, a Bethesda másik nagyon várt szerepjátéka, a The Elder Scrolls VI is platformexkluzív címként jelenik majd meg. Ugyan Phil Spencer, az Xbox-részleg vezetője a brit GQ magazinnak adott születésnapi interjúban hivatalosan nem erősített meg semmit, de amikor szóba került a Starfield Xbox-exkluzivitása, célozgatott rá.
Spencer úgy nyilatkozott, hogy eszük ágában sincs büntetni más platformokat, mert hiszi, hogy minden más platform képes a növekedésre. Később azzal folytatta ugyanakkor, hogy szerinte abból csak előnye származhat a játékosoknak, ha az ő platformjukon jelenik meg először a The Elder Scrolls VI, ugyanis így tudják garantálni, hogy teljes csomagot kapjanak a rajongók.
Az The Elder Scrolls VI a 2018-as E3-on mutatkozott be, azóta viszont az anyavállalattal együtt a Microsofthoz került a Bethesda Softworks, illetve annak összes fejlesztőstúdiója. Ez azt is jelenti, hogy a jövőben a stúdió összes játéka elérhető lesz az Xbox Game Passen is - és ez alól az új The Elder Scrolls sem kivétel.
Ez jó!!!
Szijjjjártópeti bekér mibdenkit :)
Otthon vezetéken pöpec, de mobilon még felejtős.
5-6 év fejlesztéssel a 2028-29 a realitás amikorra ez kész lesz. Addigra meg már felhőgaming lesz :D
Ezt a piacot kihagyják, természetesen... :P
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.