A TUDUM óta nem titok már, hogy a Netflix berendelte a The Witcher-sorozat harmadik évadát, így annyira nem meglepő, hogy bár a második felvonás csak mostanában került ki a szolgáltatásra, az alkotók már nagyban dolgoznak a folytatáson.
A TechRadar interjút készített az adaptáció showrunnerével, Lauren Schmidt Hissrich szavaiból pedig az derül ki, hogy már befejezték a forgatókönyvet, amely egyébként a kedvenc regénye, A megvetés ideje alapján készült. Hozzátette, most úgy érzi, hogy az első két évaddal csak lefektették az alapjait az igazán fontos történéseknek.
Ettől eltekintve ne nagyon bízzunk abban, hogy a harmadik évadot egyhamar láthatjuk: Hissrich szerint a kreatív folyamat csak most kezdődik, amikor is behívják a rendezőket és a színészeket, hogy még inkább elmélyülhessenek a részletekben.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.