A GamesIndustry.biz idén is nagy játékipari predikciókkal kezdte az évet, a találgatások és előrejelzések közepette azonban elhangzott egy olyan biztosnak tűnő infómorzsa is, amely mellett hiba lenne elmennünk. A japán játékiparra szakosodott Kantan Gamer elemzője, Dr. Serkan Toto ugyanis határozottan kijelentette, hogy már aktív fejlesztés alatt áll a Mario Kart 9, annak ellenére, hogy a széria előző része továbbra is remekel az eladási listákon.
Egy újabb Mario Kart érkezése nem érhet minket meglepetésként, a jó doktor szerint azonban a vártnál korábban számíthatunk a megjelenésre, hiszen a Nintendo már az idei év folyamán bejelentheti az új cím érkezését. Az úriember elmondása szerint egyébként a Mario Kart 9 egy nagy csavarral újít majd a kartjátékok eddig ismert formuláján, ennek részleteiről azonban egyelőre nem tudtunk meg többet.
Habár Dr. Serkan Toto írásából nehéz kibogozni, hogy hol végződik a kézzel fogható információ, és hol kezdődnek a predikciók, az elemző azt is megemlítette, hogy a Nintendo idén egy újabb nagy IP-t költöztethet önálló címként a mobilplatformokra. Nem lepődnénk meg ezen a fejleményen sem, hiszen a japánok a 2019-es Mario Kart Tour óta feltűnően lapítanak a mobilszférában - annak ellenére, hogy a versenyjáték óriásit tartolt a kisképernyős platformokon is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.