Nem pihen az Elden Ring fejlesztőcsapata. A FromSoftware számos új álláshirdetést osztott meg a weboldalán, széles hálót vetve a tapasztalt játékfejlesztőkre, az itt szereplő munkaköri leírások pedig elárultak egyet, s mást a stúdió jövőjéről.
Az innen származó legfontosabb tudnivaló, hogy a több új játékprojekt is készül a japán csapatnál, melyekhez többek közt tervezőket, programozókat, grafikus művészeket, animátorokat, hangmérnököket, üzleti szakembereket és egyéb új munkatársakat keresnek. Mivel a stúdió kutatói részlege is vár friss szakembereket, jó esély van rá, hogy a szóban forgó projektek legalább egyike még a fejlesztés igen korai stádiumában áll.
Akad azonban olyan projekt is, amelyen már az utolsó simításokat végzi a japán brigád, ezt a hírt pedig nem is kaphattuk volna biztosabb forrásból. A bejelentés ugyanis egyenesen a FromSoftware vezetőjétől és a Souls-játékok atyjától, Hidetaka Miyazakitól érkezett, aki a japán 4Gamer magazin interjújában azt nyilatkozta, hogy az egyik új játékuk már a fejlesztés legvégső szakaszában áll.
A kérdést egyébként egy korábbi, 2018-as interjú kapcsán hozta fel a japán magazin, a négy évvel ezelőtti beszélgetés során ugyanis Miyazaki azt állította, hogy "három és fél" játék készül a stúdió falai közt. Ebből a listából két nagy címet már jól ismerünk: a szadista játéktervező a Sekiro: Shadow Die Twice-ra és a hatalmas sikert arató Elden Ringre utalhatott, a "fél játék" pedig a PlayStation VR-ra tervezett Déracinét takarta. No, de mi lehetett akkor a harmadik nagy cím?
Nos, van egy elég határozott tippünk, az év elején ugyanis számos vízjelzett kép kiszivárgott az Armored Core hatodik részéből. Miyazaki bandája már lassan tíz éve, a Dark Souls befutása óta takaréklángra tette a mechás sorozatot, így időszerűvé vált a visszatérés. A hivatalos orgánumokon továbbra is csend honol a téma kapcsán, a szivárgásokból és Miyazaki kijelentéséből ítélve viszont valószínűnek tűnik, hogy nincs már túl messze a bejelentés.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.