Remek rajtot vett az év elején megjelent Sifu, márciusban már több mint egymillióan játszottak vele. A SloClap csapata azóta is sorról sorra adja ki az új frissítéseket és ingyenes tartalmakat a játéhoz, látszik, hogy szívügyüknek tekintik a rajongókat. Még áprilisban mutatták be a listát az idén érkező ingyenes tartalmakkal, az akkori ígéreteiket betartva pedig meg is érkezett az őszi nagy frissítés a Sifuhoz.
Ebben egy új eszköz került implementálásra, mely segítségével szabadon szerkeszthetjük a visszajátszásainkat. Ezzel lehetőségek egész tárháza nyílik meg a régi kungfufilmek szerelmesei és a tartalomgyártók előtt, hiszen így szabadon rekreálhatnak ikonikus jeleneteket a játékon belül, vagy épp látványos animációkat és montázsokat készíthetnek pillanatok alatt. Az eszközről egy rövid bemutatóvideót is készített a stúdió, melyet a Twitter-oldalukon tettek közzé. A Sifu támogatása természetesen itt nem ér véget, télen egy teljesen új játékmóddal fog bővülni a játék, melyben különböző arénaharcokban mérettethetjük meg magunkat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.