Íme, Christopher Nolan új filmjének, az Oppenheimernek az első előzetese
- Írta: RangerFox
- 2022. december 19.
Christopher Nolan Hollywood egyik legnagyobb rendezője, nem véletlen övezi akkora várakozás a legújabb filmjét, az Oppenheimert. Az atombomba megalkotójának történetét feldolgozó film végre megkapta első hivatalos előzetesét, mely meglehetősen komolyra és drámaira sikerült. Mint tudjuk, a rendező hosszú évek közös munkái után szakított a Warnerrel, és immáron a Universallal közösen készíti az új filmjét, mely a hírek szerint 100 milllió dolláros büdzséből került leforgatásra, természetesen IMAX kamerákkal.
Az Oppenheimer 2023. július 21-én kerül majd a mozikba, amelyben J. Robert Oppenheimert Cillian Murphy fogja alakítani. Rajta kívül még feltűnik majd Emily Blunt, Matt Damon, Robert Downey Jr., Florence Pugh, Garry Oldman, Rami Malek, Casey Affleck és Kenneth Branagh is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.