Újra a Borderlands 4 létezéséről pletykálnak internetszerte, miután az egyik szinkronszínész online önéletrajzában felsorolta, milyen játékok fejlesztésénél működik közre. Noha a bejegyzést azóta törölték (talán nem véletlenül), a Reddit fórumozói azonban kiszúrták, hogy bizony a Borderlands folytatásáról van szó, abban is Aiyumi szerepét kapta a művésznő.
Egy másik törölt listán Nadia Danova producer azt is hozzátette a LinkedIn-profilján, hogy a játék 2023-ban jelenik meg, bár azt érdemes megjegyezni, hogy ő két éve dolgozott a játékon, és azóta ugye változhatott a tervezett kiadási ablak.
Az biztos, hogy Randy Pitchford, a Gearbox társalapítója még 2021-ben toborzott dolgozókat a céghez az új Borderlands munkálataihoz, a frencsájz pedig azóta él és virágzik. A Dél-Afrikai korhatár-besorolásért felelős intézet például egy új gyűjteményt, a The Borderlands Compilation: Pandora's Boxot is megszellőztette, pedig még be sem jelentették. Már úton van egy interaktív streaming-sorozat is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.