A csapat egy X-posztban jelentette be a késés hírét: „Az irodaházunkban nemrég történt egy tűzeset, valamint váratlan fejlesztési problémák is felmerültek, amelyek jelentősen kihatnak tesztelési és fejlesztési képességeinkre.
Gondos megfontolás után arra a nehéz döntésre jutottunk, hogy elhalasztjuk a konzolos verziót, ami eredetileg augusztusra volt tervezve, annak érdekében, hogy mindent rendbe tegyünk. Most októberben, a Halloween előtti hétre célozzuk be a különleges megjelenést. Ez elegendő időt biztosít számunkra, hogy mindent tökéletesre hangoljunk. Türelmetek és megértésetek sokat jelent számunkra, és már alig várjuk, hogy megjelenjen a Phasmophobia konzolokra is.” – olvasható a csapat közleményében.
Ahogy azt már korábban is bejelentették, a PlayStation 5-ös verzió támogatni fogja a PlayStation VR 2-t és mindkét konzolon – a Series S-el 3 konzolon igazából – opcionális cross-play is lesz.
A játék 2020. szeptembere óta érhető el korai hozzáférésben. Az eddigi tapasztalatok alapján egy remek élménynek bizonyult a négyfős kooperatív kaland, melyben egyfajta túlvilági nyomozóként szellemeket próbálunk beazonosítani, miközben paranormális események tömkelege edzi szívünket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.