A Don't Nod novemberben megjelenő játéka még a lenti videó alapján is egy sokkal akciódúsabb címnek ígérkezik, mint a fejlesztők legismertebb játékai, ennek fő ok a közelharc hangsúlyossága, na meg persze a setting, miszerint a 17. századi amerikai telepesek életét megkeserítő szellemek és szörnyek levadászása lesz az egyik fő feladatunk. Persze, nem lenne Don't Nod játék a Banishers: Ghosts of New Eden, ha nem lenne egy igen komoly érzelmi vonulata a játéknak, ahol a döntéseink markánsan befolyásolnák a végkifejletet.
A lenti betekintő videóban egy küldetés zanzásított verzióját kapjuk meg még a játék elejéről, és a látottak alapján nem a harcrendszer lesz az, ami miatt emlékezni fogunk majd erre a címre. A könnyű és nehéz támadások kombinálása, a kitérés és hárítás már-már klasszikus elemei a mai akció-RPG-knek. A Banishers: Ghosts of New Eden azzal dobja fel a dolgot, hogy ugyan van egy lőfegyverünk, az azonban egy korabeli muskéta. Lőszerünk végtelen, de az újratöltés rendkívül körülményes és hosszadalmas, így lőfegyverünk inkább a harcok elején, taktikai céllal lesz majd hasznos.
A harcok során és az összecsapásokon kívül bármikor válthatunk a két karakterünk, Red és Antea között. Kettejük képességei is kiegészítik egymást, azonban a korábbi tarilerek alapján is számítani lehetett rá, hogy a játék valódi célja az lesz, hogy Red visszahozza szerelmét az élők közé. A lineáris, de nyitott pályadizájn olyan címeket idéz meg a videókban, mint a 2018-as God of War, de a Don't Nod saját stílusában.
A Banishers: Ghosts of New Eden november 7-én jelenik majd meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re, az előrendelőknek bónuszként ingyenesen járni fog a The Wanderer DLC, ami új ruhát és fegyvert is jelent játékosok számára.
Ez a hír a Gamescom-közvetítésünk része. Ha lemaradtál valamiről, irány az aloldalunk, ahol egy helyen találod meg az összes bejelentést és látnivalót az eseményről!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.