A Sony vezérigazgatója is kommentálta a Ubisoft botrányt keltő kijelentését

  • Írta: osan
  • 2024. január 25.
  • Biznisz
Link másolása
„Az előfizetéses szolgáltatásoké a jövő” – állítják a jósok a francia cég berkeiben, viszont sokan nem értenek ezzel egyet. Most a Sony vezérigazgatója fűzte hozzá gondolatait a diskurzushoz.

A Ubisoft erősen indította az újévet, megjelent a Prince of Persia: The Lost Crown, mellyel egyidejűleg kicsit átalakították előfizetéses rendszerüket is, és hozzátették, hogy szerintük a feliratkozásra építő szolgáltatásokról fog szólni a játékipar is hamarosan. Azzal indokolták, hogy a szolgáltatások népszerűsége lankadatlan és ugyanúgy, mint a film-, és zeneiparban, a videójátékoknál is erre fog kifutni a jelenleg tartó trend.

Ezzel sokan nem értenek egyet; a játékosok ugyan már kezdenek hozzászokni ahhoz, hogy a digitális formában vásárolt alkotásokat nem ők birtokolják jogilag, de az előfizetéses modellel fellépő időkeret viszont már problémás, a fejlesztők pedig, mint a Larian stúdió is, azért nem támogatják ezt az álláspontot, mert akkor az előfizetéses modellel rendelkező kiadó kezében lesz a döntés joga, hogy mely játékok milyen időre és mennyiségben kerüljenek be a kínálatba, így a kisebb stúdiókat még nagyobb hátrányba raknák, az ipart még jobban polarizálnák.

Kenichiro Yoshida, a Sony vezérigazgatója is megszólalt ez ügyben:

Az emberek általában egy játékot játszanak egyszerre, szóval a ’bármit ehetsz’ típusú játékszolgáltatások valószínűleg nem lennének olyan értékesek, mint például egy videó streamingszolgáltatás. Egy kiegyensúlyozott/hibrid szolgáltatásunk van a PSN-en, előfizetéses modellel és ’pay-per-content’-tel együtt...

Azon kívül, hogy érthetően a saját cégét fényezte megszólalásában, egy teljesen jogos érvet is mondott, mégpedig azt, hogy szeretett hobbink időigényes, és nem feltétlen lenne a legjobb végkimenetel egy olyan előfizetéses modell, melynek használatakor egy fix időkeretbe vagyunk beszorítva, még akkor sem, ha az az időkeret amúgy eléggé tág. Nektek mi a véleményetek, ti örülnétek a Ubisoft jóslatának vagy inkább a hurrogókkal értetek egyet?

31.
31.
Doomsayer
Ha már itt erről témázunk: persze, hogy az EA mutatta be tegnap este a legnagyobb stunt-ot, amit eddig láttam a digitális gaming során. Szóval nem voltam egy jó ember 2023-ban, ezért a decemberi születésnapomra büntetésből Jedi Survivor-t kaptam (PC-re ugye). Több, mint egy hónapja nem toltam vele, mondom tegnap este benézek egy picit. Klikk az ikonjára, betölti az EA programroncsát, aztán nem történik semmi. Kattintgatok és stb, de semmi. Ekkor elmegyek a Library-ba, hogy lássam az összes játékom és egyszerűen a Jedi Survivor nincs ott...! Mint ha sosem lett volna. Na most mi van? E-mailek, kitúrtam az infót, hogy megvettem és a kódot is, szóval ezt újból megpróbáltam aktiválni. Azt írja, hogy ez egy Jedi Survivor, de már aktiválták és bevitt a boltba, hogy itt vegyem meg 69€-ért, vagy pedig fizessek elő az EA valami szarra. Ezen a ponton már annyira frusztrált voltam, hogy majdnem azt mondtam, hogy nem is baj, hogy eltűnt, mert annyira hulladék minőségű minden gépre, hogy az a játszhatatlanság határán van - csak ugye akkor miért kérnek érte pénzt, ha így eltűnik egy hónap alatt...

Mindegy, újraindítottam az EA roncs programját és ott volt a játék úgy, mint ha soha az életben semmi gixer nem lett volna. Ilyet sem láttam eddig semelyik hulladék kiadótól, csak ezektől. Minden esetre happy end lett a vége és rendesen tudtam vele utána játszani teljesen normálisan úgy, hogy helyenként 15 fps-el fut 4080-on és 2 másodperces fagyások vannak benne a fontosabb átvezetőkben, úgyhogy valaki meghalt a videóban és azt utána csak a beszélgetésből tudtam meg, mert addig állt a kép.

Köszi EA és Respawn.
29.
29.
delphijos
#27: Jó, mondjuk a piac mindenre reagál. De ha nem “komoly” az ügy, ez azért vissza szokott állni.
28.
28.
Seraph
Amúgy ahhoz hogy elvegyék úgymond a játékot eleg annyi drm rá, lekapcsolni par evre ra a drm szervert, hiaba a "tied" a single se jatszhato tovabb, eula szerint joga van hozzá a valllalatnak.
Száz szónak is egy a vége gyerekek, amerre halad a világ hamarosan kisebb gondunk is nagyobb lesz annál hogy mi lesz a digitális hozzáférési szirszarainkkal.
27.
27.
Doomsayer
Ubisoft: Jó lesz, ha hozzászoknak a játékosok, hogy nem birtokolják a játékokat.

Ubisoft részvények:
p3vygC5.png
24.
24.
delphijos
#22: Ez is az az alkalom ahol abszolút egyetértünk. Amit Crytek is ír, az persze igaz MOST de nem azért mert "nem tehetik meg". Csak még nem tették meg. Nagyon nem mindegy. Egy fizetős multi only játék alol is bármikor kilőhetik a szervereket, vagy ha ugyanez történik egy F2P játékkal, ha vettél ott valamit, az is kuka. ( persze ez természetesen kicsit más )
20.
20.
Doomsayer
#19: A Sony most vette el a felhasználitól a digitálisan vásárolt tartalmakat (filmeket).

"As of 31 December 2023, due to our content licensing arrangements with content providers, you will no longer be able to watch any of your previously purchased Discovery content and the content will be removed from your video library. We sincerely thank you for your continued support."

Sokan nem értik, vagy hiszik, de tényleg akkor veszik el a digitálisan vásárolt anyagokat és accokat, amikor csak akarják. Ezt is belicencelték, eladták, lejárt a licenc, aztán szia, hiába vetted meg, go f yourself. De szerintem azért nem hiszik el sokan, hogy ez megtörténhet, mert azt hiszik, hogy hivatalosan fogja azt mondani bármelyik, hogy "azért veszem el, mert csak úgy". Hát nem ezt mondják, mert valami jó ok mindig van, de a lényeg, hogy elveszik.

De én őszintén nem értem az embereket, hogy mit nem hisznek el rajta. Nincs egy generációnyi ideje, amikor a rendőrök kiverték Magyarországon a polgároknak a fogait és elvették a földjüket és az állataikat, mert az volt a politika, ma meg már az emberek azt hiszik, hogy nem elvehető tőlük a digitálisan vásárolt cucc, vagy bármi tulajdon...

Hát lesznek még itt meglepetések.
17.
17.
delphijos
Azért írtam bele a kommentbe hogy “jogilag”.. Természetesen, digitális vásárlásnál ki vagy szolgáltatva a store-t fenntartó cégnek. Annyit tehet az ember hogy elfogadja, vagy hagyja a francba ezt a hobbit. Amúgy ez minden olyan termékre igaz ami valamilyen online rendszert használ a működéshez. Ha a cég bezár, vagy megszünteti a supportot vagy használhatatlan lesz, vagy a funkcionalitás korlátozódik.
14.
14.
Seraph
#13: De a Nintendo bármit is dönt pl a Snes kazettáimat nem tudják elvenni, nem kell hozzájuk patch se. Fizikailag akkor játszok vele amikor akarok, az enyém. A mai játékok meg sokszor megjelenéskor ha rajta is van minden a lemezen ami egyre ritkább legalább 2-3 patch nélkül általában játszhatatlanok.
13.
13.
delphijos
#7: Persze értem mire gondolsz, de jogilag nem változott a helyzet, ha fizikai adathordozón van egy szoftver, az se a "tiéd". Ahhoz is csak használati jogot vettél.
11.
11.
Seraph
#10: Viszont ami a lemezen van az már day 0 patchek nélkül is szinte mindig jatszhatatlan, ha egyaltalan indul extra letoltesek nelkul.
10.
10.
Caleon
#7: Altalaban nem kell net, ha beallitod a konzolt elsodleges keszuleknek az accounthoz.
8.
8.
Trottenbauer
#7: Hogyne indulna el!A PS4-et számtalanszor vittem vidékre,ahol egy kanyi net sem volt,mégis csont nélkül mentek a játékok.
7.
7.
Seraph
#6: Net nélkül már ami a "tiéd" se indul el. PS3 korszak volt az utolsó hogy amit megvettél az a tiéd gyakorlatilag.
6.
6.
DragonBleacPiece
Vettem már többször ps plust azzal a hévvel hogy na letolom az összes exkluzívot ami kimaradt, régebben nem volt psem meg semmim és baby boomerként pótoltam be a gaming élvezeteket xD. Aztán mindig az lett a vége hogy kipróbáltam játékokat kb 5-10 percre (death stranding, ratchet and clank, horizon 1-2 , nier automata, last of us, infamous second son stb) és annyira idegesített hogy le fog járni a plus és sietnem kell a játékkal hogy megvettem minden játékot akciósan inkább, szóval megvannak eredetiben és még kevesebbe is került 6-7-8 game mint egy egyéves előfizu. Jó döntés volt részemről.. DE MEGÉRTEM (!!!) hogy pl egy családnak jó a plus, mert a szülők és gyerekek is ki tudják maguknak választani a felhozatalból ami tetszik, vagy ha átjönnek haverok és mondjuk vmi mortal kombatot akarnának nyomni egymás ellen stb. De én azt szeretem hogy enyémek legyenek a játékok és bármikor nyomhassam internet nélkül is.
5.
5.
Sakee
Egyik ezt akarja látni, megvan az oka ,a másik oldal mást, megvan az oka én a példának iderakott L. stúdión nevetek a maga nyolc játékával. Annak mi köze van, persze a BG3 bejött de akkor sem egy mérvadó feljesztő.. Réteg.
4.
4.
Nothing
Nem értem, mitől lenne egy ilyen kijelentés botrányos. Ha xy cég így látja az üzlet jövőjét (és biztosan jobb rálátásuk van a dologra, mint a vásárlóknak), akkor lelkűk rajta. Nem azt mondták, hogy nem lesz más, hanem hogy ez lesz a legnépszerűbb. Aztán meg az a bizonyos jövő lehet 2025 vagy 2050 is.
Egyébként szerintem nincs (teljesen) igaza az Ubi-nak. Kb. olyasmi ez, mint amikor anno elkezdték bevezetni a bankkártyákat, és sokan azt jósolták, hogy 15-20 éven belül megszűnik a készpénz. Az előfizetéses rendszer biztosan jövedelmező lesz, egyre inkább el is fog terjedni, de az a jövő, amikor teljesen kiszorítja az egyéb lehetőségeket a piacról valószínűleg sosem fog eljönni.
3.
3.
Grabowsky30+
Ha abból indulunk ki, hogy a streamelt játékoké a jövő (ezt már azért hallottuk elég sokat) akkor bizony ez hozza magával a "bérelt" játék szolgáltatásokat is. Hiszen ha valakinek nincs készüléke amin lejátssza akkor, miért szeretne játékokat birtokolni?
1.
1.
Turoscsusza
"az emberek egy jatekot jatszanak egyszerre"

En altalaban 3-4-et, 1-et csak online
1-et couch co-op, 1-et meg story miatt (most eppen Horizon Forbidden) west) na nem minden nap, de 1 hetre levetitve biztosan.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...