Nem fogy a PlayStation VR2, a Sony szünetelteti a gyártást
- Írta: szlav
- 2024. március 18.
Már aligha nevezhetjük újdonságnak a VR-technológiát a szórakoztatóiparban, a játékélményre fókuszáló headsetek azonban mégsem hozták meg azt a piaci áttörést, amelyre számos gyártó számított volna. A PlayStation VR2 bizonyos szempontból egyeduralkodó, hiszen sem a Microsoft, sem pedig a Nintendo nem állított vele szembe konkurens konzol-alapú VR-eszközt. Ennek ellenére a PSVR2 eladásai küszködnek, és ahogy az a Bloomberg riportjából kiderült, a Sony beszüntette a csupán egyéves hardver gyártását.
Ennek pedig igen kézenfekvő oka van: túl sok felhalmozott, eladásra váró PSVR2 áll világszerte a raktárakban, és amíg ezek nem találnak gazdára, a Sony pusztán a pénzt égetné az újabb egységek gyártásával. A Bloomberg cikkében Yijia Zhai piacelemző is megszólalt a Sony helyzetét, illetve átfogóan a VR-piac jelenlegi állását illetően.
Zhai szerint a fogyasztók leginkább a továbbra is igen magas ár miatt nem vesznek VR-headseteket. Igaz, hogy a PSVR2 550 dolláros ára messze elmarad például az Apple Vision Pro 3500 dolláros árazásáról, ám a Sony headsete még így is drágább, mint egy PlayStation 5 konzol - amire nem mellesleg szükség van a headset mellett.
Hasonlóan nagy gondot okoz a VR-játékok választékának a hiánya. Jóval kevesebb VR-ra tervezett vagy VR-funkciókat támogató videojáték készül, mint hagyományos cím, ez pedig nem véletlen. A VR-játékok fejlesztési költségei arányaiban jóval nagyobbak, mint a hagyományos PC-s és konzolos játékoké, arról nem is beszélve, hogy a kisebb felhasználói bázisnak köszönhetően rendszerint az eladásaik is jóval alulmaradnak. Ezzel pedig a metaforikus kígyó a saját farkába harapott, hiszen amíg a drága és rizikós fejlesztési folyamatok kevés játékot eredményeznek, ez egyenesen ahhoz vezet, hogy a választék hiánya miatt kevesebb játékos ruház be VR-eszközökre.
Ezen máig sírva röhögök amikor meglátom leírva bárkitől.
Vicces hogy ezt a MS saját maga mondta már elég rég.. de csak amiatt az apróság miatt hogy ugye a másik felvásárlásból egy kurva cím nincs azóta se a game passzba így kérdem én mi a ferde ****tól várta a ms a game pass növekedést az acti miatt ha nem tett bele címeket? Ilyenkor érzem azt hogy a ms kb önmaga paródiája..
Nem mellesleg a bethesdát mikor megvette azok a címek már rég lejártak lecsengtek szóval attól se kellett volna na ugrást várni, mert nem volt mire.
Már régen mondom, ugyanaz lesz itt is mint ami a film streaming-nél. Mindenki azt hitte hogy SAJÁT tartalmat csinál , csak SAJÁT MAGÁNAK és az majd jó lesz. Csak ez egyszerűen nem rentábilis, úgyhogy szépen rendeződik vissza minden, hogy ugyan maradnak a saját szolgáltatások, de adják-veszik egymás között a tartalmat, mert máshogy nem megy.
Minek szólsz bele ha ilyen hülyeségre telik már ne is haragudj.
Mindegyikre pedig sem idő,meg lassan pénz sem lesz,így ki kell pipálni melyikre van szükséged.Na,ez nem lesz egyszerű,ahogy most a TV-knél sem.
Ez gyakorlatilag ingyen money ,semmi több akkor meg miért ne csinálják?
#23:De ezt a százalékot nem veszti el akkor sem, ha a saját játékait más platformra is kiadja. Ha a jövőben a streaming lesz az egyetlen platformjuk, akkor is ott marad majd a százalék. Persze az exekkel a saját konzolját akarja eladni, de igazából már csak timed ex-ek vannak. Kíváncsi vagyok, hogy merre alakul.
Erre jön még rá a gép és kiegészítő hardverek,valamint PS+ és saját játékok után bezsebelt összeg.
A Sony-nak ezért a legfontosab a rengeteg Playstation eladása,mert annál több a hozomány.A pc-n eladás csak egy csöpp a tengerbe ezek mellett.
Szép napot crytök
Menj kérjél agyat..
Az ellen semmit nem tudsz csinálni látom bármennyire is fáj neked egy port nyereséges és többletbevételt hoz a sonynak
2 millió x 60$ = 120 millió levonod a steam 20%-át ez 96 millió $
De lényegtelen mert egy port nem volt 1 misi pl a rachet esetében sem.
Az hogy te vársz a végtelenségig hátha mindenki vesz konzolt és rá a játékot az nem pálya... mivel láthatod 1 milla ráfordítással lesz pc-n 90 millád de ha csak 5 is már nyertél vele és itt ez a lényeg a pc tökéletes bevételkiegészítés a konzolos cégeknek...
Nintendo meg ne keverd ide azok debilek nekik nem kell a pénz máshonnan az büdös nekik a saját szarjaikból kell
A Marvel's Spider-Man (Remastered) gyártási költsége 156 millió dollár volt és összesen az egész életében generált 260 millió $ árbevételt. Ez így 104 millió $ plusz bevétel és ebben már benne van a másfél millió eladott PC-s verzió az összes eladott 4 millióból. Ez most januári infó és ez egy sikeres játék, kiemelkedő PC-s eladásokkal. Ha nem később jön, még lehet többet is adnak el PC-re belőle, mint PS-re.
Csak infó: a Cyberpunk 2077 multiplatform megjelenés volt és első napon(!) 13 millió ment el belőle. Most már bőven 25 millió eladás felett van, plusz 3 millióan vették meg hozzá a DLC-t. Persze ez semmiképpen sem egy igazságos összehasonlítás a Spider-Man-nel, de az tény, hogy ha mindhárom fő platform játékosai lecsaphatnak egy akkor megjelenő, hype-olt címre, akkor ott nagyobb lesz a bevétel, mint ha évek után portolgatnák.
Csak ugye sok sikert, hogy ezt elmagyarázd a Nintendo-nak, meg a Sony-nak a japán kultúra sajátosságai miatt. A N is hiába többet szeretett volna eladni a TotK-ból, amit meg is vett volna a fele emberiség, de csak Switch-re volt, attól meg hidegrázást kap egy csomó ember. Látod, ott is, csak a Yuzu emulátorral kapcsolatban 1 millió PC-s játékost tudtak bebizonyítani a bíróságnak. Mi lett volna, ha kiadják minden platformra? Vagy legalább PC-re? Minden második ember megvette volna, aztán már lehetne benne Darth Vader-rel is menni.
Nem kell amúgy velem egyetértenie senkinek abban, hogy legyen minden multiplatform, de azt hiszem, hogy azért az értelmét is lehet látni. A jövő meg semmiképp nem az, hogy mindent bezárunk egy platformra, hogy megkisebbítsük az eladást és gyárthassuk hozzá a pár év alatt hulladékká váló műanyagot egymás után.
Filléres port vs 100+ milliós bevétel az nagy segítség főleg ha nem csinálsz portot nincs ez a 100 milla bevételed.. Szóval igen is nagy pénz még egy sonynak de még a msnak is 100+ millió $ "ingyen" bevétel.
#15: Egyik se bukás mivel mindegyik bőven megtérült pc-n. Az hogy ezek kevesebb embert vonzanak egy dolog. Ez nem csak a sony címekkel van így hanem mindennel.
Uncharted 4 + Legacy-t meg szerintem fa**ság volt kiadni az első 3 nélkül pc-re.. de még így is elmehetett belőle kb 1 millió db
A Sony-nak pluszban még fizetnie kell a Valve-nek is,mert a boltjukban lehet kapni a játékokat,és szerintem a Microsoftt-nak is a windows használata miatt,meg még ki tudja kinek.
Azért te neten szoktál infokat is gyűjteni valamiről mielőtt ekkora baromságokat leírsz? Segítek! NEM!
MS@Sony perben feketén fehéren le volt írva milyen filléres tétel egy ps game pc portja... Tudod hány db eladás kell hogy nullán legyen a sony nincs 100K db... no ez a szám az előrendelés olyan 5. percében megvan csak steamen a csucsimából.. ha elmegy belőle 2 millió már gyak. kasszasiker mivel egy konzolon már szétakciózott ps plusszozott ma már kb senkinek nem kellő címet ismét eladtak 60$-ért 2 milla embernek.
És akkor most itt van a PS exkluzívok kérdése és ezzel mindig sikerül felidegesítenem valakiket, pedig tényleg nem azért mondom, hogy felidegesítsek valakiket... Nem azért gyengélkedik a Sony, mert gyenge a konkurencia és akkor nekik kár is bármi erőt beleadni, mert ez a legnagyobb hülyeségek egyike, amit valaha olvastam. Köszöni szépen a Nintendo és a Microsoft, nagyon jól vannak, mi több nagyon is erősek... De ezt a ciklust, hogy Bloodborne, TLoU, Spider-Man, Ratchet&Clank, stb, stb, stb nagyon jó minőségű és dícsértere méltó játékokat nem lehetséges egyszerűen 3 havonta dobálni kifelé sehogy sem, nemhogy exkluzívan egy gépre... Arra sem idő, sem pénz nincs, de ami a legfontosabb, nincs pénzben mérhető megtérülés. Egy-egy szerencsésebb játék megtérül, de mondjuk szegény Ratchet még a bekerülési költségét sem hozta vissza, pedig az keményen jó cucc. Közben persze a Microsoft mindent megtesz, hogy cápát tegyen a Sony müzlijébe. És ezért mondom évek óta azt, hogy ha a Sony nem válik nettó multiplatform kiadóvá, akinek a játékai egyszerre jelennek meg PC-re, Box-ra, PS-re és ha a gép engedi (de szerintem nem engedi), akkor az új Nintendo-ra is, akkor igazából már nem kell a Microsoft-nak semmit sem csinálnia.
Mert most érted, hiába jön a Ghost of Tsvalami, amit azonnal vettem volna a megjelenésénél, most már kajak 4 éves és előző gen-es játék. Feltételezem, hogy nem 15€ -ért akarják majd dobálni, meg másrészt is: az a játék most már lecsengett és még sok tényező, amit nem írok ide: de nem lesz PC-n eladás belőle. Annyit hoz, mint amibe a portolás kerül, de ez nem segít a Sony-nak.
Ez a két mondat több sebből is vérzik. Ez a dolog sose ment már a filmek is éppenhogy nem a kuka kategória volt.. nem mellesleg a játékot sose várta senki mert a 0. percbe látszott egy szar... és az is lett megbukott mint az állat hála a magasságosnak.. bár lényegtelen mert a gyökerek újfent ezt fogják majd nyomatni.
Előre megyünk, nem hátra! :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.