Aki szereti a klasszikus kalóz filmeket, annak sem biztos, hogy Captain Blood lesz az első, aki eszébe jut, legalábbis felénk. A vásznon Errol Flynn alakította több alkalommal is a kalandor kalózt, akinek játékadaptációja már a 2000-es évek eleje óta várat magára. Legutóbb 2010-ben lehetett hallani a projektről, azóta viszont néma csend honolt a vizén.
Most úgy fest, hogy a SNEG kiadásában az idén ősszel végre megjelenik a mára már erősen retró hangulatú játék, ami egy pillanatig sem veszi majd komolyan magát. A trailer alapján nem látvány lesz a játék fő erőssége, bár ha nosztalgiázni akarunk, akkor keresve sem találhatnánk jobb játékot erre a célra.
A Captain Blood valamikor 2024 őszén jelenik majd meg PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switch-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.