Előzetessel jelentették be az Angst: A Tale Of Survival érkezését
- Írta: JesusHun
- 2024. július 25.
A Lengyel székhelyű Cherrypick Games legújabb projektje ezúttal nem egy ingyenes mobiljáték lesz, hanem egy tényleges, nagyszabású, PC-re és konzolokra is érkező produktum. A stúdió saját játékát úgy írta le, mintha a Don't Starve-ot összegyúrták volna a Dredge-dzsel és a Hades-szal, ami igen érdekes kombinációnak hangzik így első blikkre. A roguelite játékmenet küldetés orientált narratívával párosul majd, az ügyesség ezért nagy szerepet kap majd a harcokban.
A sztori szerint a szakállas, marcona főhős egy kabinban ébred az erdő kellős közepén, de azon kívül, hogy egy hóvihar fogságába esett, semmire se emlékszik. A túlélés lesz az első számú feladat, amihez elengedhetetlen a különböző eszközök és fegyverek eszkábálása, ezekkel aztán könnyebben lehet majd a kíméletlen hidegben élelemre vadászni. Viszont a túlélésen kívül más veszélyek is leselkednek, a rengetegbe egyre mélyebbre hatolva több titokra is fény derül majd, a kalandok során pedig realizálódik, nem minden valóságos.
Ha minden jól megy, 2025 elejére várható a steames korai hozzáférés, a PC-s megjelenés mellé pedig még nem tisztázott dátummal érkezik majd konzolokra és mobilra is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.