Az idei párizsi olimpián aranyérmet szerző Novak Djokovic még biztosabbá tette, hogy ő az egyik legnagyobb teniszező a sportág történelmében. Nem véletlen hogy vele erősített a frissen megjelent Tiebreak teniszes játék és kapott Djokovic témájú DLC-t. De nem kell aggódni azoknak sem, akik nem rajonganak különösképp a szerb sportolóért, a játékban számos korábbi nagysággal is játszhatunk, mint például Sarapova, Federer, Nadal; több mint 120 teniszező került a programba.
A készítő Big Ant Studios kitett magáért, elutaztak a versenyekre, hogy tanulmányozzák a teniszezők jellegzetes játékát, gesztusait, és mindezt a játékba illesztették, hogy minél valósághűbb élményt tudjanak prezentálni, mintha csak a tévében néznénk a meccseket. A játék Early Access verzióját tesztelők játszók számos hasznos visszajelzést adtak, amit a fejlesztés során (különösképp az ütések kivitelezését) készítők fel tudtak használni. A játékba teljes ATP naptár bekerült, és versenyek lebonyolítása is a valós események alapján zajlik. Nem maradt ki a multiplayer opció sem és még egy részletes játékos, teniszcsarnok szerkesztő is található a TIEBREAK-ben.
Az új teniszes játék augusztus 22-én jelent meg Xbox Series X/S, Xbox One, PlayStation 4 és 5, illetve PC platformokra.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.