A Larian munkatársa elismerően nyilatkozott a Dragon Age: The Veilguardról
- Írta: FelixSylvester
- 2024. október 29.
Zakatol a hypevonat, már csak kettőt kell aludni és végre megjelenik a BioWare fantasy szerepjáték-sorozatának legújabb felvonása, október 31-én startol a Dragon Age: The Veilguard. Sajnálatos módon a franchise rajongói közül sokan már most húzzák a szájukat az új rész hallatán, leginkább a látványvilágot érintő változás kapcsán, ami miatt úgy gondolják az új epizódból hiányzik a Dragon Age-esszencia. Nagyon sokan viszont pozitívan fogadták a változásokat, köztük a tavalyi év sikerszerepjátékáért, a Baldur's Gate 3-ért felelős Larian egyik munkatársa, Michael Douse is, aki szerint a The Veilguard az eddigi legkidolgozottabb DA-játék.
Douse az X-en osztotta meg gondolatait egy igencsak hosszú posztban. Ebben kitér arra, hogy szerinte a harcrendszer briliáns, már-már a Xenoblade Chronicles és a Hogwarts Legacy szintjén mozog. Valamint magát a játékot egy Netflix-sorozathoz hasonlította, mert az pont úgy játszatja magát, mint ahogy az említett stúdió sorozatai szokták nézetni magukat. Viszont, ahogyan ő is fogalmazott, "az a legfontosabb, hogy ez az első olyan Dragon Age-játék, aminél azt lehet érezni hogy tudja milyen is akar lenni".
Persze meg az is lehet hogy igazabol valodi szamokat sohasem tudunk meg majd rola. De valamilyen szinten azert az EA nyalvan le kell hogy kozolje a szamokat majd.
Pl. a Dragon Age: Origins (Vervonalak) durvan 3 millio fogyott, illetve egy picivel tobb. Az elso 2 evben fogyott belole cirka 2 millio, azaz 2009-2011 kozott.
Inqusition-bol fogyott durvan 12 millio osszesen.
A Veilguradrol meg nem kaptunk pontosnak szamito, hivatalos eladasi szamokat, se PC-re, sem hogy mennyi kelt el konzolokra.
Azt azert erdemes fejben tartani hogy a reklam koltsegek, + a fejlesztesi koltsegek is joval nagyobbak manapsag a nagy studiok AAA cimei tekinteteben mint 10-15 eve.
Meg pl. amit anno a Dragon Age legelso resze veghezvitt, sikere ugy kell legyen elkonyvelve, hogy ott meg nem volt az elorendeles divat, lealagabbis PC-n szerintem.
Steamen is durvan 25 millio felasznalo volt osszesen anno, 2009-ben. Most, 2024-ben, 15 evvel kessobb meg mar van a Steamnek 132 millio aktivnak szamito felhasznaloja.
Szerintem a Dragon Age: The Veilguard-bol el kell adniuk teljes aron durvan 10 millio peldanyt, hogy nyeresegesnek legyen mondhato de csak tippelek most, lehet 5-6 millio darab is eleg lenne mar ahhoz hogy igazi profitot termeljen nekik.
Lényegében nincs szó másról, csak a szokásos emberek hypeolják a játékot, a közösség 95%-a (ami már eleve szkeptikus is volt) meg egyre jobban elhatárolja magát tőle. Polarizáló az lenne, ha két őszinte, egymással szembenálló vélemény lenne. Ilyen nincs. Az egyik oldal (az elhanyagolható méretű, de iszonyat hangos kisebbség) agyon dicséri, a másik oldal meg utálja. Csak azért nem lesz az év buktája, mert a Suicide Squad és Concorde nagyon magasra tette a lécet.
A meme-gyartok is szerintem ihletre lelnek, de modding oldalakat is erdemes lesz kovetnunk, csak 1 tipp. ;) ^^
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.