Elbocsájtások a Unknown 9: Awakening fejlesztőjénél

  • Írta: pandaril
  • 2024. november 21.
  • Gyászhír
Link másolása
A kanadai Reflector Entertainment debütálása nem sikerült valami fényesen, ami miatt a stúdió dolgozóinak 18%-át bocsájtják el egy hónappal a játék megjelenése után.

Hiába tűnt ígéretesnek a játék az első trailerek alapján, az Unknown 9: Awakening egy félkész koncepció félkész megvalósítása lett, ami ugyan nem az év legrosszabb játéka, de valószínűleg legnagyobb csalódása, legalábbis annak a párszáz embernek, aki játszott vele. A Bandai Namco kiadásában megjelent játék a kanadai Reflector Entertainment első játéka, és ha az elvárások nem lettek volna már így is magasak, egy multimédiás franchise kiépítését elkezdték, aminek központi tartópillére lett volna a játék. Ugyan a hozzá kapcsolódó podcast, képregény és websorozat megvalósult, az Unknown 9 körüli érdektelenség a franchise napjai valószínűleg meg vannak számlálva.

Az első áldozatok már megvannak, ugyanis a fejlesztőstúdió az alkalmazottak 18%-át elbocsájtotta. Bár egyelőre áramvonalasításról és optimalizációról van szó, sőt jövőbeli projektekre összpontosítanak, nehezen elképzelhető, hogy a stúdió hogyan fogja tudni felkelteni az érdeklődést a jelenlegi és a jövőbeni játékaik iránt.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...