Kamerán kívül visszavette az ajándék PS5-öt az NBA csapat

  • Írta: JesusHun
  • 2024. december 18.
  • Érdekesség
Link másolása
A Charlotte Hornets csapata sokak szemében nem lesz túl népszerű, a hét elején Észak-Karolinában játszott meccsükön egy PlayStation 5 konzolt ajándékoztak egy kisfiúnak, a színfalak mögött azonban ezt visszavették és egy mezt kapott helyette.

A TV-ben leadott változat szerint a Charlotte Hornets kabalája Mikulás jelmezben ajándékozta meg a nézőtérről kiválasztott apukát és kisfiát, a PlayStation 5 konzolnak pedig nagyon örült a lurkó — egy felnőtt is ugyanígy örömködött volna, ha nem jobban —, a család barátja viszont X oldalára töltött fel egy felvételt, amihez leközölte mi történt a valóságban.

Elmondása szerint kamerán kívül visszavették a PS5-öt, és egy mezt nyomtak a gyerek kezébe, ami valljuk be, finoman szólva is nem túl kedves gesztus. A posztolót sokan megvádolták, hogy csak kitalálta a mesét és egy szó sem igaz ebből, de később megosztotta Nick Carboni — WCNC sportriporter — Hornets közleményt tartalmazó posztját, ami alátámasztotta az elmondottakat.

A történet végül happy end lett, a csapat bocsánatot kért a történtek miatt, a srác pedig megkapta a konzolt és egy VIP élményt is hozzácsaptak a következő Hornets meccsre. A Yahoo Sports értesülései szerint az apát bár előtte beavatták a félresikerült átadás részleteibe, de a fiú nem tudta hogy vissza kell majd adnia a PlayStation 5-öt, ezért rendkívül csalódott volt, az ügy pedig nagy visszhangot vert az interneten.

4.
4.
sasncore
#3: Amikor valaki magyarul se tud....plusz ide jár köpködni... Megvetem a sok 'gengszter/sportoló/stb. majmot legyen fehér vagy színes, amerikai/magyar/stb. ugyan ott a helyük a pokolban.
3.
3.
The Tarnished
Mindig amikor Magyarországot látogatom jót mosolygok azon, hogy ott mennyire meg vannak verve az amcsikkal. Hírekben is csak az USA-megy, választások meg Michael a tigris kiszabadult a michigani állatkertből. XD A média és az emberek is meg vannak verve az amcsikkal. Tik tokon is látok magyar "rapper wannabe-ket" face tattoo-val az arcukon próbálnak nagyon "Ìsztkòszt meg wesztkósztrol" rappelni. Amikor meg meghallom, hogy valaki az Eastern European akcentussal probalja az amcsit utánozni attól meg a hideg kiráz.
2.
2.
Nothing
Ez szerintem is valami kamu vagy megrendezett médiahack. Ezeknek a kétméteres fekáknak csak a bal fülükben 30 PS5-re elég arany lóg, nehezen tudom elképzelni, hogy egy profi sportklub ilyen zsugori lenne egy számukra aprópénzt sem érő dolog miatt.
1.
1.
Csoki80
Igazi zsugori jenki retkek :-D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...