Tavaly márciusban leplezték le a The Sinking City folytatását, amely már az Unreal Engine 5-öt használja minden olyan technikai finomság mellett, mint a MetaHuman, a Lumen GI és így tovább. A folytatás szintén az 1920-as évek USA-jában játszódik, pontosabban Arkham városában, amit ezúttal is földöntúli rémségek tartanak markukban. Visszatérnek a nyomozós feladványok is, és most már hamisítatlan túlélőhorrorral lesz dolgunk.
A Frogwares csapata azonban adománygyűjtésbe kezd, hiszen így extra célok is teljesülhetnek. A Kickstarter-kampány március 6-án indul, és már most megtudhatjuk, milyen kézzel fogható finomságok várnak ránk, ha kellően mélyre nyúlunk a pénztárcánkba. Fény derült a limitált és gyűjtői kiadásokra is - ez utóbbihoz szörnyszobor, keményborítós művészeti album és medál is jár majd.
A fejlesztők szerint a kampány során belenézhetünk a The Sinking City 2 újdonságaiba és játékmenetébe, a rajongók pedig rejtett titkokat is felkutathatnak a premier előtt. És az mikor várható? 2025 folyamán PC-n, Xbox Series X/S-en és PlayStation 5-ön.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.