A Sony új bétaprogramot jelentett be, amely lehetővé teszi, hogy "konszolidált módon" tesztelhessük az új funkciókat a "PlayStation-élmények széles skáláján". Sid Shuman, a Sony Interactive Entertainment tartalom-kommunikációjáért felelős igazgatója a PlayStation Blogon közzétett bejegyezésében kiemelte, hogy az új program "egy egyszerű, központosított helyet hoz létre, ahol jelezhetjük érdeklődésünket az új béták iránt".
Mindössze egyetlen regisztráció szükséges a PlayStation Beta programban való részvételhez, ha a jövőben szándékunkban áll új PS5-os és PC-s játékokat tesztelni, kipróbálni az új konzolfunkciókat és a PlayStation App újdonságait, sőt még a PlayStation.com-hoz kapcsolódó szolgáltatásokat is.
A regisztráció ingyenes és az egész világon nyitott, ehhez csupán egy érvényes PlayStation Network fiókkal kell rendelkeznünk valós e-mail címmel, korlátozások nélkül, és meg kell felelnünk az előírt korhatárnak. Ezek nem olyan teljesíthetetlen kritériumok.
Shuman szerint az adott bétától függ, hogy hány játékos vehet részt bennünk, illetve az ezzel kapcsolatos konkrétumokat is később közlik majd.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.