Múlt héten beszámoltunk róla, hogy az Xbox 360 behozva veszteségét belépett a tényleges profitot hozó termékek közé. Most lássuk a Sony és a Nintendo helyzetét.

Az Xbox 360 idén őszre 142 millió dolláros mínuszból állt fel, behozva a fejlesztések, a médiahájp és az egyéb kiadásokra szánt befektetést. Előző hírünkből hiányoltátok a másik két konzollal való összehasonítást - ennek most utána néztünk, és kitartó nyomozásunk eredményeit meg is osszuk veletek.
A nagy konzol csata abszolút győztese a Nintendo lett, a Japán gyártó nem csak, hogy jól keres a Wii-vel, hanem számláján egészen pontosan 575 millió dollárral több is van, mióta piacra dobta a kis fehér dobozt. A verseny vesztese a Sony lett, ő jelenleg 841 milliós veszteséget könyvelhet el a Playstation 3-nak köszönhetően - a pénzt a konzol fejlesztése, a third party stúdiók megnyerése, de leginkább a Blu-Ray technológia csillagászati ára vitte el, a sor végére taszítva ezzel az eddig piacvezető óriást.
A mostani Nintendo - Microsoft - Sony rangsor tehát a konzolok által hazahozott pénzmennyiség alapján készült, de a hardver eladási adatokat, vagy a játékeladásokat összegezve is hasonló eredmény jönne ki - legalábbis ami az USA-EU párost illeti. Japánban és Ázsiában továbbra is a Nintendo-Sony páros a nyerő.

A nintendo győzelmén meg sem lepődök. Ők kezdettől fogva haszonnal árulják a gépet, így ha egyetlen játékot sem adnának el, akkor is csak keresnének vele...:) A nintendo ds elsöprő sikeréről nem is beszélve.
A sony üzleti stratégiája pedig jócskán túlmutat a játékgépek piacán a ps3 üzletágat figyelembe véve. Az ő céljuk jelenleg hogy győzelemre vigyék a formátumháborút, és egy saját online üzletet a ps3 segedelmével. A nagy pénz nem elsősorban a játékokból érkezik majd ezután.. A lényeg hogy a sony az eddigi veszteséget is kitermelheti más részlegekből. Egyszerű átcsoportosításról van itt szó. Most több ps3 -at kell eladbi, így azt áron alul dobálják.
Még sokminden megváltozhat a közeljövőben, ám aki biztosan nem veszthet, az a nintendo. Gratulálok nekik ehhez a szép teljesítményhez....:)
nah csak vicc volt. szerintem már a nintendo a nevéből is megélne. ok ez kicsit túlzás volt, de azért nem kell félnie.
PC RULES OVER CONSOLS. na jó ez is csak vicc volt.:)
Ki lesz az első kommentelő, aki beírja, hogy a Wii úgyis csak rövid ideig tartja a helyét? Mert lassan eltelt 1 év, elment 13 millió konzol, és a jó játékok még csak most fognak érkezni :)
amerikában együt. Amerika meg el mehet a faszba a rockstar gamen és a EA-n kivül egy jo kiado sincs.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.