A pletykáltan készülő Call of Duty-játékok közül számomra messze a Sledgehammer által kalapált TPS-nézetű akció-kalandjáték ötlete tetszett a legjobban. Glen Schofield, a stúdió társalapítója elmondta, hogy valóban dolgoztak a projekten, körülbelül hat hónapot szántak rá, volt egy működő prototípusuk is, ami elmondása szerint jól nézett ki és a játékmenetet tekintve is ütősnek ígérkezett.
"Nem halaszthattuk el a lehetőséget, hogy a játékiparon belül valami nagyobb címen dolgozzunk egy olyan stúdióval, mint az Infinity Ward, akik már sokszor bizonyították, hogy tudják, hogyan kell kiemelkedő címeket készíteni" - mondja aztán a másik alapító, Michael Condrey, a Sledgehammer ugyanis megkapta a lehetőséget, hogy az Infinity Warddal közösen fejlesszék a Modern Warfare 3-at, aminek sajnos az lett az eredménye, hogy a saját, készülő játékukat egyelőre a fiókba kellett tenni.
Condrey elmondása szerint egyébként remek csapat jött össze az Infinity Wardnál: mindenki lelkes és mindenki hatalmas Call of Duty-rajongó, akik ráadásul hatalmas tudással rendelkeznek az FPS-ek fejlesztésével kapcsolatban. Nos, a Modern Warfare 3 novemberi megjelenésekor minden ki fog derülni.
Teljesen kiveszett a COD iránti rajongásom, köszi, a COD4 5. felvonásából én nem kérek. És persze, az Acti túl fogja élni, h a sok 8 éves megveszi a game-t, de egyszer majd felnőnek, és észreveszik h őket évek óta keményen átb----szák, és akkor lesz csak sz--ban. :)
Lsd.: Guitar Hero 3 remek game, a maradék meg már csak azt másolja. Ez lesz a COD is. (hallom sokszor a CODnak nem kell változni így jó ahogy van. A f-szt nem kell, akkor ne adjanak ki újat, ha 5 rész alatt sikert kiszedni a Last Standet és stb. A GHnak sem kellet változnia, mégis bukta lett. Az a probléma, kedves rajongók h előbb utóbb elfogy a puskapor ) Ha nem tud úgy megújulni, akkor a cím szépen lassan kikopik. Ez van.
Én idén a konkurenciát támogatom, mióta megismertem a BC2.t :P
Szerintem aki nem elvakult és képes értelmes gondolkodásra, az igazán tehetne vele egy próbát.
Ráadásul nem hiszem hogy üzletelnének az "ellenséggel" :D
#4: Há... így van.
#1: én is attól "tartok". vagy nem. :D Eléggé szomorú hogy mi lett a CODból... Jó dolog a fejlődés, a változás de ez a játék sehova sem fejlődött, inkább butult a régiekhez képest.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.