Battlestations: Pacific

Míg Európa vérben úszott a náci megszállás alatt, Észak-Afrikát a sivatagi hadműveletek és a tankcsaták árnyéka sötétítette be, addig Moszkvába menet a dízel is belefagyott Hitler Mercedes kamionjaiba. A második világháborúnak ezer arca volt, nem találni két olyan veteránt, aki a kandalló mellett üldögélve ugyanarról a történetről mesélne az unokáknak. A nagyhatalmak erődemonstrációja a távoli csendes-óceáni szigetvilágot is elérte, ahol a gigászi tengeri ütközetek mellett a dogfighterek légi csatája jelképezte az amerikai és a japán nemzet sakkpartiját.

A Battlestations: Pacific-nek köszönhetően újra átélhetjük ezeket a hadjáratokat. Egyszerre vívhatunk légi csatákat, irányíthatunk csatahajókból és rombolókból álló gyilkos flottát, vezényelhetünk tengeralattjárót, és bábáskodhatunk szárazföldi állások felett, hogy átírva, vagy éppen megerősítve a történelmi eseményeket, sikerre vezessük seregünket. A Battlestations: Midway idén májusban megjelent folytatásában az amerikai mellett a japán haderő is saját kampányt kapott, így immáron nem kevesebb, mint 28 küldetésben kamatoztathatjuk parancsnoki vénánkat.


Míg az előző részben egy Henry Walker nevű tiszt pályafutását követhettük végig, ezúttal inkább eseményfeldolgozással szolgál a játék. Az amerikai kampány a Midway ütközet utáni harcokat mutatja be, a japán oldalt választva pedig egy alternatív múltat kapunk, ha ugyanis az óceánon győzelemre vezetjük a sárgákat, akkor megindulhat az Egyesült Államok elleni képzeletbeli offenzíva is.


A játék története az 1941-es Pearl Harbor ütközettel nyit, majd olyan helyszíneken folytatódik, mint Santa Cruz, Indonézia, a Salamon-szigetek, Iwo Jima, Okinawa, és a Tarawa-sziget, valamint átélhetjük a guadalcanali hadjáratot, illetve a Filippínó-tengeren és a Leyte-öbölben történt csatákat is – persze nem ebben a sorrendben. A bevetések érdekessége, hogy a kampány legtöbb küldetésében szabadon ugrálhatunk még a különböző légi- és vízi egységek között is.


Kinek örömére, kinek bánatára, de a Pacific nem képvisel komoly stratégiai irányvonalat, hiszen bár vannak csapatutasítások, és a térképen is küldözgethetjük ide-oda az egységeket, a harcokat mégis a mi teljesítményünk dönti el. Ahogy az előző részben, az egységeket most is nekünk kell irányítani, teljesen arcade stílusban, a popularitás nevében pedig nem csak a repülőgépes csaták, de a tengeri összecsapások is pergősek lettek, még a legnagyobb hajó is könnyen manőverezik, gyorsan halad, és egy pillanat alatt beéri az üldözött ellenséget.


A harcokban felvonultatott egységek mind a valóságos megfelelőikről kerültek modellezésre, a menüből még egy leírás is elérhető hozzájuk. A hadműveletekhez összesen több mint száz különböző jármű szolgálatát vehetjük igénybe, és bár a csatahajók meg a repülők harca kerül előtérbe, az én örök kedvencem, a tengeralattjáró, és a repülőgép-hordozó is jelen van, mely utóbbiról mi magunk vezényelhetjük a felszállást is!


A játékmenet könnyed és laza, még elhalálozás esetén sem kell újrakezdeni a küldetést, ahogy játék közben bármikor, ilyenkor is egy gombnyomással átugorhatunk a legközelebbi egységre. Így még a megoldhatatlannak tűnő feladatok sincsenek nagy nyomással ránk, ami bár igen kellemes dolog, azért a játék komolyságából is levon egy picit.


A grafika nagyon jól sikerült, a víz teljesen élethűen hullámzik és tükröződik, ha alacsonyan repülünk, akkor a rotor még össze is fröcsköli a kamerát, egyszerűen gyönyörű az egész. A hajók viszont már csak közepes minőségük, ezen a téren dolgozhattak volna még egy kicsit a tisztelt urak, csak úgy mint a szigeteken, melyeknek a közeli képe legalább annyira lehangoló tud lenni, mint mondjuk a Flight Simulatorban. Az összkép így is baromi jó lett, de azt azért mindenképpen ajánlom, hogy a beállításokban való első turkálás alkalmával kapcsoljátok ki az átvezetők régi film stílusú effektezését, mert anélkül szinte kivirul az egész játék! A hangok terén hasonlóan tudunk jót és rosszat is felhozni, a zene például fantasztikusan sikerült, és a hangeffektek is helytállóak, az erőltetett japán akcentus viszont rettenetes.


Az egyszerre nyolc játékost támogató multiplayerben egymás ellen, vagy gép bevonásával egymást segítve is lehet csatázni, eme mód kiaknázására pedig a játék öt teljesen új lehetőséget vonultat fel. Az island capture-t választva szigeteket kell elfoglalni, az egyik csapat a támadó, a másik pedig a védekező. A területek meghódításával újabb egységek válnak elérhetővé, míg a competitive módban mindenki egy oldalon áll, és az nyer, aki a legtöbb pontot szerzi a gép által irányított ellenség monoton sorozásával. A duel egy mindenki-mindenki ellen mód, az escortban egy fontos egységet kell fedezni, a siege-ben pedig egy erőd megadott ideig tartó védése a cél. Mindegyik nagyon izgalmas, a kampány kitolása után érdemes kipróbálni ezeket is!


A Battlestations: Pacific egyéni stílust képvisel a játékiparban, ilyet a Midway előtt még nem láthattunk soha. Egyszerre szolgálja ki a tengeri és a légi ütközetek szerelmeseit, mindezt egy teljesen laza, és könnyű koncepcióban, ráadásul a játékidővel sincs gond, kényelmes tempóban csak a kampány végigtolása egy teljes hét. Összességében tehát kellemes játékkal állunk szemben, ám egy valamit nem tudok megbocsátani: magyar fejlesztés, és még sincs semmiféle lokalizáció – hát ennyire nem számítunk?