L.A. Noire

Grand Theft Auto, Red Dead Redemption, The Warriors, Bully, Midnight Club. Különböző stílusok eltérő megvalósításban, két dolog viszont közös bennük. Először is, mindegyiket a Rockstar csinálta, másodszor pedig kivétel nélkül egy szabadon bejárható, nyílt világot elevenítettek meg előttünk. Azonban az L.A. Noire még náluk is magasabbra teszi a lécet, a fejlesztők ugyanis nem csak a valaha volt legnagyobb és legrészletesebb várost szeretnék megalkotni vele, de segítségével feltámasztanák még a kalandjátékok halott műfaját is.

Az L.A. Noire története egészen pontosan 1947-ben játszódik, az Angyalok Városában, Los Angelesben. Cole Phelps nyomozót irányítva bűntények egész sorát kell megoldanunk, az egyszerű rablásoktól egészen a komolyabb, milliárdos cégvezetőket is érintő összeesküvésekig. Egy valamit azonban sosem szabad elfelejteni. A gonosz soha sem alszik. A teljes szabadságot adó, sandbox stílust képviselő detektívjáték egy sötét és kínokkal teli Los Angelest mutat be nekünk, ami legalább annyira szenved, mint maga a főhős. A világégés mindenkiben mély nyomot hagyott, és bár a nyomozó kitüntetéseit sokan bátor, pozitív tettekkel azonosítják, egy háború sosem erről szól. Szörnyű dolgok történtek az öreg kontinensen, olyan tettek, melyektől sosem lehet megszabadulni. Phelps maga is bűnös ember, és ezt tudja jól.
 

Noha a játék a hosszas nyomozásokra, a bizonyítékgyűjtésre, és a beszélgetésekre helyezi a hangsúlyt, természetesen azért a GTA-s akciójelenetek se maradnak majd ki belőle. Lehet vezetni, lesznek autós üldözések, utcai lövöldözések és verekedések is, de az időnk legnagyobb részét mégis a kőkemény rendőri munka tölti majd ki. Be kell járnunk a bűntettek helyszínét, rögzítenünk kell minden részletet, fel kell keresnünk a tanúkat és a gyanúsítottakat, az interjúk során pedig dönthetünk: vagy hiszünk a hallottaknak, vagy keményebb módszerekhez folyamodunk.
 

Nem akármilyen Los Angelesben kalandozhatunk azonban. A játék készítői mindent megtesznek azért, hogy a lehető leghitelesebb képet alkossák meg, ezért nem csak érzésre, fotók alapján kezdtek dolgozni, de a múlt felidézéséhez valóságos kutatómunkát is indítottak. Beszerezték a Los Angeles Times, a The Herald Examiner és a The Daily News összes korabeli számát, kikölcsönöztek több mint180000 fényképet a városi archívumból, sőt még történész diákokat is bevontak a fejlesztésekbe, csak azért, hogy kifogásolhatatlan legyen minden részlet. A munka természetesen meghozza majd a gyümölcsét, az L.A. Noire-ban még a kirakatok díszlete és a gyorséttermek menülistája is megfelel majd a valóságnak, és akkor még nem beszéltünk arról a 140 épületről, melyet belülről is megszemlélhetünk majd. Ezek közt lesznek társasházak, éttermek, szállodák és szórakozóhelyek, a készítők viszont elmondásuk szerint azt élvezték a legjobban, amikor a mostani sűrű autópálya-hálózat egykori területét modellezték. Mindannyian régóta élnek a városban, és eddig bele sem gondoltak, hogy a széles, nyolc-tízsávos sztrádák helyén egykor családi házak, lakóépületek és gyárak álltak.
 

Ha már így betekintettünk a kulisszák mögé, érdemes még megemlíteni, hogy a játékban minden egyes karakter, de még a lézengő gyalogosok is saját animációt és szinkront kaptak. Az ő megalkotásukhoz nem kevesebb, mint 300 hivatásos színészt és statisztát foglalkoztattak, belőlük is érdemes kiemelni a főhőst megformáló Aaron Statont, illetve az m2-n vetített Reklámőrültek hősét, Ken Cosgrovet, aki valósággal rajong a GTA sorozatért, így mikor meghallotta, hogy a Rockstar új játékában kell szerepelnie, azonnal igent mondott a menedzserének. De a csapatban nem csak ők a profik, a rendezést például a Reklámőrültek, a Hundred & Forty-six Questions és a Becker című filmeket készítő Michael Uppendahlra bízták, míg a forgatókönyvet az a Brendan McNamara írta, akinek a The Getawayt is köszönhettük. Persze ahogy a játék designerei, úgy McNamara is rendesen felkészült a munkára, amellett, hogy több tucat korabeli filmet megnézett és egy fél könyvtárnyi krimi regényt elolvasott, az L.A. Noire hitelessége érdekében még az akkori társadalmi szokásokat is tanulmányozta.


A játékot a Rockstar csapata természetesen már be is mutatta a gamer szaksajtónak. Az újságírók kipróbálható demójában Phelps és partnere, Stephan Bekowsky egy elhagyott autóról szóló bejelentéshez szállnak ki, a helyszínre érve pedig látják, hogy a kocsi belseje valósággal vérben úszik. A helyszínt lezáró járőr szerint a jármű egy Eugene White nevű fickó tulajdona, és bár holttest nincs, gyanítható, hogy ő volt az áldozat. Az alapvető információk megismerése után bizonyítékgyűjtés következik, ezúttal azonban nincsenek fényesen izzó kontúrral kiemelve a felvehető tárgyak. Bármit megfoghatunk, lehet, hogy a legtöbbnek semmi köze se lesz a bűntényhez, de az is lehet, hogy a legkevésbé gyanús tárgy lesz majd a megoldás kulcsa. Az autó mellett heverő véres vascső egyértelműen megy a szakértőkhöz a központba, míg White elhagyott pénztárcája, és a pocsolyában ázó törött szemüvege is egyfajta nyom. Mi van azonban a sikátorban talált számlával? Egy A. Hogan nevű ember élő malacot vásárolt pár napja, ezt a papírt vajon csak a szél fújta ide, vagy a gyilkos zsebéből esett ki? Egyelőre nem tudni, de azért elrakjuk, hátha később még jó lesz valamire. A tetthely átvizsgálása után hősünk egy jegyzetfüzetbe mindent leír a látottakról, majd miután kikérdezte az autót bejelentő segédmunkást, elindul a pénztárcában talált címre, White otthonába.  
 

A családi házhoz érve Elizabeth, a feleség valósággal halálra rémül, hogy egy rendőr keresi őt, majd miután hősünk bebocsátást nyer a nappaliba, és beszámol a férj eltűnéséről, a nő szinte összetörik. Phelps azonban nem vigasztalhatja őt sokáig, hiszen nyomoznia kell, és már el is indul a háló felé. A jelek szerint a pár külön szobában alszik. A férfi ágyánál hősünk talál egy Seattle-be szóló jegyet, egy eltűnt aktatáskáról szóló bejelentőlapot, és egy díszkeretes képet, benne a férfi fotójával. Felveszi, a fénykép hátulján pedig a következőket látja: „Eugene-nek, örök szerelmemnek. Nicole". Kifelé menet a nyomozó még ellop a konyhából egy Cavanaugh's Bar feliratú gyufát, majd nekiáll átnézni a ház környékét, ahol azonban úgy tűnik, már meg is találta a döntő bizonyítékot. Egy Instaheat márkájú bojler hever szétszerelve az udvaron, pont ugyanolyan típus, mint amihez az autónál talált csövet lehet használni. Egyértelmű, az asszonyt ki kell hallgatni.
 

A beszélgetést háromféle stílusban intézhetjük. Lehetünk kedvesek, gyanúsítóak, illetve erőszakosak is, azonban vigyázni kell, hiszen nem mindegyik stratégia sikeres. Döntésünktől függően lehet, hogy hazudni fognak nekünk, de az is lehet, hogy olyan kemények vagyunk, hogy a beszélgetőpartner teljesen bezárkózik, és megtagadja a vallomástételt. Elizabeth azonban láthatóan nagyon segítőkész, hamar elmondja, hogy Eugene egy Arthur nevű barátjával ment italozni munka után, férje tegnap esti eltűnését ezért nem jelentette még a rendőrségnél. A. Hogan neve azonnal beugrik hősünknek, rá is lehet kérdezni az élő malacról szóló számlára, azonban Elizabeth viselkedése hamar azt engedi sejtetni, hogy már elmondott mindent. Az ártatlan, megszeppent, férjét hiányoló nő azonban hamar gyanússá válik, amikor szóba kerül a hálószobában talált fénykép. „Azt Eugene a legutóbbi üzleti útján csináltatta Seattle-ben." Phelps ekkor taktikát vált: „Tud maga ennél többet is. Meséljen." A nő tagad, de látszik rajta, hogy már nagyon ideges, akkor pedig el is bőgi magát, mikor hősünk megmutatja neki Nicole üzenetét. Tud a férje dolgairól. Mindennel tisztában van. Phelps nem is habozik, azonnal meggyanúsítja a nőt, akinek hamar kiderül, még alibije sincs a gyilkosság vélhető időpontjára.
 

Letartóztatni azonban még nem tudja, hiszen nincs elég bizonyíték, ezért utunk a következő  lehetséges helyszínre visz, a Cavanaugh's Barba. Egy hátsó asztalnál meg is találjuk a rejtélyes Arthur Hogant, aki éppen vadul üríti ki egyik poharát a másik után. Nem valami barátságos fickó, először tudomást se akar venni rólunk, de a nyelve azután sem ered meg, miután Phelps bekeményít, és elkezd vele üvölteni a vendégek szeme láttára. Hősünk meggyanúsítja őt is a gyilkossággal, majd miután megmutatja neki az autónál talált számlát, Hogan végre beadja a derekát, és elmeséli a történteket: „Eugene és én megrendeztük a gyilkosságot. A szerelmével akart lenni, viszont nem volt szíve elhagyni a feleségét, ezért vettünk egy disznót, megöltük, és a vérét szétkentük az autóban, hogy ő új életet kezdhessen Seattle-ben."
 

A DNS teszt kiderítette volna a csalást, azonban így hamarabb lezárult az ügy. Phelps öntörvényű rendőr lévén azért kiviszi még Hogant a sikátorba, hogy jól elverje őt, néhány keményebb pofon után pedig kiderül az is, hogy hol van most az eltűntnek hitt férj. Hogan lakásán várja a következő vonat indulását, emberünk azonban nem hagyhatja őt elszökni, odamegy, hogy móresre tanítsa őt is. A lakáshoz érve finoman kopogtat, majd miután Eugene rácsapja az ajtót, valóságos üldözés veszi kezdetét. A férfi a tűzlétrán keresztül menekül, átugrik a kerítésen, majd az úthoz érve hirtelen megjelenik hű társunk, Bekowsky, aki pisztolyát kidugva az autó ablakán, hamar megállásra kényszeríti a menekülőt. „Remélem megérte" – mondja Phelps, majd egyetlen mozdulattal kiüti a fickót.
 

Ez csak egy kicsiny történet az L.A. Noire-ból, de a demóban legalább láthattuk, hogyan is zajlik a gyakorlatban egy nyomozás. A játék az eddig megjelent infók szerint ritka izgalmas lesz, a füstös jazz zene, a korabeli lokálok egyéni hangulata, továbbá magának a városnak az atmoszférája páratlanul hangulatosnak ígérkezik, és akkor a játékélményről még nem is beszéltünk. A kaland szóról végre nem a hosszas mászkálások és az unalmas tárgypárosítások fognak eszébe jutni az embereknek, és már csak ezért is megéri tiszta szívből, szeretettel várni a megjelenést.