Lips: Party Classics

Furcsa humorérzéke van a sorsnak, sokszor ugyanis pont ahhoz nincs tehetségünk, amit a legjobban szeretnénk csinálni. Világ életemben énekes akartam lenni, pedig annyi közöm nincs hozzá, mint amennyire James Bluntnak nincs köze a játékújságíráshoz. Ennek a legjobb tanúi valószínűleg a szomszédjaim lehetnek, akik minden egyes alkalommal inkább elbújnak a fészerbe, csak ne halljanak engem és a brigádomat énekelni, amikor Lips házibulit tartunk.

Mióta a Microsoft úgy döntött, hogy minden fronton a Sony konzolja ellen indul, nem maradhatott ki a felhozatalból egy karaoke játék sem. A Playstation 2 korszak végén ugyanis a kis gépet már annyira dobták (s dobják a mai napig is) az ember után, hogy sokan egyedül azért vásároltak belőle, hogy az akkor már hatalmasra hízott Singstar-választéknak köszönhetően egy mindent büntető karaoke-csomagot kapjanak. A Microsoft reakciója viszonylag sokáig váratott magára, ám végül az iNiS képében megtalálták a megfelelő fejlesztőt, s megjelent a Lips névre hallgató csoda, ami messze a legkiforrottabb, legélvezetesebb játék a kategóriában. Sosem felejtem el a fergetegesre sikerült hazai bemutatót, aminek megünneplésére az MS kibérelte a Citadella-teraszt, s együtt lehetett énekelni a megasztáros arcokkal, nem mellesleg pedig tekintélyes Singstar múltam ellenére Szabi barátnője háromszor is csúnyán megalázott, többet nem is álltam ki ellene.


Az Xbox Live-on folyamatosan elérhető letölthető dalok mellett a Microsoft ragaszkodik hozzá, hogy bolti csomagban is érkezzenek friss tartalmak a Lipshez, ami így folyamatosan fenntarthatja az érdeklődést, valamint bővítheti a Singstarhoz képest még mindig kissé szerény kínálatát, s habár minimális fejlesztéseket mindig eszközölnek, az alapok azért változatlanok maradnak. Az előző, bolti kiadásban megjelent kiegészítő a Number One Hits volt, s az internet szerint közel sem sikerült olyan jól a dalválaszték, mint kellett volna. Megőrültek? Ezen a lemezen leltem fel a legjobb bulis dalokat, amik abszolút a maximumra helyezik egy-egy alkohollal és karaoke-val töltött este hangulatát. A Becktől a Looser, vagy a The Cardiganstól a Lovefool, esetleg a 2Pac, Dr. Dre és Roger Troutman előadásában elhangzó California Love egytől-egyig hatalmas klasszikusok, s akkor még nem szóltam a korábban általam is kissé gúnyosan emlegetett Dj Ötzi slágerről, a Hey Babyről sem, ami –mint utólag kiderült-, a legnagyobb telitalálat, amit csak karaoke játékot fejlesztő cég lőni tud.


S akkor itt van nekünk most a Party Classics. Az iNiS, hallgatva az internetre (tévesen), kicsit konzervatívabbra vette a figurát, s ezúttal biztosra ment. Erre a lemezre kizárólag olyan dalok kerültek fel, melyek garantált és ezerszer kipróbált bulis klasszikusok. Ennek persze vannak előnyei és hátrányai is: ezeket a számokat valószínűleg mindenki ismeri, ugyanakkor elég nagy esély van arra is, hogy a Singstaron már korábban szénné énekeltük a javarészüket. Sajnos ennyi év után a Y.M.C.A. már nem annyira ütős, mint ahogy a Lynyrd Skynyrd-féle Sweet Home Alabama sem. Persze, nem sajnálom, hogy már ezek is elérhetőek a Lips keretein belül, hiszen mindig akadnak olyanok, akik feltétlenül szeretnék ezeket elénekelni, de akkor is. A számok egy másik harmada szintén ismerős lesz a Singstarról, ám ezeknek maximálisan örülök, hogy átkerültek, s így a Lips köntösébe bújtatva újra élvezhetjük őket. Olyanokra gondolok, mint a Spice Girls – Wannabe, az Alannah Myles – Black Velvet, vagy épp Dusty Springfieldtől a Son of a Preacher Man.


Persze mindez csak azok számára lesz fontos, akik hozzám hasonlóan a Sony-féle karaoke-ról kerültek át a Lips elé, mindenki másnak fergeteges újdonság lesz az egész lemez, s ebből a szempontból talán valóban az eddigi legjobb Lips koronghoz van szerencsénk. Ráadásul a felhozatal utolsó harmadáról még nem is szóltam, pedig az nem kisebb klasszikusokat tartogat, mint a KISS-től a Rock and Roll All Nite, a Cameótól a Word Up, vagy James Blunttól a You're Beatiful. A lemez legnagyobb dobása azonban ezúttal minden európai kedvence, a Live is Life az Opus előadásában. Az ausztriai rockbanda klasszikusáért hatalmas pirospont, bárki is gondolt rá, viszont el kell fogadnunk a szomorú tényt, hogy Dj Ötzi ezúttal nem fért rá a duplarétegű DVD-re.


A Party Classics még tovább finomítja a Number One Hits által már egyébként is szépen kicsiszolt kezelőfelületet, s ezúttal már választhatunk különböző skinek közül is. Újra megkapjuk az alapverzióból nagyon hiányzó wireless mikrofon beüzemelő segítséget, aminek köszönhetően elkerülhetőek a játék behelyezése utáni negyedórás szerencsétlenkedések. A Party Classics egyébként már támogatja a Guitar Hero és a Rock Band által használt USB-s mikrofonokat is, de ebben az esetben le kell mondanunk az alap wifi mikrofonokkal használható mozgásérzékelős funkcióról. A Lips egyik nagy újdonsága ugyanis, hogy habár csak viszonylag korlátozott mértékben, de megköveteli a játékosoktól, hogy az egyszerű éneklés mellett még mozogjanak is egy kicsit, ezzel extra pontokhoz juttatva őket, enélkül pedig a Microsoft üdvöskéje csak egy félkarú óriás.


Sokkal fontosabb lenne inkább azt megoldani, hogy ne kelljen folyamatosan cserélgetni a lemezeket. Amennyiben rendelkezünk a korábbi Lips játékokkal is, a Party Classics ezt érzékeli a profilunkból, s a számlistába automatikusan berakja a korábbi korongokon található nótákat is. Így tehát a teljes zenei gyűjteményünket egyben látjuk, a probléma csak annyi, hogy énekelni egyedül az aktuális lemezről tudunk, így ha valakinek éppen megtetszik egy muzsika, ami egy másik kiadásra került fel, akkor jön a DVD cserélgetés. A Rock Band már képes volt megoldani, hogy importálhassuk a számokat, jó lenne, ha az iNiS is lassan felzárkózna, mert ahogy egyre több kiegészítő érkezik majd a Lipshez, úgy lesz egyre problémásabb a lemezpakolgatás.


A fejlesztők kivették a jukebox módot, amivel csak egyszerűen be tudtuk tenni a zenéket egymás után, akár csak sima hallgatásra, helyette viszont most már egyszerűen a menüből tudjuk összeállítani a listát, így az egész még egyszerűbbé és kezelhetőbbé vált. Van persze egyjátékos mód is (ami senkit nem érdekel), vannak a szokásos többjátékos lehetőségek, amiket megszoktunk már a karaoke játékokban, s persze nem veszett el a Lips egyik nagy ütőkártyája, a Freestlye mód sem. Itt a számítógépünkön, iPodunkon, vagy más külső tárolónkon található zenéket tölthetjük be a játékba, amikre aztán lehetőségünk van énekelni. Ezek persze nem úgy működnek, mint az alapból beépített Lips nóták, nem kapunk értékelő csíkokat, sem pedig dalszöveget, csak egy leegyszerűsített felületet, ahol igazából egyedül az éneklés a lényeg. Ennek ellenére sokszor jól jöhet, és néhány magyar nótát elővenni teljesen frankó.


A Lips, és legnagyobb konkurense, a Singstar már nagyon rég nem számítanak klasszikus értelemben vett karaoke-nak. Arról ugyanis mindenkinek az jut eszébe, amikor valami gagyi zenegép-szerűség előtt állva kell énekelni, úgy, hogy csak a saját hangunk hallatszik, a végeredmény pedig úgyis az lesz, hogy jól leégetjük magunkat. A Lips ízig-vérig játék, s mellette buligenerátor. A számok élvezhetőek maradnak, mert (beállítástól függően) javarészt az eredeti énekesek hangja hallatszik, de alatta azért jól kivehetően megtaláljuk magunkat is, ahogy próbáljuk eltalálni Lady Gaga hangleejtését. Ez egy játék egymás ellen (vagy épp egymást segítve), a pontokért, a folyamatosan dőlő bónuszokért, a rangokért, a díjakért, és a partyhangulatért. A Party Classics egy tökéletes válogatás, de a pár hét múlva érkező új lemeztől már azt is elvárjuk, hogy legalább azt a pár, régóta emlegetett hiányosságot orvosolja. A következő válogatással úgy tűnik, hogy az iNiS ismét biztosra megy: az I Love The 80s nevéhez méltóan a nyolcvanas évek legnagyobb slágereit állítja középpontba, s csak reménykedni tudok benne, hogy a RunDMC sem marad ki.


Sok régi Singstar-rajongót hallok panaszkodni, hogy a Lips felhozatalának egy nagyobb része megegyezik azzal, amit előtte már évekig énekeltek a Sony konzolját használva. Én örülök ennek. A Lips eddig körülbelül 30%-ban érkezett olyan dalokkal, amiket nagyon szerettünk a Singstarban, s 70%-ban olyan új slágerekkel, amiknek köszönhetően az egész mégis friss marad. Ebben az egészben mégis az a legjobb, hogy így szép lassan már nem kell elővenni jó öreg PS2-t ahhoz, hogy megkapjuk a teljes karaoke élményt, hanem az Xbox 360 ebből a szempontból is le tudja váltani a nagy öreget. Amire egyébként hatalmas szükség is van, mert a Lips után visszatenni a Singstart olyan, mintha James Blunt helyett én adnék koncertet. Vagy helyettem James Blunt írta volna meg ezt a cikket.