Gran Turismo 6 teszt

  • Írta: Ford Fairlane
  • 2013. december 26.
  • Gran Turismo 6, ps3, teszt
Link másolása
Értékelés 9.0
Rákacsintasz Murciélagóra, beülsz a volán mögé, határozott mozdulattal ráadod a gyújtást, a dugattyúk 1-7-4-10-2-8-6-12-3-9-5-11 sorrendben kelnek életre, és öblös hangon felmorran Giotto Bizzarrini V12-ese – jó ábrándozni róla.

Több mint három év telt el az előző rész megjelenése óta, bár nagyon sokáig nem kapott megjelenési dátumot, vélhetően sem a Sony, sem a Polyphony Digital nem akart a Gran Turismo 6-tal a PlayStation 4 megjelenéséig várni, végül azonban úgy alakult, hogy már csak „előző generációs” gépre jött ki, valószínűleg a Sony utolsó nagy PS3-exkluzív címeként. Nézőpont kérdése, hogy ez jó-e, a PS4-re átállás bizonyára összecsapott munkát vagy további késéseket hozott volna magával, nem beszélve a csalódott rajongók morgásáról, és jelenleg több mint 80 millió PS3 dohog az otthonokban, ergo az eladási számokon is rontott volna a hirtelen generációváltás. Így viszont értelemszerűen nincs teljesen egy súlycsoportban a vele majdnem egy időben debütált Forza Motorsport 5-tel, különösen grafikában nem vethető össze a két rivális, hiszen az Xbox One megeszi reggelire a 7-8 éves vasakat, mindezek figyelembevételével illik górcső alá venni és pontozni a GT6-ot.

A hosszú bevezető után felbukkanó, igény szerint akár magyarul is kommunikáló főmenü az XMB-t idézi, szélesen mozoghatunk rajta, a háttérben kavarog egy effektus, és függőlegesen tallózhatunk a csoportokra osztott, néhol több tömbben sorakozó csempék között. Kellemes a szemnek, és viszonylag áttekinthető, bár így is akadnak talán kevésbé átgondoltan elhelyezett pontok, illetve néhányuk eléréséhez annak ellenére is ki kell navigálnunk a főképernyőre, majd onnan újfent alá kell merülnünk, hogy van egy Start menü is a legfontosabb dolgok, például az autók és beállítások gyors megnyitásához. Az első oszlopban átnézhetjük a részletes statisztikánkat, megjeleníthetjük az aktuális járgányunk minden adatát, sőt magát az autót is a pilótával együtt, de itt válthatunk kocsit és ruházatot is, továbbá elérhetjük a tuning menüt.

A garázs 500 autóra korlátozott, amit ugyan a többség bizonyára nem lép át, de aki igen (csalással, sok valódi pénz leszurkolásával, vagy egyszerűen a nagyon olcsó járgányok halmozásával), az attól kezdve felettébb nehézkesen tudja csak menedzselni a gyűjteményét. A határ átlépése után a maradékot az úgynevezett istállóban kell tárolnunk, ami oda került, azt nem érhetjük el bármikor, és nem láthatjuk a saját megvett autóink között. Az istálló nagyon lassan nyílik meg, és hasonlóan időigényes a bezárása is, az eleve tömörített állások mellett ezekre valami extrémebb algoritmust alkalmazhattak, melynek nem látom értelmét, mert amúgy is 200-300 kilobyte-osra faragták le az állásokat, itt már jelentéktelen egy százas oda vagy vissza, egyébként a töltések még mindig extrém hosszúak mindenütt, a méretes, és folyamatosan hízó gyorsítótár ellenére is.

Az autókínálat lenyűgöző, a fő bolt három blokkból áll, az elsőben kelletik magukat az európai verdák, a másodikban az ázsiai és ausztrál járgányok, míg a harmadik, amerikai kínálat talán kicsit soványabb, vélhetően ott rendelkezett a cég gyengébb autóipari kapcsolatokkal, esetleg mohóbbak voltak a tárgyalópartnerek. Ez különösen akkor tűnik fel, ha hollywoodi filmekből ismert, és sokak által kedvelt izomautókat vásárolnánk, persze jó néhányat megtalálunk, de észlelhető a hiány. Európából a Porsche továbbra sem szerepel, noha a gyár és a Polyphony is meg szeretett volna egyezni, az Electronic Arts beleköpött a levesbe, így maradtak a Porsche-kasztnis Ruf autók az űr betöltésére. Ezeket leszámítva, aki csak számít a piacon, képviselteti magát virtuális autókkal, a fő turkálóban – megszámoltam – már most is majdnem megvan az 1200 járgány, és a böngészés is roppant élvezetes, minden virtuális indítókulcs mellé kapunk egy hosszabb történetet, mintha csak egy igényesen összeállított katalógust lapozgatnánk.

Egy külön menüben találjuk a kiemelt, a karrier módba jobban ajánlott kocsikat, aki nem akar elmerülni a gigászi kínálat mélyén, itt gyorsan magához szólíthatja, amire szüksége van, egyes járgányok, különösen a korábbi NASCAR-ok résztvevői jelenleg csak itt szerepelnek, melyekkel meg is van az 1200. Ezúttal még nagyobb számban vannak jelen valódi tervezők közreműködésével készült virtuális koncepcióautók, a legkomolyabbak szintén egy külön menüt és bannert kaptak, ezt a sort a Mercedes-Benz AMG Vision Gran Turismo nyitotta. Sajnos továbbra is áll, hogy a kínálat egy része régről újrahasznosított, alacsonyabb felbontású modell, már nem annyira szembetűnő a különbség, de tagadhatatlan, hogy a kisebb művészcsapat nem tudott mindent egyenletes „prémium” szintre feljavítani. Duplikátum ugyanakkor nincs sok, az persze jellemző, hogy egy-egy szériaautóból megtalálható egy vagy két elhíresült versenypéldány is, de ezek az esetek nagy többségében nem csak festésben és technikai paraméterekben, de kialakításban is jobban különböznek: más vezetőfülkék, légterelők, lámpák, sok-sok apró részlet. Egy ponton csíptem nyakon némi „csalást”, egy prototípusból csak egy megsérült, és utólag restaurált példány létezik, a játékban mégis kettő van belőle, egy nem jelentősen átfestett Gran Turismo változat is választható.

A pályák négy csoportba sorolhatók, akadnak valóban létezők, fiktívek, városiak, illetve vannak még a földes vagy havas terepek. A gyakorló módban 118-at számoltam össze, vélhetően ez a teljes alapkínálat, amivel a nem speciális versenyek során találkozhatunk. Természetesen ebbe beleszámítanak a fordított irányúak, a terelőkkel itt-ott jelentősebben átalakított változatok, sőt az eltérő időjárásúak is. Vezethetünk ugyanis a tiszta idő mellett esőben és hóban, sőt az időpontok is változnak, körözhetünk nappal, éjszaka, esetleg egy köztes időpontban, amikor fokozatosan esteledik ránk, vagy vakít el minket a felkelő nap. A valódi pályák között persze nincs sok új szereplő, a teljes kínálat így néz ki: Brands Hatch, Silverstone, Goodwood, Mount Panorama, Willow Springs, Ascari, Daytona, Indianapolis, Autodromo, Twin Ring Motegi, Tsukuba, Fuji Speedway, Suzuka, Laguna Seca, Circuit de Spa-Francorchamps, Circuit de la Sarthe és Nürburgring, a városi vezetések során pedig Tokióba, Londonba, Madridba, Rómába és az Azúr-partra látogathatunk el. A terepversenyek jellemzőbben festői hegyekre helyezett képzeletbeli utak, a gokartokkal vegyesen körözhetünk valódi és fiktív pályákon, valamint meglátogathatjuk a légkör hiánya, az alacsonyabb gravitáció és a sziklás terep miatt teljesen más fizikával rendelkező Holdat is.

A kontroll nem változott, továbbra is használhatjuk az analóg karokat kormányzásra, gázadásra és fékezésre, de aki a retro kiosztást kedveli, az iránygombokat is nyomkodhatja, sőt az egész kiosztás szinte teljesen szabadon testre szabható, ami nálam mindig piros pontot érdemel. Természetesen rengeteg Thrustmaster és Logitech kormány is beizzítható, melyekre a cégek befizették a díjakat, más kiegészítők ugyanakkor rendszerszinten lettek száműzve pár éve a Sony masinájáról. A fizika ment át a legnagyobb fejlődésen, lehengerlően hitelesnek hat, szinte minden autónál észrevehető némi különbség, teljesen máshogy viselkedik egy orr- és egy farmotoros jármű, számít a súlyelosztás, a felfüggesztés, minden, és ezeket elképesztő részletességgel variálhatjuk tovább a tuning menüben, pláne, ha konfigurálható elemeket vásárolunk.

A fizikához kötődik az egyik legnagyobb hátrány is, ugyan egy szimulátor a komoly nagyfiúk és nagylányok játéka, a vezetési élményen és a versenyzésen van a hangsúly, nem a törés-zúzáson meg az ökörködésen, mégis vicces, hogy akármekkora sebességgel ütközünk, csak enyhén gyűrött textúra jelenik meg az érintett oldalon, még fokozatokra és részletességre sem igazán törekedtek a fejlesztők, ugyanez a helyzet a koszolódással is. Ez persze nem új dolog a sorozatnál, sokan tudni vélik, hogy a nagy gyártók, vagy legalább egyesek szerződéshez kötik, hogy virtuálisan sem lehet amortizálni a termékeiket, de ki tudja, mi igaz ebből a mendemondából. Mellesleg az ütközéseknél a taszítás is felemás, nekem eddig egyszer sikerült repülnöm, hegyről lefele jobban korlátnak koccantam egy közel másfél tonnás Pagani Huayrával, rögtön vagy tíz méter magasra röppentem függőlegesen az égbe, és meg is kaptam az ezért járó trófeát.

 

Kazunori Yamauchi

A játéksorozat és az azt fejlesztő Polyphony Digital mögött az autós játékok John Carmackje, a tökéletesség megszállottja, Kazunori Yamauchi áll. Miután Kaz ripityára törte a Nissan GT-R R32-esét és önmagát is, felhagyott az utcai versenyzéssel, és elhelyezkedett a Sonynál, ahol a PlayStation megalkotásában és az ikonikus gamepad tervezésében vett részt. Az első játéka a csak Japánban megjelent Mario Kart klón, a Motor Toon Grand Prix volt, ami a színes, rajzfilmes máz alatt lényegében már a Gran Turismo ősének számított, sőt a második rész végén meg is nyílnak a valódi autók. Kaz emellett fontos ember lett a járműiparban, sőt profi pilótaként többször részt vett már a Nürburgringi 24 órás autóversenyen is.

A gyors menetekre természetesen van egy egyszerűbb árkád mód, a neten nem csak csatlakozhatunk szobákhoz, de létre is hozhatunk sajátokat, ott jelennek meg a szezonális versenyek is, és szerencsére az osztott képernyős, offline multi sem hiányzik, amiért szintén jár a dicséret. A lényeg azonban most is leginkább a karrier módban domborodik ki, ott haladhatunk előre a ranglétrán, nyerhetünk el egyre több kreditet, szembesülhetünk nagyobb kihívásokkal és erősebb mesterséges intelligenciákkal, továbbá így nyílnak meg az érdekesebb helyszínek is, amíg a kezdő ligákban vagyunk, például nem kell az esővel, éjszakai sötétséggel és a beláthatatlan emelkedőkkel birkóznunk. Jelenleg öt főbb kategória van, melyek változatos kupákat tartalmaznak, például Városi futamok, 15 perces versenyek, Elsőkerék-hajtású kihívás, Újonc kupa, Kilencvenes évek Japánja, Az éjszaka bajnokai, Európai ferdehátú sorozat, Klasszikus izomautó bajnokság és így tovább. E beszédes címkék alatt rendszerint szabadon választhatunk versenyeket, máskor bajnokságokat találunk, amiket egyhuzamban kell végigtolnunk, és az összesített pontversenyben is törekednünk kell a jobb helyezésre. A versenyeket nem kell egytől-egyig teljesítenünk, sőt rendszerint a győzelem sem feltétel, ha utolsóként vánszorgunk be, már kapunk a részvételért egy csillagot, a harmadik helyért kettőt, az elsőért hármat, ráadásul viszonylag alacsony a küszöb, ami megnyitja a következő kategóriához vezető bajnokságot és vizsgasort. Ez a nem túl szigorú, több, szabadabb és lazább előrehaladási lehetőségeket kínáló rendszer szintén jó ötlet volt, ettől függetlenül az ember persze rámegy az arany trófeákra és a minél több csillagra, de csak rajta múlik, hogy mit követel meg magától.

 

Szintén csillagok nyitják a fakultatív mellékküldetések többségét, az úgynevezett Kávészünet kihívásokban bójaborogatós, drift-pontgyűjtős és majdnem üres tankkal minél messzebb haladós feladatokat kapunk. Ezek mellett akadnak olyan küldetésversenyek, melyekben viszonylag szűk, gyakran egy körnél is kisebb távon kell megelőznünk a pályán haladó járgányokat, azzal a nehezítéssel, hogy itt nem koccanhatunk semmivel, és nem hagyhatjuk el az aszfaltot. Továbbá itt találjuk a márkaversenyeket is, melyekbe meghatározott, de nem feltétlenül csak egyetlen márkából választható autókkal nevezhetünk be. Más mellékesek a főmenüben bukkannak fel elszórtan, meg nem nevezett feltételek teljesülésekor, vélhetően ezek többsége a licencek megszerzéshez kötődik. Ilyenek a holdjárós feladatok, a kemény Red Bull X kihívások, melyeken Sebastian Vettel kalauzol végig minket sokat anekdotázva, a fotóutazás, valamint a Goodwood Festival of Speed. Utóbbi egy valóban létező kis erdei pályaszakasz Lord March birtokán, ő is invitál meg minket rá, rengeteg csúcsautóval kell legyőznünk egy csupán néhány kanyarból álló, de szinte csak egy járda szélességű, a szűk időlimitek miatt is komoly kihívást jelentő hegymenetet.

A tényleges, a felskálázás előtti belső felbontásról nem találtam megbízható adatot, emlegetik az 1920x1080-as Full HD-t, a pixeleket közelről vizsgálva szerintem nem biztos, hogy megvan, persze a szűrők miatt nehéz megmondani, és nem kérdéses, hogy amennyiben nem éri el, akkor is nagyon közel lehet hozzá. Egyesek tapasztaltak némi lassulást, én tizenhat autónál, zordabb időjárás mellett sem szúrtam ki ilyesmit, de állítólag az első generációs, pufi gépeket jobban megizzasztja a játék. Tearinggel ugyanakkor elég gyakran találkoztam, és a V-sync bekapcsolására jelenleg nincs opció. A nagyobb felbontás sajnos néhány kompromisszumot is igényelt, egyebek mellett az árnyékok is egyszerűbbek lettek. Az autóhangok tekintetében nem vagyok egy vájtfülű szakértő, de különösebben nem nyűgöztek le, szerintem a stáb nem készült el időre a tervezett forradalmi technológiával, nyilatkozták is anno, hogy ez benne lehet a pakliban. A zene kérdése túlságosan szubjektív, mindenesetre a korai epizódok kínálata nagyon jól lefedte a személyes ízlésemet, itt Becket, a Nine Inch Nailst és a csak remixelt Depeche Mode-ot leszámítva nem láttam ismerős bandákat a listában, a jelenleg 146 jazz, elektronikus és rock környékén mozgó szám bizonyára kevesebbet kóstált, mint régen a kevés sláger, vezetéshez a háttérbe ennek ellenére így is elmennek.

A mikrotranzakciók bevezetése nem volt valami nyerő ötlet, a húszmilliós járgányokat saját erőből meglehetősen nehéz megszerezni, ugyanakkor DLC-k vásárlásával úgy 150 euróért, cirka 45 ezer forintért tehetünk szert a szükséges kreditmennyiségre, nagyon elszállt, és így értelmetlen a dolog, nem meglepő, hogy egyesek egy hibát kihasználó kiskapuval trükköznek. Az állítható agresszivitású mesterséges intelligencia is gyengébb pont, a virtuális pilótáknak továbbra sincs egyéniségük, a leggyorsabb rivális kocsi megkapja a legjobb helyet (nincs időmérőzés), kilő, mi meg loholhatunk utána rendszerint a legutolsó helyről, nem ritkán 14 autót kerülgetve. A Gran Turismo 6 minden apróbb hátrány és meg nem valósult újítás ellenére is bitang jó szimulátor, pláne előző generációs gépen, ráadásul már az eddigi frissítések is rengeteg újdonságot hoztak, a tartalmakon túl újratervezett statisztikát és tuning menüt, így benne van a lehetőség, hogy még sokkal jobban kiforrja magát, a fejlesztők is ezt ígérik, és megérdemlik a bizalmunkat.

 

 

Kapcsolódó cikk

102.
102.
Angelwing
Érdemes megnézni,hogy mekkorát fejlődött visszafelé,mennyivel lett rosszabb az eső effekt.Gyakorlatilag semmi haszna az ablaktörlőnek.Röhejes!
lásd: https://www.youtube.com/watch?v=Dhw6wvjBevY
101.
101.
frenkyboyhun
#100: Huhuuu te most aztán hatalmasat oltottál :DD körbemutattam a haveroknak ők is nagyon szakadnak. Remélem mihamarabb a tv-ben látlak ekkora nagy tehetséggel :*
100.
100.
rocket182
Hát srácok én mint profi Formula 3-as versenyző csak azt tudom, mikor a múlthéten nagyon jó haverommal Michael Schumacherrel konzultáltunk úgy gondlom képes vagyok megítélni, hogy ez a játék és a Froza is kifogásolhatatlan. Amugy fos mind a kettő, higgyétek el nekem megéri megvenni, mint tapasztalt 5. generációs profi autó versenyző azt mondom szar az egész borzalmas a grafika még apám is azt mondja mennyire jó lett az autók kezelhetősége mind 2 játékban, pedig ő nem ma kezdte a versenyzést.
99.
99.
Dom Q
Tetszett a teszt.Kedvet kaptam hogy megvegyem.
98.
98.
frenkyboyhun
Emberek...... lehet itt most baszogatni a másikat..... és igen ... énis imádok vitázni ilyenen, de ti már tulzásokba estek. Én tizenéve ps fan vagyok és nagggyon szeretem a gran turismot. Húzhatnék rendesen a konzolom felé, de nemfogok... gokartversenyzőként (most megyek túraautó felkészítő táborba) aztmondom, hogy a gran turismo simulátor kereteken belül nagyon hiteles, és azsem éppen véletlen, hogy mi a gt6-al edzunk mindig és amerikai versenyzőtársaim is akikel eggyütt szoktunk felkészülni. Nem mondtam hogy jobb mint a forza .... sem hogy roszabb. Én speciel jobban szeretem és a játék maga is nagyon jó és élethű. Szoval az állandó fikázásokat nem érdemli (vannak hibái de mutassatok egy játékot aminek nincsenek ) én tiszteletben tartom hogy valaki jobban szereti a forzat de nemkell emiatt lehúzni egy jó játékot (főleg hogy sok commentelő nemis próbálta a gamet csak mások elmeséléséböl vagy leírásából informálódott) és emiatt még egy embersem halt meg, hogy lehúzzák a játékát vagy, hogy ellentmondanak a fikázó kommentjének, szóval higgadtabban emberek ...... énis tudnék kemény lenni neten de mire lenne az jó ?
97.
97.
andy976
Emlékszem, mikor kijött az arcade grid és leültettem elé a gran turismo profi haverokat egy első próbára, hogy fröccsentek szét az első pár kanyarban. Mert az bizony már nem olyan volt :) Valamelyik gran turismo-ban anno körpályán falra tettük az autót, a kontrollert széklábával kitámasztottuk és néha a konyhából néztem vissza, hogy nyertem e már :DDD
96.
96.
EBR2000
#95: +1
Eddig olvastam a kommenteket de nem tudtam rá venni magam h véleményt nyilványítsak mert levágják a fejem...
Mire végigjátszom (Most kaptam meg a Jesszuskától XD) már kinn lesz a nagyobb frissítés ami a motorhangokat és a többit kijavítja.
De remélem belerakják valahogy a 24 h-s versenyeket.
95.
95.
Tyebeca
Fú mi megy itt :-) Ha a játékélményt, fizikát kellene pontoznom nálam simán 9,5 pont.
De mivel hiányzik a pályaszerkesztő és az új motorhangok, multi screen, B-spec, endurance events és a 3D támogatás így természetesen kevesebbet érdemel. Elég félkész ez még így.
Mivel a G25-től már megváltam kénytelen voltam kontrollerrel játszani. Persze minden segítség kikapcsolva kivéve ABS-1, ahogy megszoktam. És még így is élveztem minden percét. Annyira eltalálták a fizikát hogy hihetetlen. A "karrier" viszonylag rövid volt az endurance versenyek hiánya miatt. Kb 35 óra vezetési idő után meglett a 100%. A GT5 24 órás versenyei önmagában 48 óra játékidőt adtak. Viszont szerintem rövidesen kárpótolnak minket és egy frissítéssel megérkeznek azok is, mint ahogy a Red Bull X challange is megérkezett. A lényeg az volt hogy hogy ne kelljen újra csúsztatni a játék megjelenését mint ahogy az ötödik résznél megtörtént párszor. Így kaptunk egy félkész játékot de legalább már nyomhatjuk most :-)
94.
94.
gatti
Én nem azt mondtam , hogy a GT6 tökéletes szimulátor , hanem hogy konzolon jelenleg nincs jobb ! A törés és a motorhang valóban nem a legjobb , de a fizika ,az autók viselkedése igenis élethű ! A hangok egyébként még változni fognak , a törés szerintem nem fontos egy ilyen széles rétegnek szánt játéknál .
93.
93.
Falcon
ezen az ócska játékon ennyit vitatkozni?! ezen a részen dolgoztak 1-2 hónapot max de lehet sokat mondtam és újra kiadták mert kell a pénz a gt7 re hogy megint ugyanezt eladhassák nektek .........de jó az nektek!
92.
92.
Caine
Úgy látszik ezeknek mindegy hogy 5 évet vagy csak 1-et dolgoznak a GT-n a végeredmény ugyan az a szar lesz!Szégyen hogy ezt ki mérték adni GT 6 címmel!
90.
90.
gatti
Konzolon jelenleg a GT6-tól jobb szimulátor nincs . Aki mást mond az nem ért az autókhoz !
87.
87.
Tiger27
megvenném, de egyértelműen csak kormánnyal élvezhető...joystickkal nevetségesen könnyű és élvezhetetlen...egy gt6 kompatibilis kormány meg 40ezernél kezdődik...
84.
84.
unrealnoise
"Nevetséges sérülések és borulások, melyek a játékélményt persze jelentősen nem befolyásolják"

Na ne. Már hogy ne folyásolnák be. PS3 tulaj voltam addig, amíg a premierben megvett GT6-tal együtt el nem adtam a fenébe. Most Xbox 360-asom van, és tolom a Forza 4-et... nos, fizikára nem, de minden más szinten jobbnak tartom a Forza 4-et a GT6-nál. (Még grafikára is ütősebb bizonyos elemeiben, az árnyékok a GT-ben nevetségesek.)

A törés, meg a Forza 4-ben baromi hangulatos, nem lehet ész nélkül menni, mert lehet, hogy annyira szarrá zúzod magad, hogy ugrik a versenyed, vagy kevesebb lóvét kapsz.

Egy szimulátornak szimulálnia is kellene a törést, legalább olyan alapszinten, mint azt a Forza-ban teszik.

A GT6 nehézsége tök ratyi, a jogsik túl könnyűek, a versenyeken az AI borzasztóan lassú, olyan mint a GT5-ben az A-Specben.

Sok az a 9 pont, jómagam nem adnék neki többet 6-7 pontnál, egyedül a fizika lett említésre méltó, a többi messze nem éri el a kívánt szintet.

Elfogultsággal sem nagyon lehet vádolni, mert ha valamilyen irányba, akkor a GT irányába voltam elfogult, amiatt vettem PS3-at, és igen, így utólag már látom, hogy hiba volt.

Egyet mondok csak: a Forza 4 91%-os metacritic átlag-értéke nem véletlen van olyan magasan...
82.
82.
greenmelon
#80: Igazából a tied is csak egy végtelenül elfogult vélemény volt, nem jobb, nem rosszabb mint a többieké. :)
80.
80.
csoki0619
Látom jól el vannak itt egyesek! Farokméregetésen és felesleges viták helyett inkább arról beszélnétek hogy mennyivel több munka és szeretet van egy ilyen játékban mint a legtöbb mostanában megjelenő tucattermékben. Ehelyett megy a divatfikázás (Xbox fanok, PC-s rFactor rajongók, vagy csak szimplán trollok), az 5-ös rész utáni csalódottságból fakadó gyűlölködés, vagy egyesek egyszerűen többet várnak a játéktól annak ellenére, hogy még így is egy igényes és szerethető alkotásról beszélünk.
Én már játszom egy pár napja, az 5-össel is sokat toltam bár hogy őszinte legyek annyira nem szerettem, nem tudott annyira megfogni, mint az új rész.
A hatos nekem idáig nagyon bejön. Sokkal élvezetesebb, és kidolgozottab a vezetési élmény, az autók karakteresebbek, érezni a súlyukat. A menü számomra átlátható és könnyen navigálható, ráadásul azért nem tesznek mindent a segged alá, neked is keresgélni kell néha itt-ott, ezt-azt. Mindenesetre az ötödik rész menürendszerétől fényévekkel jobb. A töltési idő nálam (digitális verzió!!!) nagyon rövid. Mire beállitok mindent verseny elött és rákészük a futamra addigra a verseny már be is tölt, Ugyanez igaz a menüre is. A látvány szerintem fejlődött és kifejezetten szebb lett, A hangokkal nekem sosem volt bajom, ráadásul ha rákötöm a tévére az erősítőt a két hangszóróval akkor igazán nincs mire panaszkodni. Nekem például a Forzában meg kifejezetten az nem tetszik hogy olyan hangja van némelyik kocsinak mintha a kipufogó ülne bent a kocsiban a sofőr helyett.(Kicsit túloztam, de a lényegen nem változtat.)
Azt sem szabad elfelejteni hogy a játék folyamatosan fejlődik és már megjelenés óta is sokat csiszolódott a játek és ez a jövőben még nagyobb mértékű lesz. Hangok, játékmódok, újabb kihívások, rengeteg koncept autó, és apróbb finomítások stb. És ez mind ingyen!
Fanyalgók, haterek mindig is lesznek(mostanában kicsit elszaporodtak), de aki igazán rajong az autókért és szeret vezetni az, teljes mértékben meglesz elégedve a játékkal, mert bizony ebben a játékban a vezetési élmény még mindig piszok jó, és folyamatosan feljődik. Így végszóként még csak annyit, hogy a Forzát inkább a Shift 2-höz kellene hasonlítgatni mintsem a GT sorozathoz!
78.
78.
barics01
76.
76.
Tidus
Nem értem mért vannak felháborodva a 9 ponton .Simán megérdemli.Mért?Mert a legjobb PS3-as verseny játék.Ha bármelyik gagyi "casual"NFS 8 pont nehogy már ez 7-8 legyen ne vicceljünk...:'D
Lehet ,hogy nem olyan tökéletes mint a maga idejébe a 4.rész pl,de igy is egy nagyszerű játék 9 pontot simán megér.
A Forza 5-höz meg ne hasonlítsa már senki ennyire ne legyünk buták ..enyhén más a hardwer..Otherworld és az objektív és profi szakmai hozzáállás meg ...pff (Y) !:')
75.
75.
Én szeretem a Gran Turismo sorozatot, egészen jól ellehet vele játszani, sőt ez miatt terveztem is venni egy PS3-at de azóta meggondoltam magam.

Attól, hogy ráírják a dobozra, hogy "real driving simulator", attól még még nem lesz az. Fogjátok fel gyerekek (mert gondolom, hogy itt a szájkaratézók legtöbbje 15 év alatt van), hogy ha igazi szimulátort készítenének, akkor alig adnának el belőle pár ezer darabot. Másik dolog pedig az, hogy a PS3 hardvere túl gyenge lenne hozzá ilyen grafikai szint mellett.

Szóval laza autókázáshoz tökéletes a GT sorozat, de aki komolyan gondolja a szimulátorozást, az felejtse el ezt is és a Forzát is.
73.
73.
Ghost26Dave
Sok sok évet eltöltöttél a versenyek világában.
72.
72.
Ghost26Dave
#64 Mintha neked olyan nagy tapasztalataid lennének a valós autóversenyrzéssel kapcsolatban.
63.
63.
Josi21
#54: Ez még köszönőviszonyban sincs a szimulátorokkal, ezt egy tapasztalt rF pilóta mondja...Forza 4 is mérföldkövekre jobb ennél a rettenetnél, (aminek szintén semmi köze a szimulátorokhoz) 5 rátesz még egy lapáttal. Aki más véleményen van próbálja ki a konkurenciát, vagy egyszer az életben üljön le egy szimulátor elé, kormánnyal, segítségek nélkül.
59.
59.
JackBauer
Ennyi idióta kommentet...Vicc ami itt folyik sajnos.
54.
54.
gatti
Még annyit , hogy GT5-tel kezdtem , majd xbox-ra váltottam a Forza4 miatt . A Forza4-ben minden tökéletes volt , csak egy probléma van vele , hogy az egy árkád játék ! A fizika nevetséges benne ! El is adtam az xbox-ot és visszatértem a GT5-höz . A GT6 pedig egy igazi szimulátor lett ! Ezt még a sokat tapasztalt rFactor vagy iRacing rajongók is elismerik .
52.
52.
lacinho01
AZ PEDIG SZINTÉN GAGYIVÁ TESZI SZÁMOMRA HOGY 1 HÉT ALATT PLATINUMRA KI LEHET VINNI A GT 6-OT EZ AZ 5 NÉL KB. 1 ÉV ITT MEG 1 HÉT , JA ÉS 24 PERCES ENDURANCE VERSENYEK!!!! VICC
HA NINCS A RED BULL CHALLENGE PATCH AZ AUTOT NEM IS LEHETNE HASZÁLNI
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...