The LEGO Movie Videogame teszt

Jó, annyira nem vészes a helyzet, a játék tulajdonképpen ugyanazt nyújtja, mint a korábbi részek, és a legnagyobb rajongók valószínűleg ugyanannyira szórakoztatónak találják majd, mint a tavaly vagy a tavalyelőtt megjelent felvonást. A The LEGO Movie Videogame azonban bizonyos értelemben mégis visszafelé sült el, és mintha a legnagyobb ellensége volna, úgy rántja le a leplet a Traveller’s Tales szupertitkos receptjéről: arról, hogy a LEGO-játékok egyetlen igazi pozitívuma az, hogy baromi jól működnek adaptációként, és arról, hogy legyen szó bármilyen alapanyagról, a frissen ráhúzott LEGO-köntös mindig érdekes és vicces marad.

De mi történik akkor, ha a LEGO-játék egy másik LEGO-termékre épít? Egyértelmű, hogy ez a sorozat Achilles-sarka, és ezt a fejlesztők most telibe lőtték, méghozzá egy vállról indítható rakétával. A februárban mozikba került The LEGO Movie játékváltozatából ugyanis tökéletesen eltűnt az a plusz, ami egyébként egy másik brand feldolgozásakor keletkezne, és itt az is rombolja az élményt, hogy miután a mozi egy önálló, friss valami szeretne lenni, ezért viszonylag ismeretlen benne minden és mindenki. Rossz érzés még leírni is, de az új LEGO-játék egyáltalán nem tud több lenni egy blockbuster mezei promócuccánál.

A játékmenet természetesen alig változott, legalábbis ami az alapokat illeti.  Habkönnyű akció-platformer ez, a főszerepet a kontroller gombjainak intenzív csapkodása kapja, még csak odafigyelni sem kell, elegendő nagyjából eltalálni az ellenfeleket bunyózás közben, és a platformok közötti ugra-bugrálást sem kell kicentizni. Több különböző, most éppen a LEGO-filmből ismerős karaktert terelgethetünk egyszerre, akik más-más képességekkel bírnak; erre a felállásra aztán többé-kevésbé – de inkább kevésbé – komplexebb fejtörők épülnek, amiket meg kell oldanunk a továbbjutáshoz. A női szereplők például agilisabbak, magasabbra tudnak ugrani, felmásznak mindenhová, mások pedig messzebbre tudnak lőni, vagy szét tudnak bontani ezt-azt – és így tovább. Egy-egy puzzle persze általában mindenkinek ad feladatot, így ha egyedül játszol, váltogatnod kell a szereplők között, ha pedig kooperatívban, akkor aktívan együtt kell dolgoznotok a haveroddal.

Mivel a játék alapvetően a fiatalabb korosztályt célozza, ezért a nehézsége is inkább abból fakad, hogy sokáig tart kimaxolni. A feladatok nem túl bonyolultak, és az irányítás – bár nem könnyíti meg a dolgod – is van annyira felületes, hogy egyszerű legyen megtanulni. Marad hát a gyűjtögetés: még mindig egy sor olyan mellékküldetés vár ránk játék közben, amit csak türelemmel, kitartó keresgéléssel vagy épp többszöri végigjátszással tudunk teljesíteni. A kötelező, karaktervásárlásra is fordítható kavicsok összeszedése, a különböző feladatok teljesítéséért járó aranykockák és a később építéshez használható LEGO-készletek halmozása mellett most például nadrágok után kutathatunk a pályákon, ami a filmben többször is feltűnő fiktív tévésorozatra, a Where’s My Pants?-re reflektál.

Ami kétségkívül belsős poén, ergo ha nem láttad a LEGO-filmet, valószínűleg fogalmad sincs, miről hablatyolok. Nagy kár, mert a film egyrészt jó, másrészt a játék szolgai módon ragaszkodik hozzá: jelenetről jelenetre másolja, átveszi a poénokat és a szereplőket, és az új képességek is azok számára lesznek érdekesek, illetve viccesek, akik ismerik a mozit. Ráadásul a történetmesélés is inkább nekik kedvez: nemcsak a játék jelenetei lövik le a film eseményeit, de az átvezetőket is egy az egyben innen vettek át. Ami persze nem probléma, mert a LEGO-játékok pont ezért jók, de nem árt erre felhívni a figyelmet; egy LEGO Gyűrűk Uránál vagy LEGO Harry Potternél ugye fel sem vetődött mindez, hiszen azokat a filmeket már mindenki látta, mire a játékadaptációk befutottak, itt viszont annyira új minden, hogy korántsem egyértelmű a dolog.

Szintén elég bennfentes poén, de ötletes például, hogy Emmet csak és kizárólag instrukciók alapján képes építeni, tehát a halmokban álló kockákkal nem tud mit kezdeni: ehhez – ami ugye eddig a LEGO-játékok alapfunkciója volt – az Építőmesterekre van szükség. Annyi baj legyen, az instrukciók alapján viszont csak ő tud dolgozni, és ehhez kapcsolódik a játék egyik legötletesebb minijátéka is, ahol a készülő építményünkhöz kell összeválogatni a megfelelő kockákat, lehetőleg minél gyorsabban. Vitruvius titkos átjárókat tud kinyitni, Vadócnak az ugrálós jelenetek közben vesszük hasznát, Batman a kütyüivel erősíti a csapatot, miközben Benny, az űrhajós egy Pac-Manre hajazó minijáték keretei között hackel számítógépeket. És persze ott van Unikitty hercegnő, aki kezdetben cuki, meg rózsaszín, és szivárványszínű kockákból épít, de gombnyomásra bedurvít, a háromszorosára nő, és metálzene kíséretében kezdi tizedelni a rosszarcúakat.

Ez pont annyira beteg, mint amilyennek tűnik.

És még sorolhatnám az ismerős pillanatokat. Előkerül a híres emeletes kanapé, a pokolian fülbemászó Everything is Awesome című betétdal jóformán ott csendül fel, ahol csak lehetséges, és baromi jó, hogy – a filmhez hűen – ez az első LEGO-játék a sorozat történetében, amiben mindent építőkockákból raktak ki. A helyszínek is a mozit idézik: kezdetben Bricksburgot járhatjuk be, segíthetünk az építkezésen, és betörünk a helyi rendőrőrsre is, aztán irány a vadnyugat és az ominózus kocsmai verekedés, Cuckoo Land és az Octan-torony. A készítők több ponton is igyekeztek feldobni a hagyományos LEGO-játékmenetet, találunk táncos minijátékot, van, amikor száguldó vonaton kell lepattintanunk a rendőröket, lesz búvárkodós jelenet, sőt az Igazság Ligája is mellénk áll majd a hajrában.

Az ilyen csavarokra viszont szükségünk is lesz, mert a The LEGO Movie minden korábbi LEGO-játéknál laposabb és unalmasabb tud lenni. Mint említettem, nincs meg benne az a plusz, mint a korábbi részekben, nagyon úgy fest, hogy valódi LEGO-alapanyagból LEGO-játékot csinálni összetettebb feladat, mert a mezei LEGO-körítés és LEGO-karakterek nem kötik le annyira az embert; elvégre már minden egyes építőkockát láttunk korábban, és ami még fontosabb, lényegesen látványosabb és érdekesebb tálalásban. A The LEGO Movie játékváltozata egyszerűen csak sótlannak tűnik a film árnyékában, nincs meg az a lendület, ami a mozivásznakon láttunk, na, és persze a poénok többsége is ismerős lesz. Súlyos hiba továbbá, hogy hiába a ragaszkodás, a játék képtelen visszaadni az eredeti film mondanivalóját.

Fel lehetne még emlegetni a szokásos LEGO-hibákat, mint a csiszolatlan irányítást, a tökéletlen kamerakezelést, az online kooperatív mód hiányát vagy a szokásos bugokat, de igazság szerint kár tovább ostorozni a játékot: a The LEGO Movie Videogame egyértelműen félrement, a sorozat talán leggyengébb epizódja ez, amit csak akkor érdemes kipróbálnod, ha láttad a LEGO-filmet, és fanatikus megszállottja vagy a játéksorozatnak is.