South Park: The Stick of Truth teszt

Mert tizenhét évad ide vagy oda, ennyi idő sem volt elég arra, hogy jó South Park-játék készüljön, és próbálkozásból sem született túl sok. Az első adaptációk még a Nintendo 64-re és az első generációs PlayStationre jelentek meg, volt közöttük FPS és kart versenyjáték is, viszont egyik sem sikerült jól, ahogy a durván tíz évvel később bemutatkozott xboxos tower defense és platformer sem volt kiemelkedő darab. A South Park: The Stick of Truth viszont egyenesen remek! Sokat kellett rá várni és sokat lehetett izgulni érte, de a játékot fejlesztő Obsidian Entertainment nem hibázott: a tesztalany szuperül működik szerepjátékként, és maximálisan hiteles adaptációként is!

A South Park: The Stick of Truth-ba ugyanis minden bekerült, ami a nettó South Park-eszenciát jelenti. Itt van az összes lényeges szereplő, a kis városka minden háza és üzlete, a szókimondó stílusban és az alpárinak tűnő, de mégis mérnöki precizitással célzott humorral tálalt társadalomkritika, no meg Cartman óriási nagy segge, amit nemes egyszerűséggel arra használ, hogy egy kiadós zöld habos fingással meghánytassa az ellenfeleit. A South Park-szerepjáték a rajongóknak szól, méghozzá minden egyes részletében: maga Trey Parker és Matt Stone dolgozott azon, hogy beépítse az anyagba a South Park elmúlt tizenhét évét.

A történet szerint te, a játékos az Új Srácot fogod alakítani, a családoddal most költöztetek South Parkba. Nem nagyon lehet tudni, hogy miért, a szüleid célozgatnak rá, de nem mondják meg konkrétan az okát. Annyi biztos, hogy azóta nem beszélsz, és alig akarsz kilépni a ház ajtaján, hogy új barátokat keress. Vonakodva indulsz csak el, és Butters - miután megmented egy kiadós verés elől - mutatja be neked Cartmanéket, akik éppen az elfek ellen vívják évszázados háborújukat: a tét az Igazság Botja, aminek a tulajdonosa a legendák szerint irányíthatja az egész univerzumot. Játék lenne csupán? Egy cseppet sem, a kalandok már az első éjszakádon elfajulnak...

A körítés szellemiségében az egyik kedvenc epizódomhoz nyúl vissza, amikor Cartmanék szerepjátékoznak, és a Gyűrűk Urának hitt Análvadász 9-et akarják visszajuttatni a videotékába. Noha mindezt a szintén remekül sikerült fekete péntekes epizódokban is újra elővették, itt teljesedik ki igazán, méghozzá azért, mert itt tényleg szerepjátékot játszhatunk. Az egész játék alá van rendelve a kis pöcsök fantáziájának, Cartman nagy varázslóként egyengeti az utunkat, Kenny hercegnőt játszhat, küldetéseink az egyik hátsókertből a másikig vezetnek, és még Stan, itt csak ogrének nevezett nővérét is lenyomjuk. Csak lányok nincsenek, mert a lányok sosem játszanak velünk, ha nem muszáj. Szerencsére!

Az, hogy mi az Új Srácot alakítjuk, tökéletesen megágyaz a szerepjátékos játékmenetnek. Kezdés után mi rakhatjuk össze a karakterünket, kiválaszthatjuk a haját, megmondhatjuk, hogy milyen legyen az arca, viseljen-e szemüveget, és hogy milyen ruhákat hordjon. Természetesen már itt sem veszi magát komolyan a játék: a felhozatal tele van nevetséges holmikkal, olyan hülye frizurát aggathatsz szerencsétlenre, amilyet nem szégyellsz. Felesleges ellenállni, az infantilis éned előbb-utóbb úgyis elcsábít majd, mikor sorban bukkansz rá az olyan a cuccokra, mint az elvileg páncélnak szánt Star Trek-jelmez vagy a kétkezes közelharci fegyverként aposztrofált műbráner. Már itt a hasadat fogod a röhögéstől, pedig ez csak a kezdet, most jön a kasztválasztás: a közelharcra szakosodott harcoson kívül lehetsz még mágus, sunyi és gyors tolvaj, na, és persze zsidó, ami a harcos és a varázsló furcsa kombinációját takarja. Ki nem találnád, de Cartman maga alkotta meg ezt a kasztot!

Az ajtón kilépve aztán eléd tárul South Park. A városka már a történet elején teljesen bejárható, oda mész, ahova kedved tartja, azokkal állsz le csevegni, akikkel szeretnél, és persze oda nyitsz be, ahova csak jólesik - meg izé, a küldetéseid visznek. South Park nem különösebben nagy, más szerepjátékokhoz képest kifejezetten kicsi, viszont baromi részletes és mély - itt azzal telik majd az idő, hogy igyekszel felfedezni minden zeget-zugot benne. Körbenézhetsz a szomszédok házában, beugorhatsz az iskolába vagy a rendőrőrsre, de van City Wok, mozi, templom és Kanada is. Ráadásul minden és mindenki úgy néz ki, ahogy a sorozatban láttad: a grafika egy az egyben olyan, mintha egy újabb epizódot néznél, a karakterek jellegzetes bicegését tükrözik az animációk, és csak minimálisan tudsz a térben mozogni, minden kétdimenziós. Tökéletes!

És a felfedezést nagyon komolyan kell venni, ez a játék legjobb része, és pont emiatt ajánlható leginkább a hardcore South Park-rajongóknak. A The Stick of Truth tucatjával rejtegeti az utalásokat, nemcsak a történetben és a küldetésekben, hanem mindenhol máshol is. Cartman anyjának hálószobája valódi bűnbarlang, a fiókban még a híres-neves Antonio Banderas-szexbábút is meg lehet találni. Buttersék raktárát Káosz Professzor laboratóriumának rendezték be, a moziban a Seggtüzelők 2-t játsszák, míg Jimbo üzletében Szőrmóksegget is megtaláljuk - kitömve. Az iskola udvarán a gruftik szidják a konformistákat, miközben a City Wokot már megint ellepték azok a gúlva mongólok. Ja, és plasztikai sebész is van… áh, inkább azt el sem mesélem, muszáj neked is látnod!

A játék nemcsak az újabb epizódokra célozgat, nagyon-nagyon sok esetben az első évadokig visszamegy. Ez tényleg a rajongók játéka, ha kihagytál néhány részt, vagy akár egy-egy évadot is, számolj azzal, hogy valószínűleg sok poént nem értesz majd - a kívülállók pedig végképp elfelejthetik ezt az anyagot. A The Stick of Truth nagyon bennfentes, és pont ezért nem is akar finomkodni, szóval ha eddig nem szeretted meg a sorozatot, nem most fogod megkedvelni. A South Park-humor sokkal inkább elemében van, mint az elmúlt években bármikor, a folyamatos káromkodás alap, a játék társadalomkritikája pedig több fronton is támad bennünket. Ilyen tabudöntögető videojáték még nem került boltokba, és a legjobb, hogy mindez a játékmenetben is kiválóan tükröződik, nem csak az animációkban: hogy a spoilerezést elkerüljem, elég csak az európai konzolos változatokból kivágott abortusz- és anális beültetés-minijátékokat felemlegetni… Egyszerűen azt érzem, hogy Trey Parker és Matt Stone-ék már régóta szerettek volna valami hasonlón dolgozni, mert a South Park-szerepjátékban több a lelkesedés, mint az elmúlt két-három évadban összesen.

Apropó, lelkesedés: a South Park alkotói természetesen nemcsak a történetből és a dizájnból vették ki a részüket, ahogy a sorozatnál, úgy most is mikrofon elé ültek, hogy leszinkronizálják a karaktereiket. Parkerék ugye csípőből hozzák a különböző szereplőket, most is tökéletesen játszanak, ami persze csak azok számára lesz ismerős, akik nem szinkronosan nézik a rajzfilmet: magyar hang ugyanis nincs a játékban, igaz,  a hivatalos reklámból készült lokalizált változat, ebben Csőre Gábort hallhatjuk. Ezen a ponton meg kell említeni a zenét is, a jellegzetes South Park-dallamok mellett ugyanis olyan aláfestő zenét kapunk, amit egyébként egy valódi fantasy szerepjátékban: ez és a képi világ önmagában olyan hangulatot teremt, hogy maximálisan simává teszi a beleélést. Mármint abba, hogy kilencévesen az a nemes küldetésed, hogy egy fakarddal ütöd a vörhenyeseket a suli folyosóján...

South Parkban természetesen rengeteg a tennivaló. A küldetések fősodra az Igazság Botja körül forog majd, illetve lesznek mellékküldetések is, amiket a környék lakói sóznak rád: a feladatok technikai értelemben nem túl változatosak, általában kimerülnek az öldöklésben és kutatásban, néha meg kell hoznod egy-egy kisebb súlyú döntést, de ennyi. Amiben viszont nagyon jók, hogy a körítés mindig más-más, találkozhatsz egy csomó arccal, és eljuthatsz számos helyszínre. Önmagában óriási ötletnek tartom, hogy a játékba bekerült a Facebook is: a célod az, hogy barátokat gyűjts, ehhez viszont személyesen kell megkeresned őket, így nemcsak hogy láthatod a kedvenc karaktereidet a játékban, de közvetelnül is kommunikálhatsz mindegyikkel. Ha minden feladattal végeztél, akkor is marad gyűjtögetnivaló: harminc chimpokomon van szétszórva a városban, és egy csomó kosztümöt is megszerezhetsz, ha benézel minden dobozba és garázsba.

Azt hiszem, nem voltam egyedül azzal a félelmemmel, hogy bár a South Park: The Stick of Truth jópofa és hangulatos lesz, szerepjátéknak viszont végtelenül egyszerű marad. Nos, a jó hír az, hogy az Obsidian bevállalta a dolgot, és kifejezetten összetett játékmenetet fabrikált. Bár a karaktered fejlődése megáll a tizenötödik szintnél, addig rengeteg lehetőséged van alakítgatni a képességeit. A külsőségek testreszabása mellett folyamatosan cserélgetheted rajta a sapkát, a ruhát és a kesztyűt, illetve mindig lehet nála egy-egy közelharci és távolsági fegyver. Természetesen mindegyik más-más sebzésértékkel rendelkezik, eltérő, hogy melyik ruha nyújt több védelmet, ahogy a passzív képességeik is mások - mindez pedig javítható még a különböző felvarrókkal is.

A harcrendszer a JRPG-kre hajaz. Ha összefutsz az ellenfelekkel, körökre osztott csata veszi kezdetét, minden karakter használhat egy-egy potiont, majd támadhat egyet. A lehetőségek tárháza itt is igen széles: elsütheted a közelharci vagy a távolsági fegyvered, használhatod az itt csak varázslásnak tartott, manát fogyasztó fingást, illetve bevetheted valamelyik - erőpontoktól függő - képességedet. Ezek is borzasztó viccesek: az én harcosom például herénrúgással tudta stunnolni az ellenfelet, míg a társam, Butters előhívhatta Káosz Professzort, amivel masszív pusztítást tudott végezni a rosszarcúak között. Egyszerre mindig egy kísérőd lehet, közöttük a játékstílusodnak megfelelően váltogathatsz. A harc elsősorban nettó taktikázás, figyelni kell az ellenfelek képességeire, helyezkedésére és harci állására is, viszont az ügyesség is számít: minden támadáskor és védekezéskor a diktált ütemnek megfelelően kell nyomkodnod a kontroller gombjait, hogy sikerrel járj.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a The Stick of Truth sokszor operál kalandjátékos elemekkel. Harc előtt érdemes körbenézni a helyszínen, hátha találsz olyan elemet, amivel harc nélkül kiiktathatod az ellenfelet. Ha áll a környéken egy törött petróleumlámpa, célszerű ráereszteni egy távolsági fingot, a robbanás tuti, végez majd a környéken kószáló elfekkel. Ha az egyik egy víztócsán álldogál, praktikus lehet áramot vezetni bele, és ne féljünk lebontani a polcot sem, főleg ha azon egy bowlinggolyó csücsül. Ezt és a felfedezést egyébként különböző képességek segítik, a távolsági fegyverünket például használhatjuk arra, hogy lelőjük a chimpokomont a fa ágáról, a társainkat pedig utasíthatjuk is - Stan ilyenkor előhívja a kutyáját… nos, azért, hogy pisilje le a célpontot.

A South Park: The Stick of Truth egyik legnagyobb problémája, hogy rövid és könnyű. Én kényelmesen haladtam, sosem sietek játék közben, de így is megvolt alig tizenkét óra alatt az összes fő- és mellékküldetés, már csak a gyűjtögetnivalók vannak hátra, abból sem sok. A karakterek simán húzhatók felfelé, nem túl nehéz megtalálni azokat a cuccokat, amikkel gördülékenyen gyalogolhatunk át minden ellenségen. Felírható hibának ugyan az is, hogy a játék világa nem túl nagy, de igazság szerint ezt a részletességgel nagyon jól kompenzálták a készítők. Amire viszont nincs mentség, azok a technikai problémák: az Xbox 360-as játék rengeteget tölt még telepített állapotban is, sokszor akad meg, illetve akadt egy-két furcsa bug is nálam, és a manuális mentést is teljesen haszontalannak találtam. Mikor egy hónapja kipróbáltuk az akkor még nem végleges PC-s változatot, ott ilyen gondok nem voltak: aki tehát teheti, játsszon PC-n, a gépigény nem nagy, ráadásul ebből a verzióból nem is vágtak ki semmit.

Összességében viszont remekül sikerült a játék, mondhatni minden várakozásomat felülmúlta: tökéletesen visszaadja a South Park-hangulatot, és azt sem túlzás kijelenteni, hogy ez az egyik legjobb epizód. A sztori érdekes, a játékmenet kellően összetett, a játékvilág pedig rengeteg részletet és felfedeznivalót rejt magában. Viszont csak és kizárólag a rajongóknak szól: ha nem ismered a sorozatot, nem most fogod megszeretni, és az is egészen biztos, hogy egy mukkot nem fogsz érteni a poénokból. A South Park: The Stick of Truth szociálisan érzéketlen, vulgáris, beteg és gusztustalan. De pont így szeretjük!

Az első tizenhárom perc gameplay felvételét itt láthatod.

Kapcsolódó cikk

• South Park: The Stick of Truth - az első 1 óra