A Microsoft megvette az inXile-t és az Obsidiant is

  • Írta: zoenn
  • 2018. november 11.
  • Biznisz
Link másolása
Hivatalossá vált, hogy a Microsoft felvásárolta a Fallout: New Vegas és a Pillars of Eternity fejlesztőjét az Obsidian Entertainmentet, de ami igazán meglepetés, hogy Brian Fargo CRPG-specialista csapata, az inXile is az övé lett.

A mexikói rendezvényen a Microsoft megerősítette azt, amit már korábban is sejtettünk: övé az Obsidian Entertainment, olyan címek fejlesztője, mint a Star Wars: Knights of the Old Republic, a Fallout: New Vegas, a South Park: The Stick of Truth és a Pillars of Eternity.

A redmondiak szerint a csapat megőrizheti kreatív függetlenségét, ám szaktudásával jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a Microsoft Studios a jövőben még több remek szerepjátékkal rukkolhasson elő. Ha lehet, jókor jött ez az Obsidiannak, hiszen a legutóbbi pletykák szerint a Pillars of Eternity II: Deadfire eladásai csapnivalók voltak.

Meglepetést ígértek az X018-ra, hát lett is, hiszen nem ez volt az egyetlen akvizíció, amire fény derült: Brian Fargo csapatát, az inXile-t is felvásárolta a Microsoft. A Wasteland 2, a Torment: Tides of Numenera és a The Bard's Tale IV: Barrows Deep fejlesztője továbbra is függetlenül tevékenykedhet, az anyacég nem szól majd bele a projektjeikbe, továbbra is hardcore RPG-ket készítenek majd. Csak már nem kell a Kickstarterre hagyatkozniuk, anyagi biztonságban lehetnek.

Kíváncsian várjuk, hogy beteljesülnek-e az ígéretek!

21.
21.
delphijos
#16: Hát manapság elég kevés kiadó kockáztat exluzívitást a magas fejlesztési költségek miatt. Plusz, anno azért nem volt ennyire kényelmes több platformra fejleszteni, a konzolok teljesen egyedi belső felépítése miatt. Akkor nagy valószínűséggel arra fejlesztettek amelyikkel a legnagyobb vásárlótéget célozhatták meg. Persze, voltak azért multi címek ( főleg a nagyoktól akiknek belefért, meg ugye a belsős anyagok ). De egy kisebb kiadó mondjuk egy JRPG-vel, simán csak a ps2-őt célozta meg....
20.
20.
KRAT0S
19.
19.
PiszkosFred
#17: Az meg FIG projektkent indult, gyorsan meg is lett a kert penz, "PC-sek" fizettek nem keveset, nem lesz xbox exkluziv. Minden tovabbi projekt, amelyet mar az MS budzsebol keszitenek elkepzelheto, de a W3 nem.
18.
18.
Back2U
#17: Készülj fel hogy az lesz, de valószínűleg jön PC-re.
17.
17.
ABorealis27
A Divinity: Original Sin II playstationös portja ign-es értékelés szerint rendkívül jól sikerült, szóval jól is meg lehet csinálni egy turn-based combattal operáló rpg portolást konzolra. A jövő év végére csúszott (vajon miért?) Wasteland 3 2019 egyik legjobban várt játéka nálam, a screenshotok nagyon jól néznek ki belőle. Azért remélem nem xbox exkluzív lesz :D.
16.
16.
Max3000
#15: Én is így gondolom.Ps2 korszakban rá sem néztem nagyon a pc-re,most meg csak javarészt praktikum miatt van a nappaliba a ps4.(fifa mkx haverokkal) konkrétan a god of war-t és az uncharted 4-et pörgettem ki rajta,de már eladtam őket.Ps2 korszakban töménytelen mennyiségű játékaim voltak ami semmire nem jött csak ps2-re.
14.
14.
leviske
#9: Az a baj, hogy az Obsidian mindig is türelmet igényelt és alkotói szabadságot. A Microsoft meg olyan türelmes, hogy eddig csak a Fable Legends és a Scalebound esett áldozatul a türelmének az ismert és bejelentett MS játékok közül. Ezek közül a második konkrétan húzónév volt a Xbox One mögött a 2014-es E3-on.

Az inXile meg nem rendelkezik TPS és FPS tapasztalatokkal, a klasszikus RPG játékokra meg nincs igazán igény konzolokon.

A Sony kapcsán meg lehetne vitatkozni a magára találással. Exkluzívok terén a PS3 is sokkalta erősebb volt, mint a X360. Csak akkoriban a késett megjelenés és a magas ár eléggé elterelte a népet.
13.
13.
godach
#9: Ne térjen vissza. Komolyan mondom. Nem kell X exklizív. (igen van konzolom) de hadd kapjanak csak a Pc-sek is belőle. A jót ne sajnáljuk :)
12.
12.
Heldengeist
Az inXilet is? Hát ez kifejezetten sajnálatos. Ráadásul ez a műfaj pont nem is konzolra való. Azt hiszem, lehet rá számtani, hogy a következő 5-10 éven belül a stúdiók alapítói kicsit megtollasodnak, aztán otthagyják a szarba a MS-ot és alapítanak egy új független stúdiót. Ez így szokott működni.

Csak sajnos az IP-ik ezzel halálra vannak ítélve.
9.
9.
kamgecam
#7: Talán visszatér a legendás x360 éra? Miért ne lehetne. A sony is magára talált a jelenlegi generációban és visszahozta a ps2-es szép időket.
8.
8.
kamgecam
Szuper hír, úgy látszik az ms észhez kapott és ráébredt mennyire fontosak, mérvadóak a belső stúdiók hogy a minőségi exkluzív játékok kell hogy legyenek a prioritás egy konzol esetében! No, jövőre talán befigyel egy Xbox Scarlet? Minden jel arra mutat hogy igen!!!
7.
7.
Anti4730
A sunset overdrive fejlesztesebe se szoltak bele, ugyhogy en bizom bennuk
6.
6.
#2: Sajnos a többi naggyal összehasonlítva (EA, Ubisoft, Activision...) MS az egyik legjobb lehetőség, de ez inkább a konkurenciát minősíti.
5.
5.
McDuff
4.
4.
olymind1
"a csapat megőrizheti kreatív függetlenségét"

Hányszor hallottuk ezt már számos kiadótól... az új játékaik mindig megváltoznak sajnos nem pozitív irányba.
3.
3.
Őrnagy
Na, ebből mi lesz? De izgalmas!
2.
2.
mephi
Nem tudok felhőtlenül örülni. Valahogy ezek a felvásárlások mindig a Lionhead-et és annak sorsát juttatják eszembe. De ne így legyen. Mindenesetre ezt azért itt hagyom:

Xbox Entertainment Studios - dead
Bungie - went multiplat
Remedy - went multiplat
Carbonated Games - dead
Ensemble Studios - dead
Aces Studio - dead
Press Play - dead
Lionhead Studios - dead
BigPark - dead
Good Science Studio - dead
Leap Experience - dead
Function Studios - dead
Team Dakota - dead
SOTA - dead
1.
1.
mestermagyar
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...