Bloodborne előzetes

A zseniális és stílusteremtő Demon’s Souls, valamint az első Dark Souls rendezője, Hidetaka Miyazaki bábáskodik az idei E3-on bejelentett PlayStation 4-exkluzív Bloodborne felett. Habár a spirituális utód több ponton is különbözik elődjeitől, a japán From Software nem titkoltan a Demon’s Soulsban szereplő Tower of Latria nevű horrorisztikus pálya nyomasztó hangulatát tekintette ihletforrásnak. Aki nem ismerné a szintet, elmondjuk, ez a helyszín volt az első Souls-játék abszolút csúcspontja, a tervezői zsenialitás ékes példája. Bizony, a Bloodborne nem egy kispályás szerepjáték. A történetét tekintve nem kapcsolódik a stúdió korábbi játékaihoz, egy teljesen új világot mutat be, a középkort is elfelejthetjük – ezúttal a 19. században járunk. Azonban továbbra is egy harmadik személyű nézőpontot használó akció-RPG-vel lesz dolgunk, amelyben sokkal intenzívebb, támadásokra kihegyezett harcok várnak ránk.


Yharnam valaha egy impozáns, burjánzó város volt, mára azonban az egész rothadásnak indult. Találunk egy központi helyet (ha úgy tetszik, hubot), ahová többször visszatérünk, ám folyamatosan nyílnak meg az új, „külső” városrészek, de a korábban már bejárt negyedekbe is visszatérhetünk, hogy ott rejtett utakat keressünk. A változatossággal nem lesz gond, minden negyed másként néz ki, többféle időjárási körülménnyel találkozunk, néhány pályarész pedig olyan sötét, hogy csak fáklyával a kézben boldogulhatunk. Yharnam tele van betegséggel, halmokban álló holtakkal, soha nem tudhatjuk, hogy milyen rémség les ránk a következő sarkon túl. A polgárok elkorcsosultak és agresszívvé váltak. A fejlesztők tökéletes részletességgel alkották meg kalandjaink helyszínét, köd telepszik a macskakövekre, az óratornyok narancssárgán világítanak a háttérben, mérgező gáz szivárog a csatornanyílásokból, a falakon vízköpők sorakoznak, szűk sikátorokon és tágas tereken vezet az utunk, akár vertikálisan is. Mégis milyen indokkal keresi fel hősünk a várost? Karakterünk csak itt találhat gyógyírt a világot megfertőző bajra, ahogy felfedezi a helyszínt, úgy újabb titkokra derül fény, majd végül minden szenvedés forrásával kell szembenéznie. Sok kalandor próbálkozott már ilyesmivel, de mindegyikük rendre elbukott.


A Bloodborne-ban elfelejthetjük a pajzsokat és a súlyos páncélokat. Nem bújhatunk mögéjük, hogy elkerüljük a kemény csapásokat. A játék elején persze testre szabhatjuk karakterünk kinézetét és megmarad a kasztválasztás is, de a térképről ezúttal is lemondhatunk. Hősünk egyetlen hosszú kabátot visel, ám lőfegyverekkel is fel lesz vértezve. Támadnunk kell ahhoz, hogy ne valljunk kudarcot, a játékban ezáltal sokkal pergősebb harcok várnak ránk. A különféle pisztolyok, sörétes puskák önmagukban azonban nem elég erősek ahhoz, hogy a szörnyetegeket megöljék, a legtöbb esetben csak megbéníthatjuk vele az ellenfeleinket, a munka oroszlánrészét még mindig a közelharci alkalmatosságokkal végezzük. Miyazaki-san nem győzte hangsúlyozni, hogy a Bloodborne csatáiban olyan érzésünk lesz, mintha tényleg az életünkért küzdenénk, de a védekezés esetünkben nem vezet sikerre. A Souls-játékokban sokszor csak akkor lehetett esélyünk, ha a pajzsunk mögött oldalaztunk, s mikor az ellenfél befejezte a támadását, gyorsan odaszúrtunk, majd ismét behúztuk fülünket-farkunkat. Ez a taktika itt nem fog működni. Ahhoz, hogy életben maradjunk, nekünk kell szúrnunk elsőként. Vérben fogunk tocsogni, minduntalan szembenézünk a halállal.


Az alap ellenségek közé tartoznak a túlméretezett varjak, a magányos, őrült polgárok és a világító szemű, megnyúzott zombikutyák, ám később már vérfarkasokkal, zombikkal és más rémségekkel is összefutunk. Egyszerre két fegyvert is kézbe kaphatunk, a kitérésre ismét ügyelnünk kell, ellentámadásként odapörkölhetünk egy jól irányzott lövéssel. Néhány fegyvert csak bal, vagy a jobb kezünkben foghatunk (pl. shotgun az egyikbe, fűrészfogas kasza a másikba) - csak a kombinálásukkal kísérletezve győzedelmeskedhetünk. Pillanatok alatt kell felismernünk az adódó lehetőségeket, hiszen a program kíméletlenül megtorolja a hibákat. Nem leszünk olyan szerencsések, hogy minduntalan egyetlen ellenféllel futunk össze, a város főterén például hordába verődnek a beteg városlakók, akik olykor portyára indulnak az utcákon, összedolgoznak és levadásszák a betolakodókat. Yharnam saját groteszk logikája szerint éli elátkozott életét, különféle rituálék zajlanak a tereken, melyek szorosan kapcsolódnak a játék történetéhez. Hasonlóan Drangleichez és Lordranhoz, a Bloodborne világa is tele van rejtéllyel. Alkalmanként olyan NPC-kkel is összefutunk, akik éppen küzdenek az életünkért – mi döntjük el, hogy segítünk-e nekik vagy sem. Egy adott városrészben mindent egy főellenség irányít – az egyik ilyen egy behemót vérfarkas, akinek legyőzése bizony kemény dió – lehetséges, hogy csak több játékos együttes támadása vezet sikerre. A rendező szerint az a cél, hogy egy aktív „felfedező” közösség épüljön a játék köré, bármit is jelentsen ez.


A levágott ellenség után apró lélekgömböket szívhatunk magunkba, de bármennyire is kitartóak vagyunk, előbb-utóbb mi húzunk a rövidebbet. A halál viszont korántsem lesz olyan „stresszes” dolog, mint a From Software korábbi alkotásaiban, bár így is némileg kevesebbek leszünk a feltámadás után. Már a bejelentéskor két kulcsszót emlegettek a fejlesztők a Bloodborne kapcsán: ez a „vér” és a „szörnyeteg”. A skarlátvörös testnedv az életerőnk visszatöltésére használható, ám, ha túl sokat veszünk magunkhoz, akkor mi is szörnyeteggé válunk – a rendszer hasonló a Souls-játékok hollow-megoldásához. Mindaddig fenevadak maradunk, amíg tiszta, emberi vérhez nem jutunk, lévén, a rusnyaságokból kinyerhető alapanyag csak ront a helyzetünkön. És honnan szerezhetnék finom, rezes ízű folyadékot? Természetesen hús-vér játékosokból, akikkel csak az online szegmensen belül találkozunk. Habár az online mód bevallottan fontos részét képezni a Bloodborne-nak, egyelőre vajmi kevés konkrétumot hallottunk felőle, de tutira ütni fog, mint korábban is.


Miyazaki alapvető célja az, hogy nagyon szép játékot tegyen le az asztalra. A legtöbb ember számára nem a szépség, ami elsőre eszébe jut a From Software alkotásai kapcsán. Mivel a Bloodborne már az új konzolra készül, a készítők végre beleadhattak apait-anyait, a komor és sötét téma ellenére is egy részletgazdag és látványos alkotással lesz dolgunk. Ahogy a rendező fogalmaz, „a szépség kiemelkedik majd a sötétségből”- az erre érzékenyek kedvéért fontos megemlíteni, hogy a játék 1080p-ben fut majd, 30 fps sebességgel. Kihívás lesz benne bőven, sokszor meghalunk majd, ám a sorozatos kudarcok hatására mindig tanulnunk valami apróságot, a győzelem és a siker iszonyatos eufóriához juttatja a játékosokat. Ugyanakkor a korábbi passzív harcrendszert tessék szépen elfelejteni, itt nekünk kell kezdeményeznünk, ha életben akarunk maradni. Ez persze nem azt jelenti, hogy vakon rohanunk előre, kísérleteznünk kell a fegyverek kombinálásával, a kitérések során pontosan kell időzítenünk és a másodperc tört része alatt kell döntéseket hoznunk. Pont úgy, mintha tényleg az életünkért küzdenénk. A Bloodborne 2015 tavaszán érkezik kizárólag PlayStation 4-re.

Kapcsolódó cikk

• Bloodborne teszt