A
zseniális és stílusteremtő Demon’s Souls, valamint az első Dark Souls
rendezője, Hidetaka Miyazaki bábáskodik az idei E3-on bejelentett PlayStation
4-exkluzív Bloodborne felett. Habár a spirituális utód több ponton is
különbözik elődjeitől, a japán From Software nem titkoltan a Demon’s Soulsban
szereplő Tower of Latria nevű horrorisztikus pálya nyomasztó hangulatát tekintette
ihletforrásnak. Aki nem ismerné a szintet, elmondjuk, ez a helyszín volt az
első Souls-játék abszolút csúcspontja, a tervezői zsenialitás ékes példája. Bizony,
a Bloodborne nem egy kispályás szerepjáték. A történetét tekintve nem
kapcsolódik a stúdió korábbi játékaihoz, egy teljesen új világot mutat be, a
középkort is elfelejthetjük – ezúttal a 19. században járunk. Azonban továbbra
is egy harmadik személyű nézőpontot használó akció-RPG-vel lesz dolgunk, amelyben
sokkal intenzívebb, támadásokra kihegyezett harcok várnak ránk.
Yharnam
valaha egy impozáns, burjánzó város volt, mára azonban az egész rothadásnak
indult. Találunk egy központi helyet (ha úgy tetszik, hubot), ahová többször
visszatérünk, ám folyamatosan nyílnak meg az új, „külső” városrészek, de a
korábban már bejárt negyedekbe is visszatérhetünk, hogy ott rejtett utakat
keressünk. A változatossággal nem lesz gond, minden negyed másként néz ki,
többféle időjárási körülménnyel találkozunk, néhány pályarész pedig olyan
sötét, hogy csak fáklyával a kézben boldogulhatunk. Yharnam tele van
betegséggel, halmokban álló holtakkal, soha nem tudhatjuk, hogy milyen rémség les
ránk a következő sarkon túl. A polgárok elkorcsosultak és agresszívvé váltak. A
fejlesztők tökéletes részletességgel alkották meg kalandjaink helyszínét, köd
telepszik a macskakövekre, az óratornyok narancssárgán világítanak a háttérben,
mérgező gáz szivárog a csatornanyílásokból, a falakon vízköpők sorakoznak, szűk
sikátorokon és tágas tereken vezet az utunk, akár vertikálisan is. Mégis milyen indokkal keresi fel
hősünk a várost? Karakterünk csak itt találhat gyógyírt a világot megfertőző
bajra, ahogy felfedezi a helyszínt, úgy újabb titkokra derül fény, majd végül
minden szenvedés forrásával kell szembenéznie. Sok kalandor próbálkozott már
ilyesmivel, de mindegyikük rendre elbukott.
A
Bloodborne-ban elfelejthetjük a pajzsokat és a súlyos páncélokat. Nem bújhatunk
mögéjük, hogy elkerüljük a kemény csapásokat. A játék elején persze testre
szabhatjuk karakterünk kinézetét és megmarad a kasztválasztás is, de a térképről ezúttal is lemondhatunk. Hősünk
egyetlen hosszú kabátot visel, ám lőfegyverekkel is fel lesz vértezve. Támadnunk
kell ahhoz, hogy ne valljunk kudarcot, a játékban ezáltal sokkal pergősebb
harcok várnak ránk. A különféle pisztolyok, sörétes puskák önmagukban azonban
nem elég erősek ahhoz, hogy a szörnyetegeket megöljék, a legtöbb esetben csak
megbéníthatjuk vele az ellenfeleinket, a munka oroszlánrészét még mindig a közelharci
alkalmatosságokkal végezzük. Miyazaki-san nem győzte hangsúlyozni, hogy a
Bloodborne csatáiban olyan érzésünk lesz, mintha tényleg az életünkért küzdenénk,
de a védekezés esetünkben nem vezet sikerre. A Souls-játékokban sokszor csak akkor lehetett esélyünk, ha a pajzsunk mögött oldalaztunk, s mikor az
ellenfél befejezte a támadását, gyorsan odaszúrtunk, majd ismét behúztuk
fülünket-farkunkat. Ez a taktika itt nem fog működni. Ahhoz, hogy életben
maradjunk, nekünk kell szúrnunk elsőként. Vérben fogunk tocsogni, minduntalan
szembenézünk a halállal.
Az
alap ellenségek közé tartoznak a túlméretezett varjak, a magányos, őrült
polgárok és a világító szemű, megnyúzott zombikutyák, ám később már vérfarkasokkal,
zombikkal és más rémségekkel is összefutunk. Egyszerre két fegyvert is kézbe
kaphatunk, a kitérésre ismét ügyelnünk kell, ellentámadásként odapörkölhetünk
egy jól irányzott lövéssel. Néhány fegyvert csak bal, vagy a jobb kezünkben foghatunk
(pl. shotgun az egyikbe, fűrészfogas kasza a másikba) - csak a kombinálásukkal kísérletezve
győzedelmeskedhetünk. Pillanatok alatt kell felismernünk az adódó
lehetőségeket, hiszen a program kíméletlenül megtorolja a hibákat. Nem leszünk
olyan szerencsések, hogy minduntalan egyetlen ellenféllel futunk össze, a város
főterén például hordába verődnek a beteg városlakók, akik olykor portyára
indulnak az utcákon, összedolgoznak és levadásszák a betolakodókat. Yharnam
saját groteszk logikája szerint éli elátkozott életét, különféle rituálék
zajlanak a tereken, melyek szorosan kapcsolódnak a játék történetéhez.
Hasonlóan Drangleichez és Lordranhoz, a Bloodborne világa is tele van
rejtéllyel. Alkalmanként olyan NPC-kkel is összefutunk, akik éppen küzdenek az
életünkért – mi döntjük el, hogy segítünk-e nekik vagy sem. Egy adott
városrészben mindent egy főellenség irányít – az egyik ilyen egy behemót vérfarkas,
akinek legyőzése bizony kemény dió – lehetséges, hogy csak több játékos együttes
támadása vezet sikerre. A rendező szerint az a cél, hogy egy aktív „felfedező”
közösség épüljön a játék köré, bármit is jelentsen ez.
A
levágott ellenség után apró lélekgömböket szívhatunk magunkba, de bármennyire is kitartóak vagyunk, előbb-utóbb mi húzunk a
rövidebbet. A halál viszont korántsem lesz olyan „stresszes” dolog, mint a From
Software korábbi alkotásaiban, bár így is némileg kevesebbek leszünk a
feltámadás után. Már a bejelentéskor két kulcsszót emlegettek a fejlesztők a
Bloodborne kapcsán: ez a „vér” és a „szörnyeteg”. A skarlátvörös testnedv az
életerőnk visszatöltésére használható, ám, ha túl sokat veszünk magunkhoz, akkor
mi is szörnyeteggé válunk – a rendszer hasonló a Souls-játékok
hollow-megoldásához. Mindaddig fenevadak maradunk, amíg tiszta, emberi vérhez
nem jutunk, lévén, a rusnyaságokból kinyerhető alapanyag csak ront a
helyzetünkön. És honnan szerezhetnék finom, rezes ízű folyadékot? Természetesen
hús-vér játékosokból, akikkel csak az online szegmensen belül találkozunk.
Habár az online mód bevallottan fontos részét képezni a Bloodborne-nak,
egyelőre vajmi kevés konkrétumot hallottunk felőle, de tutira ütni fog, mint
korábban is.
Miyazaki
alapvető célja az, hogy nagyon szép játékot tegyen le az asztalra. A legtöbb
ember számára nem a szépség, ami elsőre eszébe jut a From Software alkotásai
kapcsán. Mivel a Bloodborne már az új konzolra készül, a készítők végre beleadhattak
apait-anyait, a komor és sötét téma ellenére is egy részletgazdag és látványos
alkotással lesz dolgunk. Ahogy a rendező fogalmaz, „a szépség kiemelkedik majd
a sötétségből”- az erre érzékenyek kedvéért fontos megemlíteni, hogy a játék
1080p-ben fut majd, 30 fps sebességgel. Kihívás lesz benne bőven, sokszor
meghalunk majd, ám a sorozatos kudarcok hatására mindig tanulnunk valami
apróságot, a győzelem és a siker iszonyatos eufóriához juttatja a játékosokat. Ugyanakkor
a korábbi passzív harcrendszert tessék szépen elfelejteni, itt nekünk kell
kezdeményeznünk, ha életben akarunk maradni. Ez persze nem azt jelenti, hogy
vakon rohanunk előre, kísérleteznünk kell a fegyverek kombinálásával, a
kitérések során pontosan kell időzítenünk és a másodperc tört része alatt kell
döntéseket hoznunk. Pont úgy, mintha tényleg az életünkért küzdenénk. A
Bloodborne 2015 tavaszán érkezik kizárólag PlayStation 4-re.
Kapcsolódó cikk
Ez az Miyazaki testvér,tökéletes városnév,gyere igyááá még,hátha lesz még pár jó ötleted! :D
Umbasa!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.