Uncharted 4: A Thiefs End teszt

Valószínűleg nem lövök mellé túlzottan, ha azt mondom, az Uncharted 4-nek lényegében mindenki megelőlegezte, hogy jó lesz, éppen ezért tartom fontosnak a fenti kérdést. A Naughty Dog az elmúlt konzolgenerációban négy (a szőrösebb szívűek szerint három) kihagyhatatlan játékot adott nekünk, vigyorogva bizonyította be, hogy mi mindenre képes a PlayStation 3, és hogy a videojátékos történetmesélés lazán feltornászható a kultikus kalandfilmek szintjére.

Az Uncharted 4 megjelenéséhez közeledve azonban elhatároztam, csak azért sem elégedem meg a “nagyon jóval”, arra vágyom, hogy a Naughty Dog megugorja a saját maga által magasra tett lécet, kihozza magából a maximumot, és újabb szintet lépjen. És bár az új Uncharteddel amúgy sem lehetett könnyű dolga a csapatnak, elvégre az első PS4-es játékukkal egy nagy becsben tartott sorozatot is le kellett zárniuk, azt gondolom, hogy sikerrel vették az akadályokat. Ha azt hitted, hogy az Uncharted 4: A Thief’s End kikerülhető darab lesz, már most jelezném, hogy nem, nem az, kisebb hibái ellenére ez a PS4 egyik legjobb játéka eddig. Ha nem a legjobb.

Hol is hagytuk abba? A jó öreg Nate visszavonult az Ubarban történtek után, Elenával összeházasodtak, most pedig egy hatalmas házban tengetik a hétköznapjaikat, és igyekeznek normális életet élni. Az elmúlt évek kalandjairól a padláson tárolt kacatok árulkodnak csupán, hősünk most már búvárként dolgozik egy roncsmentő cégnek, és igyekszik távoltartani magát a rázós szituktól. Idilli? Egyértelműen, kár, hogy bármennyire is próbálkozik, képtelen beérni ennyivel, a szíve mélyén tudja, neki több izgalomra van szüksége annál, minthogy Crash Bandicootban döntsék el esténként a feleségével, ki fog mosogatni.

Úgyhogy annyira nem meglepő, hogy bevállal egy utolsó kalandot, ráadásul nem is akárki kedvéért, feltűnik a színen ugyanis halottnak tűnt bátyja, Sam, és előadja, hogy az élete múlik azon, megtalálja-e a világ legkeresettebb kalóza, Henry Avery rejtett kincsét. Mivel a pontos helyet most sem az iksz jelöli, hamar kezdetét veszi az újabb világ körüli turné, nem sokkal később pedig az is kiderül, ennél jóval többről szól a sztori: a Drake-tesók számára személyes jelentősége is van a kincsnek, és mivel mesés gazdagságot ígér, nyilvánvaló, hogy nem egyedül kajtatnak majd utána.

Ne legyenek illúzióid, az Uncharted írói most sem akartak elszakadni a klasszikus kalandfilmes fordulatoktól, de így van ez rendjén! A negyedik rész története épp annyira szerethető, mint a korábbiaké, több új mellékszereplővel is megismerkedhetünk általa, és ha földhözragadtabb is, mint eddig, van annyira érdekes, hogy a végigjátszás után vadul kattintgasd a kalózokról szóló Wikipedia-cikkeket. A körülbelül 15 órás kaland változatosságára most sem lehet panasz, a Naughty Dog srácai ezúttal is hirtelen helyszínváltásokkal és ötletes jelenetekkel kényeztetnek bennünket. Ökölszabály: amikor azt hiszed, ennél nem jöhet durvább, úgyis jön.

Nem szeretnék spoilerezni, de annyit elárulhatok, hogy az Uncharted 4: A Thief’s End korrekt módon küldi nyugdíjba Nate-et. Nem akar sokkolni, nem erőltettek bele semmit, cserébe személyesebb a hangvétele, jobban értjük a motivációkat és könnyebben tudunk azonosulni a főszereplőkkel. Az élmény természetesen akkor válik teljessé, ha játszottál a korábbi részekkel, ekkor nyernek értelmet a játékban eldugott utalások is, de aggodalomra semmi ok, a történet az előzmények nélkül is érthető és élvezhető marad.

Az Uncharted-sorozat (és így a folytatás) egyik legfontosabb erőssége a prezentáció, és ez alatt értek mindent, ami eszközként szolgál arra, hogy beleéld magad a történetbe. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az Uncharted 4 brillírozik ezen a téren, a Naughty Dog lényegében ott folytatta az építkezést, ahol a The Last of Usban abbahagyta. A játék minden egyes jelenetéről lerí, hogy félelmetes tudatossággal alkották meg, az elejétől a végéig töretlen a lendülete, és bár hatásvadász, mert annak kell lennie, sosem válik gagyivá vagy kiábrándítóvá.

A ritmust épp annyira diktálja a soundtrack, mint a színészgárda; nem hiszem, hogy létezik még egy olyan játék, ahol ekkora szerep jutott volna a színészi munkának. Nolan North, Troy Baker és a többiek nemcsak a hangjukat, de a mozgásukat is hozzátették a karaktereikhez, és egytől-egyig szuper munkát végeztek, aminek hála döbbenetesen élethűen kelnek életre hőseink. Az egy dolog, hogy az átvezetők a képernyő elé szegeznek, de a színészek a tényleges gameplay során sem pihennek: Nate folyamatosan kommentálja az eseményeket, ha pedig éppen NPC-k kísérnek az utadon (márpedig ez elég gyakran előfordul), be sem áll majd a szájuk. Ez azonban sosem válik terhessé, ahogy a The Last of Usban Ellie, úgy az Uncharted 4-ben Sam is pótolhatatlan szereplővé válik, ehhez pedig pont az kell, hogy órákon keresztül csípkelődjenek, nosztalgiázzanak és agyaljanak Nate-tel.

A Naughty Dog zsenialitása technikai fronton is tetten érhető, a srácok csodákat képesek művelni az aktuális PlayStation hardverével. Az Uncharted 4 a legszebb konzolos játék, amit láttam, minden egyes apróság és effekt a helyén van, ráadásul arra is ügyeltek, hogy egyszer se rondítsanak bele az élménybe: töltőképernyőt csak az első indításkor kell bámulnod, utána megállás nélkül váltják egymást a gameplay jelenetek és az átvezető animációk. De még milyenek! A Naughty Dog rendkívül ügyesen használta ki, hogy a hardver által nyújtott erőforrás állandó, így fordulhat elő, hogy míg az egyik pillanatban a közeli képek arcmimikáján ámuldozol, a következőben már a tájkép részletességén. A kamera rezzenéstelenül távolodik el hőseinktől, a rendszer úgy csatornázza át az értékes kakaót más területekre, hogy észre sem veszed.

Ráadásul a többi Naughty Dog-játékhoz hasonlóan az Uncharted 4 nemcsak szebb, de gazdagabb is lett: oké, durvábbak a karaktermodellek, nagyobb felbontásúak a textúrák, de a trükk része az is, hogy a pályákat zsúfolásig tömték tereptárgyakkal. A dzsungelben alig látni a növényzettől, a piacon legszívesebben elbámészkodnál, és jöjjön bármilyen terem vagy szoba, biztos lehetsz benne, hogy még a legutolsó íróasztalt is berendezték. Ez a hibátlan előadásmód teszi lehetővé, hogy Nathan Drake napjaink Indiana Jonesává válhasson.

És ha már ez az összehasonlítás felmerült, azt is meg kell jegyeznem, mennyire nem látom értelmét az Uncharted- és az újgenerációs Tomb Raider-széria szembeállításának. Ezt persze nem a Nobel-békedíj ígérete mondatja velem (pedig igencsak kijárna már nekem!), hanem a tény, hogy mennyire különböző megközelítés alapján készül a két cím.

Az Uncharted iszonyatos dinamikát és történetmesélést ígér, minden egyes animációban és összecsapásban óriási energia és lendület lakozik. Viszont tulajdonképpen a játékmenet árán: habár szórakoztató, alkotóelemeire bontva egy egyszerű csőjáték, míg a Tomb Raiderben fejlesztheted a fegyvereidet, szabadon bejárhatod a környéket, és olyan tempóban haladsz, ahogy jól esik. Az áldozat itt is nyilvánvaló, a narratíva kevésbé izmosabb, le kellett tekerni a scriptelt események számát, és egyértelmű, hogy egy nagyobb szabadságot kínáló játék sosem tűnik majd annyira intenzívnek, mint egy lineáris. Ezen megközelítések közül egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, ezt inkább ízlés kérdése eldönteni.

Azt viszont meg kell hagyni, hogy a Naughty Dog igyekezett kihozni a maximumot a maga koncepciójából, és az Uncharted 4 esetében sokszor érezni azt, hogy a játékmenet tekintetében a lineáris csőjátékok határait feszegeti. A helyszínek és a játékelemek ügyes variálása persze alapnak számít, az igazi újdonságot az úgynevezett “wide-linear” pályatervezés jelenti. Vagyis hiába tudod, hogy egy-egy szint A pontban kezdődik, és egyenesen B felé tart, az odáig vezető úton sosem érzed azt, hogy láthatatlan falak vesznek körül, vagy csak egy módon érheted el a célodat. Ez megmutatkozik az olyan apróságokon, minthogy egy tornyot többféleképpen is megmászhatsz, az erdőben pedig elcsatangolhatsz egy picit, hátha megbújik valami rejtett kincs a susnyásban, míg a jéghegy csúcsát egyértelműen a már sokat látott terepjárós pálya jelenti.

Habár a járgány többször is előkerül majd a történet során, itt működik legjobban az illúzió. Több útvonalon is megközelítheted a célodat, még csak nem is feltétlenül muszáj az úton haladnod, és ha úgy adódik, bármikor megállhatsz, kiszállhatsz és körbenézhetsz a közeli romoknál. A legjobb, hogy az előzetes félelmek ellenére egyáltalán nem tolakodó ez a jelenet, pedig ha a fejlesztők megközelítése erőltetettnek hatna, az is itt válna nyilvánvalóvá. Nem, az Uncharted 4 nem akar több lenni annál, ami, ettől még nem lesz nyitott világú játék, és rádbízza, hogy kihasználod-e ezt a kis szabadságot.

Mindenesetre érdemes felfedezőkörútra indulni, és nem csupán azért, mert a sztorit kiegészítő vagy csak szimplán érdekes kincsekre, naplóbejegyzésekre és opcionálisan meghallgatható párbeszédekre csak így bukkanhatsz rá. Az esetek egy jelentős részében esélyed nincs kiélvezni a pillanatot, az Uncharted 4 ugyanis elég erős tempót diktál, a korábbi részekhez hasonlóan sokszor kell majd szedned a lábad, vagy feltornásznod magad a leglehetetlenebb helyekre, és nyilván a fegyverek is előkerülnek néha, míg máskor az agyadat kell használnod, hogy megoldj egy-két jópofa fejtörőt.

Az ugrabugrálós jelenetek most sincsenek túlbonyolítva, és szerencsére továbbra sincs szó arról, hogy mérnöki precizitással kell kiszámolnod az ugrásokat. Nate játszi könnyedséggel húzza föl magát bármin, ami egy kis fogást biztosít neki, ezeket a kapaszkodókat pedig annak ellenére is könnyű észrevenni, hogy tökéletesen beleolvadnak a környezetükbe. A legfontosabb játékszerünk az újonnan szerzett kötelünk lesz, ez teszi lehetővé, hogy a neccesebb szakadékokon is átlendüljünk, de a mászásban és ereszkedésben is segítségünkre tud lenni, bizonyos dolgokat pedig csak ezzel tudunk elhúzni vagy kirántani a helyükről.

Talán a legtöbb változáson a harcok estek át. A The Last of Us után aligha meglepő, hogy az Uncharted 4-ben is szerephez jutott a lopakodás, így a legtöbb rázós helyzetnél rajtunk áll, hogy hagyjuk-e lövöldözésig durvulni az eseményeket. Alternatívaként adott, hogy bokorról-bokorra, fedezékről-fedezékre osonva vonjuk ki a forgalomból a rosszarcúakat, a bátrabbaknak pedig bántaniuk sem kell őket, szabadon lavírozhatnak közöttük. Ezek a lopakodós részek persze messze nem annyira kidolgozottak, mint egy erre belőtt játéknál, sőt még a The Last of Usban is összetettebbek voltak valamivel, de a célnak megfelelnek: kifigyelhetjük az őrök mozgását, megjelölhetjük őket, a végzetes nyaktörés pedig bármilyen irányból érkezhet, csak a kreativitásod szabhat határt annak, miként verekeded tovább magad.

Ha viszont elszabadul a pokol, akkor nagyon elszabadul. A tűzharcok mostanra elképesztően intenzívvé váltak, és bár a fejlesztők most sem voltak hajlandóak túllépni a tipikus ellenféltípusokon, ezt a látvány és a fegyvertár változatossága képes elfeledtetni velünk. Mivel egyik mordályhoz sem osztják végtelen mennyiségben a töltényt, az Uncharted 4 szinte belekényszerít a kezünk ügyében lévő fegyverek folyamatos cserélgetésébe, és a nagyobbat durrantó eszközöket sem árt a megfelelő pillanatra adagolni. Habár még mindig nem tökéletes, a gunplay rengeteget finomodott, és külön öröm, hogy a mellettünk harcoló NPC-k sem koloncok a nyakunkban, ők is kiveszik a részüket a harcokból. Ez a bunyóknál néz ki különösen jól, amikor Nate és Sam vállvetve, egymást segítve ütik a kezük ügyébe kerülőket. Nagyon dinamikus az egész, és egyébként teljesen automata, egy külső szemlélő nem is gondolná, hogy két gombból hozod ki ezeket a mozdulatokat!

Felesleges tovább ragozni: az Uncharted 4-et kötelező végigjátszania az összes PS4-tulajnak, és akkor sem kell búsulni, ha már a stáblista csordogál a képernyőn. Kifejezetten szórakoztatóra sikerült a multiplayer mód is, és bár a fejlesztők nem vállaltak sokat ezen a téren, már az elviszi a hátán a többjátékos részt, hogy akár tízen is összecsaphatunk, és mindannyian kihasználhatjuk a kampányban már kiismert eszköztárat és mozgáskultúrát. Lehet, hogy a Team Deathmatch, a Domination vagy a Capture the Flag helyi megfelelője nem fog elcsábítani a kedvenc multis játékod mellől, egy esélyt azonban érdemes adni nekik, mert unchartedosítva nyújtanak annyi pluszt, hogy elbohóckodj velük pár órán át.

Közel biztos, hogy az Uncharted 4 multija nem emelkedik majd az eSport nagyjai közé, annyi viszont van benne, hogy az legyen a PlayStation-hívők számára, mint ami a Gears of War az xboxosoknak. Én egyedül egy átláthatóbb fejlődési rendszert hiányoltam belőle, amely képes lenne hosszabb távon is hozzáláncolni: habár a Naughty Dog rengeteg játékelemet átemelt más multiplayer játékokból, így például a kétlépcsős “kiütést”, a kapacitáshoz kötött testreszabást és a játék közbeni power-up-vásárlást is láttuk már máshol, a klasszikus szintlépkedést érthetetlen okból pont kihagyták.

Ez persze inkább kötözködés, egy valami azonban konkrétan zavart a tesztelés során: sajnos az Uncharted 4 esetében sem mondhatom azt, hogy tökéletesre csiszolták a játékmenetét. Hiába fejlődött rengeteget az élmény, az irányítás és a kamerakezelés még mindig meg tudja őrjíteni olykor az embert; ez a fedezékrendszeren és így harc közben ütközik ki a leginkább, de előfordul, hogy egy-két ugrást is benéztem, mert a játék és én másképp gondoltuk, hogy mit jelent a jobb oldal. Emellett a mesterséges intelligencia sem százas, itt leginkább az tud zavaró lenni, hogy hajlamos leblokkolni, alkalmanként pedig az is kiszámíthatatlan, mit vesznek észre az őrök, és mit nem. Apróság? Máshol elnéznénk? Lehet, én azonban akkor lettem volna igazán boldog, ha ezeket az évek hajtogatott negatívumokat kigyomlálják, és így búcsúzhatunk a sorozattól.

Az Uncharted 4: A Thief’s End éppen ezért nem kaphat maximális pontszámot, de a kiemelkedően magas értékelés egyértelműen kijár neki. Nagyon kevés olyan játék létezik, aminek minden egyes perce élvezetes, ami ennyi emlékezetes jelenetet vonultat fel, és ahol még az utolsó pixelen is érződik, hogy mennyi munka van benne. Lehet, hogy az Unchartednek vége, de az a legfontosabb, hogy a Naughty Dog folytatja, és bármit is tesz le az asztalra, abba ugyanúgy beleteszi a szívét-lelkét, mint Nathan Drake kalandjaiba. Hú, de várom már a The Last of Us folytatását!

Az Uncharted 4: A Thief's End kizárólag PS4-re jelent meg.

Kapcsolódó cikkek

• Uncharted: Legacy of Thieves Collection teszt (PC)
• Uncharted: Legacy of Thieves Collection teszt
• 2016 legjobb játékai - szerintünk
• Húsz cím, amivel játszanod kell 2016-ban