World of Warcraft: Battle for Azeroth teszt

Tizennégy év. Nem kevés idő ez az ember életében, ha pedig egy játékról van szó, akkor már-már örökkévalóságnak is tűnhet. A Blizzard MMORPG-je pedig lassan ennyi ideje uralja a zsánert többé-kevésbé töretlenül, mindezt pedig egy agresszív, havidíjas fizetési modellel. Valamibe tehát nagyon beletrafáltak a kaliforniai srácok, ha a konkurencia nagy része modern látványvilággal, újszerű játékmechanikákkal és a gyakran feltűnő free-to-play lehetőséggel sem képes labdába rúgni a World of Warcraft mellett.

A Battle for Azerothot megelőző Legion elég magas lécet emelt az azt követő kiegészítőknek. Kétségtelen, hogy a 2016-os csomagnak is megvoltak a maga hibái, de a buktatók ellenére is sokan az igazi nagyok, a The Burning Crusade és a Wrath of the Lich King mellett emlegetik azt. Komoly feladat áll tehát az új expanzió előtt, ha meg akarja ugrani ezt a mércét. Lássuk, hogy érdemes-e újra fegyvert ragadni!

A Légió záróakkordjaként a bukott titán, Sargeras egy végső csapással átdöfte gigászi kardját a bolygónk, Azeroth szívén, ennek nyomán pedig egy különös, Azerite-nak nevezett anyag tört fel a felszínre. Ez maga a világ életesszenciája, amely hatalmas erővel ruház fel bármit, s bárkit, aki kapcsolatba kerül vele. Őrült verseny és fegyverkezés veszi kezdetét a világ mindkét oldalán, az egyre fokozódó hidegháborús helyzet pedig hamar nyílt vérfürdőbe torkollik. A konfliktushoz olyan új szövetséges fajok is csatlakoznak játszható karakterek formájában, mint a büszke Highmountain Taurenek, vagy a titokzatos Void Elfek, ez azonban csak a kezdet. A Horda felégeti az Éjelfek szent fáját, Teldrassilt, a Szövetség pedig hadjáratot indít, hogy visszafoglalják Lordaeron ősi királyságát. Itt kezdődik a Battle for Azeroth története.

És fú, srácok, milyen történet ez! Aki követte a premiert megelőző eseményeket, az tudhatja, hogy a Blizzard úgy felcsigázta a játékostábort, mint eddig talán soha. A Horda élén álló Sylvanas Windrunner könnyen kétségbe vonható döntéseivel nem csak a két frakciót ugrasztották egymás nyakának, hanem komoly morális dilemma elé állították magukat a hordás játékosokat is. Mindezt pedig számos novella, több mozis átvezető és egy regény segítségével vezették fel – utóbbit a nyolcszoros New York Times bestseller író Christie Golden tollából kaptuk meg, aki mára teljes értékű íróként dolgozik a World of Warcraft csapatánál.

A kampányon átívelő sztori pedig könnyen a játék egyik legnagyobb fénypontja lett, tele régi és új arcokkal, akik vagy a tragikus, drámai múltjuk miatt, vagy éppen a borzasztóan szórakoztató személyiségük miatt válnak hamar a kedvenceinkké. A két frakció kontinenseken átívelő háborújához erős flottára van szükség, így mindkét oldal kénytelen lesz szövetségeseket toborozni. A Horda így érkezik meg Zandalar távoli szigetvilágára, a trollok ősi, de ma is tündöklő birodalmába, a Szövetség ezzel párhuzamosan pedig Kul Tiras tengerjáró népét hívja segítségül.

A zónák tematikája egyébként nagyon erős. A Horda oldalán különösen jópofák a Karibi-térség vudu mondavilágát idéző motívumok, az allisoknál pedig a lovecrafti horrorba illő Ősi Istenek tengerpapjai lettek a kedvenceim. Ez a két, erős kontrasztot adó kontinens szolgál tehát a játék színhelyéül. Érdemes kiemelni, hogy a WoW eddigi pályafutása során először két teljesen eltérő történetet kapnak majd a játékosok, attól függően, hogy a piros vagy a kék zászló alatt indulnak háborúba.

Ez végeredményben jócskán elidegeníti a játékost a szembenálló csapat kontinensétől, ezt pedig a lehető legpozitívabb értelemben kell felfogni. Az első néhány nap során valahányszor megvetettem a lábam Kul Tiras szigetén, mindig elfogott a nyugtalanság, idegennek éreztem magam az ellenség földjén. Pontosan ez az a szorongás, amit éreznem kellett ebben a helyzetben az idegen frakció hőseként.

Persze az első hét után az ember hamar kiismeri a másik oldal területeit is, de a kiélezett háborús helyzet és a felfedezetlen, kincsekkel és új ellenfelekkel teli helyszínek a későbbiekben is olyan hangulatot keltenek, amit legutóbb talán csak a Mists of Pandaria idején tapasztalhattunk. Azoknak pedig különösen gazdag élményben lesz részük, akik mindkét oldalon játszanak, hiszen ők két komplett, egymástól teljesen eltérő történetet kísérhetnek végig.

Az összesen hat új zóna pedig egyszerűen varázslatos! Persze több helyen kiütközik a játékon, hogy nem egy mai darab, de a Blizzard művészeti csapata ezzel a régi, elavult motorral is képes páratlanul ízléses helyszíneket kreálni. Ha hajlandóak vagyunk elvonatkoztatni attól, hogy nem minden textúra lesz borotvaéles és karakterek hajszálait sem tudjuk majd megszámolni, akkor csak tegyünk meg két lépést hátra és nézzünk rá az összképre. Zuldazar részletgazdag őserdeje, Drustvar kísérteties, a The Witcher III-ba illő falvai és Vol’dun kies, de mégis élettel teli sivatagja simán sorolhatók a játék legérdekesebb régiói közé. A két főváros, Boralus és Dazar’alor pedig Suramar fényűző városát is megszégyenítik mind méretükben, mind pedig kinézetükben.

Ezúttal egészen a 120-as szintig mászhatjuk meg a ranglétrát.  A korábbi recepthez hasonlóan minden zóna saját sztorivonalat követ, ezek tetőpontja pedig egy-egy ötfős instában csúcsosodik ki. Túl sok újdonságra ne számítsunk a szintezés terén, a legutolsó dinghez vezető úton ugyanis lényegében ugyanazokat az újracsomagolt küldetéseket találjuk majd, amiket az utóbbi jónéhány évben már megszokhattunk. Ezektől pedig később sem fogunk könnyen megszabadulni, hiszen ismét visszatértek a World Questek, amik ugyan minden nap új teendőkkel látják el a legmagasabb szintű karaktereket, cserébe viszont egyik sem lesz sokkal izgalmasabb, vagy megerőltetőbb annál, mint, hogy gyűjtsünk össze tíz medvehátsót a közeli fenyvesben.

Sajnos a harc sem lesz sokkal érdekfeszítőbb – épp ellenkezőleg. Az Artifact-fegyvereink elhagyása bizony komoly űrt hagy a legtöbb karakter arzenáljában és ezúttal nem számíthatunk majd a raidfelszerelés szettbónuszaira sem. Habár a kasztok általában így is remekül játszhatók, többségük mégis egy kicsit íztelenebbnek tűnik az apró nüanszok hiányában.

Mindezt az úgynevezett Azerite Gear hivatott orvosolni: a sisakunk, vállvédőnk és mellvértünk saját apró fejlesztési ággal érkezik, melyek különféle, többnyire passzív bónuszokkal látnak el minket. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy túlzottan elájultam a koncepciótól – tény, hogy ezek még csak a legelső ilyen képességek, melyek határa elméletileg a csillagos ég, de ha a későbbiekben is ezen a vonalon fognak mozogni, akkor ez elég nagy visszalépés az Artifactok szerteágazó talentumfája után. Nem jó érzés megválni a világ legerősebb fegyvereitől, na.

Ha pedig elértük a 120-as szintet, akkor kezdődik el csak igazán a játék, hiszen ekkor nyílnak meg a nehezebb dungeonök és raidek. A Legion talán legnagyobb újítása, a Mythic Keystone-rendszer, ismét visszatér, így egy kisebb csapatot összeverbuválva újra nekivághatunk a végtelenségig nehezedő katakombáknak. Kezdetnek tíz helyszín közül válogathatunk, ebből kettő kizárólag mitikus fokozaton érhető el.

Tisztán érezhető, hogy az irvine-i csapat az előbb említett skálás rendszert erősen észben tartva tervezte az ötfős insták kialakítását – a helyszínen elszórt töltelékellenfelek ezúttal érezhetően nagyobb számban vannak jelen, mint azt korábban megszokhattuk, és sokszor hasonló koordinációt igényelnek, mint a kazamaták mélyén található bossok. Az összkép egyébként nagyon meggyőző, a harcok izgalmasak és könnyen átláthatók, a helyszínek pedig változatosak.

A Battle for Azeroth egyik legfőbb újdonsága is hasonló vonalon indul el. Az úgynevezett Island Expedition félig-meddig procedurálisan generált szigetekre visz minket, ahol két másik barátunkkal karöltve fedezhetjük fel a vadont. Célunk a véletlenszerű helyeken felbukkanó Azerite begyűjtése lesz, de nem árt vigyázni, ugyanis a helyi élővilág mellett az ellenséges frakció is komoly veszélyt jelent majd. Ha azonban közvetlenül a kiegészítő tematikáját adó háborúban szeretnénk részt venni, akkor várnak minket a Warfrontok.

Ezek a küldetések a nagy öreg WarCraft III meccseire hasonlítanak, szándékosan visszaidézve az RTS-ek aranykorát. Stratégiailag fontos helyszíneken fordulunk majd meg, aranyat, fát és hasonló erőforrásokat gyűjtve, és az ebből felállított hadsereggel pedig elfoglalhatjuk majd a rátarti Szövetség, vagy a barbár Horda erődítményeit. Ez, valamint az első raid azonban a teszt írásakor még nem kerültek be a játékba, szeptemberig még várni kell rájuk, a korábbi bétatesztek alapján viszont elég ígéretesnek tűnnek.

Térjünk ki végül a PvP-re is, hiszen egy ilyen jellegű kiegészítőnél elkerülhetetlen, hogy a hordások és allisok ne akasszák össze a bajszukat. A Legion egy szintre hozta a karaktereinket, a Battle for Azeroth viszont újraértelmezi és elegánsabbá teszi a játékosok közti harcot. Mostantól egy csoport extra képesség közül választhatunk tetszés szerint összesen négyet, melyek akkor aktiválódnak, ha bármiféle PvP-szituációba kerülünk. Érvényes ez az arénában és a Battlegroundokon (melyből kaptunk egy vadonatújat), valamint akkor is, ha bekapcsoljuk a War Mode-ot.

Na de mi is az a War Mode? A klasszikus értelemben vett PvP- és PvE-szerverek felosztása gyakorlatilag teljesen megszűnt. A szelídebb lelkű játékosok mostantól bármely realmon teljesen nyugodtan játszhatnak anélkül, hogy a másik fél rosszfiúitól tartaniuk kellene. Akik viszont egy kis extra izgalomra vágynak, azok részt vehetnek a folytonos csatározásban - a War Mode bekapcsolásával Azeroth a véget nem érő konfliktus színterévé változik. Itt bárki nekieshet az ellenfél játékosainak és így a kinti világban is használhatóvá válnak a korábban említett PvP-talentek. Olykor a battle royale-játékokból ismerős értékes loottal teletömött ládák hullanak majd az égből, amelyek egy helyre csalogatják a két frakció legvérszomjasabb hőseit. A hab a tortán pedig az, hogy ezt az opciót bekapcsolva a játék egy kicsit bőkezűbben osztja majd a jutalmait.

Legyen szó a játék bármely aspektusáról, a Battle for Azeroth már a megjelenéskor rengeteg tartalmat kínál a közönsége teljes spektrumának. Számtalan órát tölthet majd el vele az, aki a játék legizzasztóbb kihívásait keresi, de az a játékos is, aki csupán a virágokat, hátasokat, vagy egyéb állatkákat szereti gyűjtögetni – van miből válogatni.

A World of Warcraft visszalépett egy olyan elemi pontra, amitől az utóbbi években olyan messze elkalandoztunk az időutazós bohóckodással és a világokat kettéhasító titánokkal. A Battle for Azeroth közel sem olyan grandiózus, mint az azt megelőző Legion, de ez nem azt jelenti, hogy a lefutása során ne lehetne épp ugyanannyira izgalmas – csak ne felejtsék el a továbbiakban is rendületlenül tolni bele a tartalmat! Kétségtelen, hogy a játék megrendíthetetlenül szilárd alapokon áll és az olyan újdonságok, mint az expedíciók, a Warfrontok, vagy az újragondolt PvP-rendszer pedig csak változatosabbá teszik azt a világot, ahova játékosok millióinak olyan csábító újra és újra hazatérni.

A World of Warcraft: Battle for Azeroth kizárólag PC-re jelent meg.