A The Division 2 megjelenése előtti zárt bétateszt után nem voltam kifejezetten lenyűgözve a látottaktól. Az ugyan látszott, hogy a Ubisoft komoly mértékben épít az első részben lefektetett, időközben sokat finomított alapokra, de a folytatás újdonságai nagyon karcsúnak tűntek. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettem volna: a Washington D.C.-ben játszódó második rész ugyan valóban mindent átemelt, amit az évek során javítottak a játékmeneten, de közben rengeteg plusz tartalommal, izgalmas tennivalókkal, az elmúlt évek egyik legjobb gunplayével, igazságos és jól belőtt lootrendszerrel ruházta fel a folytatást a Ubisoft, ráadásul a helyszínváltással is sikerült nagyot húzni. A fagyos, téli viharok sújtotta New York után kész felüdülés volt az éghajlatát tekintve kellemesebb klímájú amerikai főváros, ahol nemcsak a hatalmas, nyílt terepek, de a természet által visszaszerzett, hangulatos utcák, gyönyörű, monumentális épületek és múzeumok olyan szintű változatossággal uralják a játékidőt, hogy tényleg minden sarkon, minden küldetés újabb és újabb helyszínén érdemes egy kicsit elidőzni és bámészkodni.
A történet érdektelensége és rugalmas sztorivezetése miatt úgysem fogunk kifejezetten rohanni, az ugyanis lényegében ugyanazt a sémát követi, mint az első epizód. Washington D.C. ugyan már kezd kilábalni a New Yorkból indult járvány okozta káoszból, de a város békés újraépítését támogatók mellett három olyan frakció (a zsoldosokból álló True Sons, a fosztogató Hyenas, és a kényszerkarantént túlélő tagokból toborzott Outcasts) is tanyát vert a fővárosban, akiknek tökéletes a kialakult helyzet. Az erőviszonyok átalakulásával ugyanis eljött az ő idejük. A helyi erők igyekeznek leverni az utcai harcokat és visszaszerezni a város elcsatolt területeit, de ahhoz, hogy tényleg ismét rend legyen Washingtonban, tapasztalt segítségre van szükség. Itt jönnek képbe a New York városában már bizonyított Strategic Homeland Division nevű titkos szervezet alvó ügynökei. Ezúttal is egyiküket alakítva kell egyrészt későbbi főhadiszállásunkat, a Fehér Házat visszafoglalnunk, majd a negyedekre osztott város utcáit megtisztítanunk, hogy aztán a cselekmény hátterében meghúzódó nagyobb összeesküvés képe is kirajzolódjon, amit természetesen ismét nekünk kell majd kezelnünk.
Ami a fő cselekményszál abszolút erénye, azok maguk a küldetések, vagyis egészen pontosan a teljesített kihívások helyszínei. A feladatok ugyanis pontosan ugyanarra a sémára lettek felhúzva, mint az első részben, azaz többségük zárt térben, valamilyen épületben zajlik, ahol az "arénaszerű" kialakításnak köszönhetően szobáról szobára, teremről teremre haladva kell megtisztítanunk a terepet, és ahogy haladunk előre, úgy kapunk küldetésen belül is egyre szívósabb, nagyobb létszámban támadó ellenfeleket. New York sem egy unalmas város, Washington viszont tele van izgalmasabbnál izgalmasabb épületekkel, így emlékezetes feladatok várnak ránk majd kutatóbázisokon, plázában, bankokban, illetve a Smithsonian Intézet különböző múzeumaiban, legyen szó a történelmiről, a hadtörténetiről vagy az űrtörténetiről.
De nem ez az egyetlen, ami hajtóerőként szolgál. A már említett rugalmas történetvezetés egyik velejárója, hogy szabadon vehetjük fel a számunkra szimpatikus kihívásokat, tennivalóból pedig bőven akad. Jópofa mellékküldetéseket teljesíthetünk, karakterünk, képességeink és fegyvereink fejlődéséhez szükséges tapasztalati pontokat vadászhatunk, ellenőrző pontokat szabadíthatunk fel és adhatunk át civileknek, illetve ezek utánpótlását és későbbi védelmét is nekünk kell biztosítani. Kőkemény Stronghold-küldetésekben mérettethetjük meg magunkat, ellátogathatunk a Dark Zone-ba, illetve kisebb bázisokon is tiszteletünket tesszük majd, ahol nemcsak a főhadiszállásunkon elérhető szárnyak feloldásához szükséges személyek egyéni megbízásait hajthatjuk végre, hanem más civilek megbízatásait is felvehetjük itt, ahogy arra is alkalmasak ezek a lokációk, hogy kereskedjünk vagy éppen az elhelyezett ládákban lepakoljuk a feleslegessé vált dolgainkat, ezzel elkerülve, hogy állandóan a Fehér Házhoz rohangáljunk vissza. Így is körülményes, hogy ha fejleszteni szeretnénk, vagy képességeket akarunk feloldani, akkor azt csakis az elnöki rezidencián tehetjük meg.
Cuccunk pedig bőven lesz, a The Division 2 ugyanis nem követi el azt a hibát, amit az Anthem, vagyis a játék lootrendszere mindvégig jól kiegyensúlyozott, igazságos. Minden küldetés során rengeteg új kiegészítőre, fegyverre tehetünk szert, szintet léphetünk, amelyekért újabb kinyitható ládákat kapunk, illetve a perkek és képességek fejlesztéséhez szükséges SHD-pontok jelentős részét is így zsebelhetjük be, küldetéseken keresztül. Szükség is van a változatosságra, a játékban ugyanis nincsen egy kimondottan jó fejlesztési irány, széles skálán mozgó lehetőségeinknek köszönhetően ugyanis minden választott irány helyes irány. Legyen szó a fegyvereinkről, az azokra pakolható kiegészítőkről, esetleg a felszerelésünkről, a ruházatunkról, azok minden esetben alaposan megbolygatják karakterünk attribútumait. Ez viszont fenntart egy állandó folyamatot ügynökünk fejlesztésében, hogy aztán a harmincas maximális limitet elérve három specialista közül választva specializálódva legyünk hasznos tagjai a csapatunknak. Addig viszont tervrajzokat gyűjtögethetünk, hasznos passzív képességeket oldhatunk fel, illetve különböző képességeket nyithatunk meg, amelyeket csapatba verődve egészen hatékonyan lehet kombinálni. A mobilis lőtorony, a védekezésre és támadásra egyaránt használható drón, a különböző önjáró gránátok, a fejlett rendőrségi pajzs, esetleg a csapattagok feltámasztását vagy saját magunk életerejét visszatöltő okoskiegészítők ugyanis egytől egyig hasznosak lehetnek éles helyzetben. Ha egyedül játszunk, akkor mondjuk nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt, de a magányos farkaslét nehézségei alapvetően nem itt kezdődnek a játék világában.
A játék nehézsége ugyanis nem lett a legjobban belőve. Ha egyedül barangolunk Washington utcáin, akkor könnyen belefuthatunk egy őrjáratba, amelyen sikerrel rajta is tudunk csapni, de aztán váratlanul megjelenik az erősítés, akik valami elképesztően elemi tűzerővel és fanatizmussal darálnak be minket. Probléma adódhat abból is, ha többedmagaddal vágsz neki egy-egy küldetésnek, a játék ugyanis nem mindig tudja lekövetni a legmagasabb szintű csapattárshoz igazított skálázódást. Vagyis ha szintben te vagy mondjuk a csapat leggyengébb láncszeme, akkor tulajdonképpen csak a golyófogó szerep jut neked, érdemben nem tudsz hozzátenni a küzdelmekhez, cserébe viszont rendszeresen veled kell majd foglalkozni, hiszen mindig fel kell támasztani téged. Ez a hiányosság egyébként orvosolva lesz, vagyis a különböző értékeink is megemelkednek, ha magasabb szintű játékosokkal játszunk, így mind támadásban, mind védekezésben jobb statisztikával vághatunk neki a küzdelmeknek.
Megújult a Dark Zone is, ami most már különböző, kisebb zónára bontva érhető el, így akad köztük olyan, amit kisebb szinteken is nyugodtan meglátogathatunk, nem kell már attól tartanunk, hogy a játékbeli játékosok pillanatok alatt levadásznak minket. Ez lehetőséget nyit arra, hogy ütősebb fertőzött tárgyakat is kimenekítsünk, de akadnak olyan tárgyak is, amelyeket magunkhoz véve is kivihetünk már, nem kell a helikopterre várva kimentenünk. És ha még ez sem lenne elég, akkor ott a Conflict, mint dedikált PvP-mód, ahol négyfős csapatok csapnak össze, a Skirmishben és a Dominationnek hívott játékmódokban. Mindkettő jópofa kikapcsolódás, így ha unod Washington utcáin a járőrözését, akkor levezetésnek mindkét opció megfelel.
A The Division 2 másik nagy újítása, hogy az endgame-tartalom egészen új megközelítésben bátorítja a játékost az újabb kihívásokra. Egyrészt részesei leszünk a World Tiernek, ahol a nálunk lévő felszerelésünk határozza meg a valós szintünket, másrészt rászabadul Washingtonra egy nagyon erős, fejlett kütyükkel rendelkező katonai szervezet, a Black Task, akiknek kiiktatása teljesen más taktikát és specializált karaktert kíván, mint amivel addig próbálkoztunk és amit testreszabtunk. Itt jönnek képbe a különböző specializációk (Demolitionist, Sharpshooter, Survivalist), amelyek teljesen eltérő képességfával rendelkeznek, de mindegyik kapott egy-egy egyedi fegyvert is.
Hasznos újdonságnak bizonyult, hogy most már nem kell minden egyes fegyverünkre külön-külön beszerezni vagy kraftolni a kiegészítőket, azok ugyanis univerzálisak. Arra viszont nagyon oda kell figyelni, hogy ha szeretnénk újrakalibrálni páncélunkat vagy fegyverünket, akkor annak bizony ára van. Egyfajta örökösödési rendszert vezetett be a The Division 2, aminek az a lényege, hogy ha van olyan tulajdonság, amit egy másik ugyanolyan cuccunkra szeretnénk rátenni, akkor előbb darabjaira kell szednünk az eredeti tárgyat, amelyen az a tulajdonság megtalálható. Közben viszont figyelnünk kell a tárgyak típusát, illetve azt is, melyik slotra tesszük rá azt, ráadásul az örökített perkek esetében van egy maximális érték, annál nagyobbat sosem tudunk átvinni.
A sok-sok szuper megoldásra persze jutnak negatívumok is. A matchmaking nem mindig volt nekem zökkenőmentes, a játék hemzseg a borzasztó grafikai hibáktól és a csúnya pop-up hatás is újra és újra felüti a fejét. Közben viszont a Ubisoft nagyon jól építkezett a masszív alapokra, és bár kicsit úgy érzem, ha már második részről van szó, lehetett volna többet és merészebbet is újítani, azért így is rengeteg tartalmat kaptunk. A The Division második részével egyszerűen jó érzés játszani, és bár a történet megint lapos, minden más eleme nagyon rendben van. Baromi élvezetes a gunplay, ami a fluid fedezékrendszerrel karöltve parázs, akciódús tűzpárbajokat eredményez, az MI meglepően okos, simán harapófogóba fognak, fedezéket keresnek az ellenfelek.
A helyszínek változatosak, a lootrendszer soha nem látott módon jól követi fejlődésünket, a különböző perkek és képességek egytől egyig hasznosak, érdemes a feloldásukhoz szükséges SHD-pontokat gyűjtögetni, ráadásul azok a küldetések is élményszámba mennek, ahol a végső jutalom csak a fejlesztéshez szükséges pont. Az endgame nagyon jól csavar az alaprecepten, a Dark Zone is sokat finomodott, így végre nem csak meghalni járunk oda. És mindezt szólóban vagy akár kooperatív módban is elképesztően jó megélni. A Ubisoft tanult a hibákból, hallgatott a rajongókra és közben olyan újdonságokkal vértezte fel a folytatást, amelyek szintén csak hozzátettek az élményhez. Úgyhogy irány Washington, itt az ideje, hogy te is csatlakozz hozzánk!
A Tom Clancy's The Division 2 PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi PlayStation 4 Prón teszteltük.
Kapcsolódó cikkek
Szerverstabilitás és a latency miatt. Kisebb helyen kevesebb emberrel is pörgős marad a pvp, cserébe nem lesznek rohadt nagy lagok meg desync problémából adódó falon átlövések stb. Részemről én is jobban szerettem a nagy, felfedezhető darkzone -t, de ha választhatni kell, akkor inkább működjön.
A gear score nem újdonság. A division1-ben is volt. Nem értem miért kell újdonságként beállítani.
A conflictot nem kellene ajánlgatni annak, aki a DZbe halni járt, mert az sosem tolta a conflictot, csak hallott róla. Ha a DZbe halni jártál a conflictot meg se próbáld. Én a "levezetést" másképp képzelem el mint te.
Ennek van valami értelme? Most komolyan:
"Vagyis ha szintben te vagy mondjuk a csapat leggyengébb láncszeme, akkor tulajdonképpen csak a golyófogó szerep jut neked, érdemben nem tudsz hozzátenni a küzdelmekhez, cserébe viszont rendszeresen veled kell majd foglalkozni, hiszen mindig fel kell támasztani téged. Ez a hiányosság egyébként orvosolva lesz, vagyis a különböző értékeink is megemelkednek, ha magasabb szintű játékosokkal játszunk, így mind támadásban, mind védekezésben jobb statisztikával vághatunk neki a küzdelmeknek." WTF?
Aki a DZ jelenlegi állapotát üdvözli, kedves cikkíró, annak komoly gondjai akadtak a pvpvel. Bár ahogy olvasom a pve is gondot okoz. Mi a szent szarnak kell háromfelé vágni a DZt? Kettő bőven elég lett volna. Lehetett volna egy nagy meg egy kicsi. Még azt sem bánom, hogy az occupied DZ ide oda ugrál, de könyörgöm, egy nagy DZ sok emberrel pótolhatatlan. Jelenlegi állapotában a DZ a pve egyik kiterjesztése, ami egy vicc!! A division1 lelkét vették el.
A Division2 lootrendszere? ÖMLIK a loot. Túl sok, túl könnyen. Ez mitől igazságos? Az ember általában annak örül a legjobban, amiért megszenvedett. Mondjuk manapság ez nem divat, de attól még igaz. Itt elég gyorsan össze lehet hozni egy komolyan variációt. Sokan már most nem is tolják, mert már megvan nekik minden, nagyon komoly finomítgatások pedig jelenleg feleslegesek a tier5ig.
I miss the snow, but whatever..
A hemzseg a grafikai hibáktól, az erős túlzás. Inkább csak előfordulgat.
A Pve endgame sokat fejlődött. Nagyon sokat. Aki ezt hiányolta az első részből, az most nem fog csalódni.
A játék egyébként egyáltalán nem rossz, csak ajánlani tudom. Bőven megéri a pénzét, de egyenlőre a DZ csúnya műtétei miatt nem látok benne olyan hosszútávú potenciált, ami az első részben megvolt. Én szeretem a pvpt is meg a pvet is, de egy shooterben a pvp nyilvánvalóan sokkal tovább életben tud tartani egy játékot mint a pve.
A patchek és a DLCk persze sokat dobhatnak még az életcikluson, és nyilván fognak is rajta dobni.
Na meg van anti cheat. Nagyon nagyon remélem, hogy folyamatosan fejlesztik ezt is, mert az első részből a csalók miatt kapituláltam annó.
Egyedül is nagyon jó játszani úgy, hogy tojok a geargrind részére is a játéknak. Nincs időm, türelmem, kedvem ahhoz, hogy grindeljek a jobb cuccokért, és pepecseljek velük.
Én nem fogom a főküldetéseket 100x újrajátszani hard fokozaton, csak hogy jobb loot essen. Nekem az úgy nem szórakoztató, meg amúgy sem tetszenek a főküldetések annyira, főleg azért, mert még mindig zömében sötét, zárt helyeken játszódik (habár elég változatosak, és érdekesek)
Inkább szépen körbejárok egy-egy körzetet alaposan, random utcai harcokba keveredek, random activity, mellékküldetések, control point, stb. Így együtt az egész nagyon érdekes, és változatos.
Szépen mindent megtisztítva is lehet szépen haladni. Persze általában nem minden cuccom arany, de leszarom. Az viszont néha szívás, hogy pl. nekem az elsődleges kedvenc fegyverem az mk17, mellé egy m60-ast szoktam betenni. A többi nem igazán tetszik. Csakhogy ugye nem mindig dob ilyet, és amikor már a fegyverem kb. 3-4 szinttel is az ellenség szintje alatt van, akkor azért egyre inkább bejátszik, hogy több tárat is bele kell pumpálni esetleg a lila, de leginkább az arany mobokba. De azért esik szépen a loot, akármit is csinálok. Volt hogy az utcán egy random mob dobott a szintemnek megfelelő mk17-et. Ami azonban a legjobb, hogy ha nincsenek jó cuccaim, akkor sem kell grindfest-be beleölni sok időt, energiát. Csak kilépek, hagyom pihenni egy napot, majd az elfoglalt control pontoknál újra lesznek cuccok a ládákban. Fegyver, felszerelés, minden. 24 óránként újratermelődik :)
Nem szeretem a skill-eket, kütyüket használni, és azt sem, amikor az ellenség is ezekkel támad, úgyhogy az endgame sztem nem nekem való lesz. Valószínűleg kezdek egy új karaktert az elejéről.
Nem tudja valaki esetleg hány karakterem lehet, illetve mi mindent lehet megosztani közöttük? A ládába amit teszek azt gondolom igen, de azon kívül? Esetleg pénz, nyersanyag, tervrajzok?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.