Ha nem hallottál még a Skookum Arts fejlesztőcsapatról, igazán nem tudlak hibáztatni érte, noha talán érdemes lesz figyelni rájuk a jövőben. Tavaly a román Stuck in Atticről írtam ugyanezt a Gibbous kapcsán, és most róluk fogom: ilyen ám az igazi bemutatkozójáték! Pedig a The Pedestrian még csak nem is annak indult.
A Skookum Artsot három barát alapította 2013-ban. Afféle hobbiprojektként nekikezdtek a Bathroom Break nevezetű játék fejlesztgetésébe, csupán azért, hogy jobban elmélyedjenek a játékkészítés alapjaiban. A projekt azonban túlnőtt magán, és 2015-ben már The Pedestrianként mutatkozott be a közönségnek. 2017-ben egy sikeres Kickstarter-kampány támogatta meg, és idén végre meg is jelent teljes pompájában.
A The Pedestrian kategóriája alapján puzzle-platformer, de sokkal többet kell használnunk az agyunkat benne, mint a reflexeinket. Sőt, gyakorlatilag csak arra lesz szükségünk. A játékban a címszereplő pálcikafigurát irányítjuk, aki eredendően a nyilvános mosdók táblájáról vagy a gyalogátkelők lámpáiról ismerős. Őt kell terelgetnünk a különféle jelzések, táblák és képernyők 2D-s világában, azáltal, hogy elhárítunk előle minden akadályt.
A játék működése igen egyszerű. Minden egyes puzzle több táblából áll, amelyeket bizonyos módokon össze tudunk kötni, hogy a pálcikafigura átjárhasson közöttük. A jobb oldalt lévő ajtó a baloldalival kapcsolódhat csak, a lefelé mutató létra csak a felfelé mutatóval, és így tovább. A táblákat azonban gyakran térben is mozgathatjuk, így újfajta kapcsolatokat tehetünk lehetővé – csak arra kell figyelni, hogy a két kapcsolódási pont mindig 160 foknál kisebbet zárjon be egymással, különben nem működnek.
A The Pedestrian hét szintet tartalmaz, ebből az első a fent említett alapokat magyarázza el. Mindehhez nincs szükségünk másra, mint néhány billentyűre és az egerünkre (esetleg egy kontrollerre, ha inkább azzal játszanánk). A mechanikákba könnyű beletanulni, azonban írott vagy beszélt szövegek sehol nincsenek, így mindent néhány ábra és próbálkozások révén sajátíthatunk el.
A hét szint során nem csak a táblák helyes hálózatba rendezését kell kitalálnunk. Idővel számos más elem is pályára lép: gombok, váltókarok, trambulinok és még lézerek is! Ha a pálcikafigurát pacává olvasztja egy lézerágyú, kezdhetjük elölről az egész pályát, ahogy akkor is, ha megbontunk egy olyan kapcsolódási pontot, amit már igénybe vettünk. Ezért fontos az előretervezés, de ehhez persze általában a többszöri bénázás vezet el.
Minden új szint bemutat legalább egy új pályaelemet, így amint elérjük a második szintet, megismerjük az úgynevezett "hubot". Ez egy eszköz, amiről jól láthatóan hiányzik néhány alkatrész. Ahhoz, hogy a szintet teljesítsük, ezt a hubot kell mindig kiegészítenünk a hiányzó darabbal, ehhez azonban egy több lépésből álló puzzle-t kell megoldanunk.
Például: a hubba egy ventilátor szükséges. Az előttünk lévő pályán három irány van, amerre el kell mennünk: egyik helyen egy dobozt találunk, amit a főpuzzle képernyőjére visszahúzva fel tudunk ugrani ahhoz a járathoz, amerre a ventilátort megtaláljuk. Amint ez megvan, és visszatérve telepítettük a hubba, el kell mennünk a harmadik irányba, hogy drótot keressünk, amellyel áram alá helyezhetjük. Csak ekkor léphetünk tovább a következő szintre.
A puzzle-ök értelemszerűen egyre bonyolódnak, ahogy haladunk előre, de kevés kivételt leszámítva sosem futunk bele igazságtalanul nehéz fejtörőbe. Idővel képesek leszünk táblákat egymásra helyezni, így átjárást biztosítva közöttük, esetleg megfagyasztani egy-egy kapcsolót, hogy az akkor se álljon vissza, ha reseteljük a pályát.
Sőt, a későbbi szinteken még a táblákon kívüli világgal is kapcsolatba tud lépni a pálcikafigura. Előfordul, hogy a játékteret különböző dugattyúk szabdalják fel, amelyeken nem tudjuk áthúzni a táblákat, de a megfelelő kapcsoló áram alá helyezésével ezek a csövek behúzhatóak, és úgy is maradnak.
Noha a The Pedestrian olykor igényli az „out-of-the-box” gondolkodást, alapvetően kellemes ütemben és jól eső büszkeségérzettel lehet végigjutni a pályáin, amelyeknek a megoldása rendre a megismert logikákból és szabályokból következik. Egészen a hetedik szintig. Az utolsó játékszakasz nagyon hirtelen lesz nagyon más – ennél többet nem is mondanék róla, mert a játék nem létező történetének egyetlen csavarja itt van, és ezt jobb magunknak megélni. De a dolgok működésének megfejtése szükségtelenül bonyolulttá válik a viszonylag rövidke fináléban.
A Skookum Arts hét éven át dédelgetett projektje, ha lecsupaszítva nézzük, egy okosan összerakott logikai játék. Ami igazán egyedivé teszi, az a körítés. A táblákra épülő design már önmagában szokatlan (bár a pálcikafigurás játékok eddig is léteztek), de mindez egy gyönyörűen kinéző, „valós” világban lett elhelyezve.
A legkülönfélébb környékeken járunk: raktárakban, csatornákban, háztetőkön, egyetemen. A puzzle-ök közötti átjárás így mindig izgalmas, a kamera végigúszik a falakon, át az úttesten, egészen akár egy daru tetejéig is. A pálcikafigura időnként (ahogy a dugattyús puzzle-öknél) kapcsolatba lép ezzel a világgal, például a szintek között is egy metrót meghackelve közlekedik.
A grafikára igazán nem lehet panaszunk, és azzal, hogy egyfolytában utazunk a The Pedestrian világában, nagyon dinamikus élményt nyújt az egész. A Skookum Artshoz negyedikként csatlakozó zeneszerző muzsikái pedig olykor minket is a ritmussal bólogatásra ösztönöznek.
Ezeket figyelembe véve az a legszomorúbb, hogy a játék nagyon rövidnek hat. Elképzelhető, hogy ebben az ötletben tényleg csak ennyi van, de 3-4 óra alatt is teljesíthető az összes szint, még akkor is, ha egyszer-kétszer nagyon elakadunk.
A The Pedestriant ezen kívül nem sok rossz szó érheti, és remélhetőleg a Skookum Artsról is hallunk még a jövőben. Ahogy mondtam, kiváló bemutatkozás egy ilyen alkotás, ígéretes tagjai lehetnek az indie játékgyártó közösségnek. Ha a zsánert nem is forgatja fel a produktum, de nagyon ötletes, a 2D-s puzzle-ök és a 3D-s világ keverése pedig különleges élménnyé teszi. Egyszeri élménnyé ugyan, de élménnyé.
A The Pedestrian PC-re jelent meg.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.