Dread Nautical teszt

A budapesti Zen Studios neve valószínűleg a popkultúra minden zegzugát bejáró Pinball-sorozatuk miatt kerül elő legtöbbször, de a portfóliójukban bőven találhatóak játékok a flippereken túl. Tavaly például az Operencia: The Stolen Sunnal örvendeztettek meg minket, majd a magyar mondakör után új vizekre eveztek – sötét vizekre. A Dread Nautical alapját ugyanis a lovecrafti mítoszok adják: nagyon komoly párhuzamra nem kell számítani, de a részletekben azért fellelhető Cthulhu világa.

A Dread Nautical története a Remény nevű cirkálón veszi kezdetét, amely a csillagok együttállásának hála hamar maga mögött hagyja a mi létsíkunkat, minden utasával együtt. A téren és időn kívül rekedt szellemhajó tele van túlélőkkel, ezek egyikét irányítjuk mi, a célunk pedig az, hogy rájöjjünk, mi áll a rejtélyes események hátterében. Ehhez segítséget kaphatunk más túlélőktől is, ugyanakkor a hajó minden szintje tömve van a kevésbé szerencsés vakációzókból mutálódott szörnyekkel.

Négy különböző túlélő közül választhatunk kalandunk elején, akik között találunk a lovecrafti történetekre oly jellemző magánnyomozót, énekesnőt és exjakuzát is. Mindnek megvan a maga erőssége és képességei: Mirage például életerővel segíti a társait, míg Hatano Kenichi sokkal profibb mindennel, aminek éle van, de gyenge azzal, ami lő. A kezdőkarakter valamennyire meghatározza a játékstílusunkat (főleg míg társakat nem szerzünk), a játékélményt pedig az szabja meg, hogy milyen nehézséget választunk.

A Dread Nautical egy roguelite szerepjáték, és a nehézség kiválasztása befolyásolja, mennyire érvényesülnek a roguelite-elemek. A normál erősségen például komoly büntetést sosem szenvedünk el, ha meghalunk (csupán az adott napot kell elölről kezdenünk), míg magasabb fokozatokon egy-egy sikertelen portya esetén magunkra hagynak a társaink, de a halál akár egyből a játék végét is jelentheti.

Kalandunk a Remény legalsó szintjén kezdődik: ez a hajó egyetlen része, ami folyton állandó, és a kozmikus sötétség valamiért nem éri el. Minden játékbéli napon innen indulunk el, hogy felderítsük a hajó húsz szintjét (a célunk értelemszerűen a legfelső elérése), a harcok között pedig saját érdekünkben be is rendezzük.

A Dread Nauticalban nincs külön tutorialszakasz, egyből az események közepén találjuk magunkat. A kezdő lépéseket leszámítva sok útbaigazítást nem kapunk: a dolgok csínját-bínját majd tévedések és halálok árán tanuljuk meg igazán. A feladatunk minden szinten kettős – fedezzük fel a hajó procedurálisan generált helyiségeit, és küzdjünk meg az azokat benépesítő szörnyekkel. Egyiket sem szükséges maradéktalanul végrehajtanunk, de általában érdemes így tennünk, ha jelentős haladást szeretnénk elérni.

Ahhoz, hogy előrébb jussunk a Dread Nauticalban, többféle cuccot is gyűjtögethetünk a Remény fedélzetein. Az ócskavasból a fegyvereidet és a főhadiszállásodat fejlesztheted, a rúnákkal a karakterek tulajdonságain javíthatsz, és persze számos túlélővel is találkozol, akik csatlakoznak hozzád – ha elnyerted a bizalmukat, és van elég ágy a legalsó szinten. Az élőknek ételre is szükségük van: minden küldetés után megéheznek, és ha nem szedtünk össze eleget, gyengébbek lesznek, a folyamatos éheztetés esetén pedig hátat is fordíthatnak nekünk.

A fejlesztők a nyersanyagmenedzsment esetén eltalálták azt a finom egyensúlyt, amivel sosem dúskálsz ugyan a javakban, de ha tisztességesen kipucolsz minden szintet, szűkölködni sem fogsz. Ha nem is észveszejtő sebességgel, de kellemes ütemben tudsz fejlődni úgy, hogy sok mindenről ne is kelljen lemondanod. Persze, ha szeretsz veszélyesen élni, azt is megteheted. Például a fegyvereid javításánál megpróbálhatsz spórolni az ócskavassal: ekkor csökken a nyersanyagszükséglet, de a sikeres szerelés esélye is, és ha nem mosolyog rád Fortuna, akkor ugrik az a dédelgetett, sokat fejlesztett pajszered. Jól gondold meg, mit bízol a véletlenre!

Jó ötlet az is, hogy a túlélők nem csatlakoznak csupán azért hozzád, mert felbukkantál és megmentetted őket, előbb el kell nyerned a bizalmukat. Ez időnként mellékküldetéseket jelent, máskor pedig egy párbeszéd során kell olyan választ adnod nekik, amit hallani szeretnének – néha ezt sokkal nehezebb eltalálni, mint hinnéd. És mindig figyelj arra, hogy elég ágy legyen a főhadiszálláson, mert ha nincs hely, akkor hiába barátkoztál össze a kapitánnyal és a gépészlánnyal, vagy kirúgsz valakit, vagy fájó szívvel elengeded.

Amikor a hajón kalandozol, elkerülhetetlen, hogy harcba keveredj a fel-alá császkáló szörnyekkel. A küzdelem körökre van osztva: előbb te lépsz minden karaktereddel, majd a harcban résztvevő rémségek, végül pedig a gép által irányított túlélők. Mindenki akciópontokból gazdálkodik, ezeket költöd lépésre, támadásra és egyéb cselekvésekre is. Minden egyes fegyvernél adott, hogy hány pontért használható, és a karaktereknek is vannak aktiválható képességeik, amiknek hasznát vehetjük a harcban.

A Dread Nautical harcrendszere nem sikerült túl mélyre, de valamennyi taktikázásra így is lehetőségünk van. A fegyverek például nemcsak sebzésben különböznek, soknak valamiféle egyéb hatása is lehet: a dobótőr vérzést okoz, a serpenyő kábíthat. Ráadásul nagyobb sebzést tudunk kicsiholni eszközeinkből, ha oldalról vagy hátulról támadjuk meg a szörnyeket, így az egyik legjobb taktika lehet, ha karaktereinkkel körbevesszük őket, mert a lény mindig arra néz, amerről legutoljára megtámadták.

Különféle szörnyekkel fogsz találkozni az útjaid során, és érdemes észben tartanod, melyik mit is tud. Minél többet harcolsz velük, annál többet tudsz meg róluk, ami a kódexbe is bekerül. Az egyszerű zombikon túl van olyan, ami a harcokon kívül is helyet változtat, van, amelyik távolról köp savval, esetleg visszatámad, vagy minden sérülés után csapdát dob a padlóra. A legtöbbnek ráadásul van erősebb, miniboss-szerű változata is. A legtöbb érzékeny valamiféle fegyvertípusra, míg másokkal szemben épp, hogy ellenálló.

Előre sosem tudhatod, milyen szörnyekkel kerülsz szembe az adott napon, de ahogy haladsz előre, úgy lesznek erősebbek és változatosabbak. Ezért fontos, hogy mikor elindulsz, a megfelelő társakat és minél sokoldalúbb arzenált vigyél magaddal – segít például, ha sem az ember, sem a fegyver nem sérült.

Minden eszközödnek van élettartama, ami jelzi hány ütést, lövést adhatsz le vele, mielőtt használhatatlanná válik. A hajón általában bőven találsz eszközöket, az eszköztárad azonban szűkös, így nem tudsz mindig mindent magadnál hordani, viszont ha hátrahagysz valamit a szobákban, azokért bármikor visszamehetsz, amíg a hajókürt megszólaltatásával véget nem vetsz a napnak. A térképen ráadásul látod is, hogy hol és milyen felszerelés maradt, így nem kell mindig emlékezned arra, hogy miket hagytál el vagy dobtál ki, mert másnak kellett a hely.

Amint végeztél egy szinten, a felszerelésedet karban kell tartanod, hacsak nem akarod hendikeppel kezdeni a következő kalandot. De nem csak a fegyverekre kell figyelned. Fontos szemmel tartanod a társaid mentális állapotát is, elvégre egy lovecrafti mesében járunk. Ha túlságosan stresszesek lesznek, inkább hagyd hátra őket jógázni, minthogy valami szörnyűség történjen velük felfedezés közben.

A Dread Nautical egyik legsajnálatosabb hibája, hogy épp a játékidő jelentős részét kiadó tevékenységek nem sikerültek izgalmasra: a felfedezés és a harc. Hiába a randomgenerált szintek, alig néhány teremfajta van csupán, így szinte ugyanazokon a helyszíneken járunk újra és újra. A harcok nagy mennyiségben szintén unalmassá válnak. Noha van valamennyi helye a taktikázásnak, az esetek jelentős részében úgyis annyi történik csak, hogy állsz a szörnyek előtt és egy csővel csépeled őket, ők pedig téged.

Külön bosszantó a harcokban, hogy azokban a gép által irányított túlélők is részt vehetnek. Ez gyakran kapóra jön, ha ők is a küzdelem részesei, de sokszor nem azok, a játék mégis külön kört ad nekik, hiába tartózkodnak egy teljesen másik helyszínen és nem is igyekeznek az összecsapás felé. Az ilyen értelmetlen üresjáratok csak újra és újra kizökkentenek a csata hevéből.

A hangulathoz a Zen Studios tényleg csak ihletett merített a Cthulhu-mítoszból, tehát ha kifejezetten a kozmikus horror csábítana, akkor nem a Dread Nautical a te játékod. Vizuális megvalósítás terén a rajzfilmesség irányába mentek el a készítők, a karakterek mégis inkább a korai PlayStation-korszakból itt maradt figuráknak hatnak, és nem valami egyedi, stílusos esztétika megszemélyesítőinek. Ez különösen a párbeszédek alatt szembeötlő, amikor közeliket kapunk a sima fejekről és a bunkó kezekről. A hátterek, a helyszínek is viszonylag egyhangúra sikeredtek.

Legalább a szinkronmunka a helyén van, ami abszolút előny, hiszen a dialógusokon túl a harcok közben is sokat hallgatjuk a túlélők beszólásait, és ha nem is túl nagy a szótáruk, mégis jól van előadna minden soruk. A sok színes figurához ráadásul kellően színes gárdát is találtak. Az olasz gigolótól kezdve a tengerészszlengben beszélő kapitányon át a kényes díváig számos, látványra és hangra is könnyen megkülönböztethető társra bukkansz majd.

A Dread Nautical mélyén rejtőzik egy kifejezetten jó játék, amit nem sikerült teljesen a felszínre hozni. A hangulata, a világa, a humora kifejezetten jól van tálalva, a sokféle túlélőnek és szörnynek hála pedig bizonyos fokig változatos is. A játék menedzselős aspektusát is ügyesen összerakták, legyen szó akár a nyersanyagokkal való zsonglőrködésről, akár arról, hogyan kezeled a magaddal vitt és talált fegyvereket, hogy a maximumot hozd ki magadból. Ezzel szemben a harcrendszer viszonylag sekélyesre sikeredett, és mivel az adná a játék gerincét, azok a játékosok élveznek előnyt, akik nem bánják a monotonitást.

 A Dread Nautical iOS-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre és PC-re jelent meg, a teszt az utóbbin készült.