Syberia: The World Before teszt

A Syberia-sorozat még 2002-ben indult útjára Benoît Sokal, belga képregényrajzoló második pointʼnʼclick kalandjátékaként. A már akkor is a francia Microidsnál létrejött program szép sikereket ért el a maga korábban, és ugyanez elmondható a kezdetektől tervezett folytatásról is. Habár a történetet annak idején lezárták, 2017-ben újra Kate Walker bőrébe bújhattunk egy számozott harmadik rész erejéig, ám ez az epizód nem nyerte el maradéktalanul a kritikusok tetszését, valamint a széria rajongóit is alaposan megosztotta. Egyedül Benoît Sokal különleges világa és dizájntervei arattak ekkor is osztatlan sikert. Ezért is volt különösen tragikus, hogy az alkotó 2021-ben eltávozott közölünk, így nem élhette meg a sorozat legújabb epizódjának megjelenését - a Microids nyilatkozata szerint Sokal szinte haláláig dolgozott a játékon -, de abban biztosak lehettek, hogy a Syberia: The World Before büszkén viseli örökségét az új generációban is.

A Syberia legújabb epizódját egy kis óvatossággal soft-rebootnak is lehetne nevezni. A történetét onnét folytatja, ahol a harmadik rész abbahagyta, ám az általános hangulatot és játékmenetet tekintve zsánert váltott, vagy még inkább azzal együtt fejlődött. A klasszikus pointʼnʼclick kalandot felváltotta az egyre népszerűbb interaktív film, azon belül is a kései TellTale és Quantic Dream megoldásai, de főleg a Life is Strange-dzsel népszerűvé váló Dontnod iskoláját követi. A párbeszédek kapták a legnagyobb hangsúlyt, ezekre csak minimális ráhatásunk lehet, hiszen fő feladatunk a történet átélése lesz, de azért a könnyed logikai feladványokat sem fogjuk nélkülözni. Viszont a legnagyobb változtatás kétségtelenül a szériát jellemző egyedi hangulatában történt.

A történet első fél órája nagyon erős állítást tesz azzal kapcsolatban, hogy mire számítsunk: ezúttal két idősíkban fogunk mozogni, egyfelől 1938-ban ismerhetjük meg a szelíd és tehetséges Dana Roze-t, aki a második világháború árnyékában kívánja folytatni zenei tanulmányait Vaghen fiktív városában, másfelől Kate Walker kalandját folytathatjuk 2005-ben, rögtön egy földalatti barlangrendszerben kényszermunkát végezve. Kettejük története nagyon hamar „egymásba fonódik”, mikor Kate egy talált festményen szinte magára ismer Dana Roze-ban, és ennek sejthető okát azonnal fel akarja kutatni, de ennél többet kár is lenne elárulnom az eseményekről.

A Syberia: The World Before története a felemelő, varázslatos pillanatoknak, emberi gyarlóságnak, gyermeki játékosságnak és a világ hideg realitásának egy elképesztően jól működő keveréke. Az eddigi részekhez képest az új epizód még stabilabban áll két lábon a földön, még közelebbről beszél az emberekről és egy-egy élet alakulásáról, a tragédiákról se hallgatva, éppen ezért vállnak még csodálatosabbá azok a pillanatok, mikor B. Sokal fantáziájának szüleményeibe botlunk, az automatonokba vagy a szinte hihető fantasztikus lényekbe. Emellett nem fél játékos, feszültséget oldó jelenetekkel megnyugtatni minket, meghitt, romantikus percekkel új erőt adni, vagy éppen egy nem várt rejtéllyel kellemes borzongással eltölteni. A zeneszerző, Inon Zur dallamai pedig mindezt olyan erővel hatják át, hogy nem egyszer temettem kezembe az arcomat elbújva az imént átélt esemény elől, vagy nevettem fel hangosan könnyek között.

Mindennek a legnagyobb hátulütője, hogy a történet igényel valamekkora ismeretet az előző három játékból. Gyakran kapunk kikacsintásokat, félmondatos utalásokat korábbi elemekre, amiknek a rajongók nagyon fognak örülni és nem lesznek zavaróak az újoncoknak sem, viszont van pár nagyon erőteljes pont, sőt fejezeteken átívelő, dramaturgiai csúcspontokkal járó szálak, amikkel az opcionálisan megnézhető összefoglaló videó sem ismertet meg. Ezeket az elemeket érezhetően fel kellett használniuk ahhoz, hogy minden eddigi esemény egy láncolatot alkosson, de így a most belépőknek lesz pár jelenet, amik nem fognak akkora erővel bírni, mint azt a Microidsnál tervezték.

Ezen kívül még a játék technikai oldala zavarhatja meg a vad érzelmi hullámvasutat. Szerencsére itt nem hatalmas problémákról beszélünk, de a játék nagyon is érezhetően le van maradva versenytársaihoz képest ezen a téren. Ha csak az itt bevágott állóképeket is nézitek, láthatjátok, hogy a Syberia világa gyönyörű, Sokal stílusa ugyanolyan erős, mint korábban bármikor. Azonban ha a textúrákat és a modelleket közelebbről szemügyre vesszük, akkor hamar feltűnnek az elnagyolt részletek, a szögletes tárgyak, mozgás közben pedig a marionett bábukra emlékeztető nehézkes irányítás. Éppen ezért a grafikai megvalósítás legjobb része a karakterek arcjátéka - ez főleg a mocap színészeknek köszönhető. Természetesen itt sem egy tripla A-s játék részletességére kell számítani, de szereplőink arcjátéka valódi élettel töltik meg az átvezető videókat.

És ha már karakterek. Az erre érzékenyeknek bizony meg kell küzdeniük azzal a ténnyel is, hogy az (angol) szinkronszínészek közül nem minden választás volt telitalálat. Habár nagyon szép, hogy Kate Walkert ezúttal is Sharon Mann szólaltatja meg, ahogyan a legelső résztől kezdve is, de míg Kate két-három évet öregedett a 2002-es és 2022-es epizódok között, addig... szóval értitek. (Plusz, személy szerint sose tartottam az ő hangjátékát a legerősebbnek, de erre az epizódra határozottan sokat javult.) Néhány mellékszereplő esetében pedig olyan kínos akcentusimitálást hallhatunk, hogy szabályosan megfontoltam az idegen nyelvű végigjátszást, de szerencsére a főszereplők többsége ennél határozottan jobb minőséget szállít.

Mint már írtam, a játékmenet részünkről nem igényel túl sokat. Főleg sétálni és felfedezni fogunk, többségében előre meghatározott párbeszédeket vezényelhetünk le a mi tempónkban, illetve tárgyakról és helyszínekről szerezhetünk be extra információt, ha kíváncsiak vagyunk. Azért nagyon jó hír, hogy a tervezők nem vetették el pointʼnʼclick örökségüket. Ezek „nehézsége” a korábbi részekével egyenlő: gyakorlatilag teljesen logikus szerkezeteket kell használnunk, néha bizonyos tárgyakat kell megtalálnunk, de olyan is akad, hogy csak az atmoszféra átéléséhez szövegértésszerű feladatokat kell végeznünk. Ezeknek túlnyomó többsége a „helyén” van, alig pár akad, amelyek érezhetően csak azért kerültek bele, hogy játékmenettel bővítsék ki a cselekményt.

Nem úgy az automatonok! Habár ezek is egyszerűek, és végkép „elütnek” a valóságtól, jelenlétük megteremti azt a bizonyos Syberia-hangulatot, ami már 2002-ben is akkora hatással volt ránk. Ezek az egyszerre idegen és ismerős, fölöslegen túlbonyolított és játékosan szórakoztató szerkezetek elképesztően erős nosztalgikus erővel bírnak, ha a játékos Kate-tel együtt éli át újra, de természetesen az újoncoknak is szórakoztató élményeket fognak jelentetni.

A szó pozitív értelmében különleges volt befejezni a Syberia: The World Before-t. Az a tizenhárom óra egy nagyon is emberi történettel a legváltozatosabb, legerőteljesebb érzéseket tudta kiváltani belőlem. A szériát ismerve pedig csak arra tudok gondolni, hogy az egész játék olyan volt, mint maga Kate Walker: hosszú évek után megtalálta a maga identitását, de az új élete előtt még fel kellett dolgoznia, le kellett ráznia és meg kellett őriznie múltjának egyes részeit. Ez pedig nehéz feladat, de ha sikerül, akkor megéri újra lendületet venni, hogy elérjük a peron mellett már száguldó vonat utolsó kocsiját.

A Syberia: The Wolrd Before PC-re jelent meg, az év folyamán tervezik a konzolos portokat.