A vasfüggöny mögött talán még a nyugati világ képzelt nyomora is egy álomnak tűnt, függetlenül attól, hogy a jelen disztópikus változatáról, vagy egy távoli jövő akár futurisztikus ábrázolásáról is volt-e szó. Ennek okait vizsgálhatjuk társadalmi, gazdasági és szimplán csak emberi oldalról is, de a VHS-forradalommal kinyílt világ elhozta nekünk távoli vidékek háborúit, a földről elrugaszkodott kalandokat, vagy a hol épp a szovjetek, hol az idegenek, hol pedig a belföldi terroristák által zargatott Egyesült Államok felfoghatatlanul hatalmas vadvilágát, amit aztán valahogy mindig rendre megmentett valaki, még akkor is, ha ehhez egyáltalán nem fűlt hozzá a foga. Éppen ezért se annyira meglepő, hogy az akkori korba és az ekkor kreált világokba kelet-európaiak terelnek vissza, a lengyel Teyon ezt pedig immáron harmadik alkalommal teszi, miután egy vegyes fogadtatásra lelt Rambo-trilógiával való debütálásukkal és az annál pár kategóriával jobb minőséget képviselő Terminator-folytatással, a Terminator: Resistance-szel megmutatták: a korhoz nagyon is vonzódnak, még ha a tapasztalatuk és az eszköztáruk nem is feltétlen van meg ahhoz, hogy ezt a rajongást egy a tömegek által is emészthető formában tálalják. Eddig. A Robocop: Rogue City ugyanis megtöri a jeget, és úgy kínál egészen kompetens FPS-élményt, hogy ahhoz nem feltétlenül kell a forrásanyag elkötelezett és szemfedős rajongójának lenni.
Ismerni azonban nem árt, a Rogue City ugyanis a második Robotzsaru-film után veszi fel a vonalat, beékelve magát a meglehetősen nagyot hasaló harmadik része elé. A helyszín ezúttal is Detroit, a nyolcvanas évek egy olyan alternatív verziójában, ahol a gazdasági válság alatt megroppant város felett előbb a bűnözés és egy Nuke-nak hívott drog vette át az uralmat, aztán az az OCP-vállalat, amely a jövőt nemcsak a rendőrség gépesítésében és a közszolgálatok profitorientált verziójában látja, de egy olyan új városnegyedben is, amit a grandiózus épületek, a tökéletes közbiztonság és egy harmonikus lakóközösség jellemez. Csak épp az útban a jelenlegi van, annak is a társadalmilag lecsúszott, a bűnözéstől leginkább szenvedő rétege, akiket egy új ellenség és egy új veszedelem fenyeget.
Játékosként itt jössz a képbe te, egész pontosan maga Robotzsaru: az első két film ikonikus főszereplője ereje teljében tér vissza, tovább szolgálva a város lakosságát, a rend és a béke oldaláról próbálva felgöngyölíteni az új veszélyforrás gyökerét, már csak azért is, mert ő maga is az események szerves része, miután akaratán kívül belekerül a konfliktusba. Szerencsére nem marad egyedül: legendás társa, Anne Lewis mellett Warren Reed őrmester is visszatér. Az est, és persze a játék sztárja maga Robotzsaru: nemcsak azért, mert maga Peter Weller kelti életre, több évtizedes kihagyás után térve vissza a karakterhez, de azért is, mert a Rogue City hozzávetőlegesen 15-20 órás kampánya során egy pillanatra sem lehet kibújni a bőréből, kivéve, amikor ismét kísérti a múltja, és egykori emberi énje, Alex Murphy emlékei át nem szivárognak a valóságba, túlmutatva a fémbe zárt testén.
Ez a valóság pedig most sem éppen rózsás, a Rogue City egy tetemes hányada egy alig pár háztömbből álló, aprócska területen játszódik, ahol nem-játékos karakterek egy maroknyi csoportja éli az életét, egy kicsi, de egy-két érdekességet tartogató utcarendszer labirintusszerű rejtekében, ahol kisebb-nagyobb mellékküldetések igyekeznek kitölteni a játékidőt két nagyobb sztoricentrikus, teljesen lineáris pálya között. Detroit ezen szelete pedig néha kifejezetten pazarul tud kinézni, az általában esőáztatta utcákat a neontáblák fénye ragyogja be, hogy az idillt a szélfútta szemétrengeteg, a mindent ellepő graffiti, és persze a törvényt nem mindig betartó polgárok viselkedése koronázza meg. Ezen játszótéren pedig ténylegesen is zsaruként kell viselkedni: az illegálisan parkolók megbüntetésével, a szemetelő, falfestő és egyéb renitens viselkedést mutató polgárok figyelmeztetésével vagy megbírságolásával lehet extra tapasztalati pontot bezsebelni, ahogy a helyiek segítésével is, legyen az egy lopássorozat megállítása, egy informátornak felcsapott hajléktalan életútjának egyengetése, vagy egy komplett gyilkosság felgöngyölítése.
Robotzsarunak ehhez több eszköz is rendelkezésre áll, elsősorban például az a vizorja, amely képes a helyszínek fixen rögzített pontjait átvizsgálni, az így összegyűjtött nyomokkal oldva meg az aktuális ügyet, de ehhez elkerülhetetlen az is, hogy kinyissa a száját. A Rogue City ehhez egy korlátozott, alapvetően csak funkcionális dialógusrendszert kínál, ahol előre rögzített válaszokkal lehet egy minimális ráhatással lenni az események, valamint a játék végkimenetelére. Ez elsősorban a kiemelt szereppel rendelkező NPC-k esetében hangsúlyos, akik szerves részei a történetnek, és némi rásegítéssel egészen hihető karakterekké fejlődnek. Ugyanakkor nemcsak ők, de Robotzsaru képességei is hozzájárulhatnak a nyomozásokhoz: a küldetések teljesítésével bezsebelt XP idővel skillpontokba fordul áll, mely egy rendkívül egyszerű, teljesen lineáris képességfán költhető el, ahol a harcra, a páncélra, az életerőre, műszaki tudásra, a fókuszálásra, a scannelésre, a dedukcióra és a pszichológiára lehet eltapsolni. Ezek alapvetően százalékos bónuszt adnak a sebzésre, az életerőre, vagy épp speciális gépek üzemeltetésére, de mindegyik rendelkezik három nagyobb mérföldkővel is, melyek egy-egy kifejezetten hasznos aktív vagy passzív extrát biztosítanak. Ilyen lehet az időlassítás, a vakítás, vagy a golyók egy részét ideiglenesen felfogó védelem.
Golyóból ugyanis rengeteg fog záporozni, hiszen a Rogue City alapvetőenegy relatíve tradicionális FPS, ahol sokszoros túlerővel kell szembenézni a változatos, de teljesen lineáris helyszíneken, melyeket bandatagok tartanak uralmuk alatt. Ugyanakkor Robotzsaru a legkevésbé sem agilis, vagy épp szélsebes, sokkal inkább egy két lábon járó tank, aki csigalassúsággal közlekedik ugyan, cserébe viszont irreális mennyiségű lőszert képes visszaverni, mielőtt megcsapná a halál szele, ráadásul vizorja képes számára kijelölni a célpontokat, így a Rogue City olyan, mint egy rail shooter és egy hagyományos FPS kombinációja. Az ellenfelek pedig nem éppen emberfeletti lények, sokkal inkább alig pár golyót elviselni képes, züllött bűnözők, akik egy jól irányzott találattól el tudják veszíteni bármely végtagjukat, beleértve a fejüket. A tűzpárbajok roppant kielégítők, a hatalmas vérfröccsenéssel járó csonkolások a kilencvenes évek végének ikonikus mészárszékeit idézik, különösen azt követően, hogy Robotzsaru elsődleges és nevetségesen hatékony fegyvere, az Auto-9 több frissítésen is átesik.
Az Auto-9 ugyanis saját fejlesztési fával rendelkezik, pontosabban fogalmazva többel is: az elsősorban történetorientált küldetések során több alaplap is felvehető, melyek mindegyike eltérő felépítéssel rendelkezik, és mindig csak egy lehet aktív. Ez egy olyan elágazásokkal rendelkező áramkör-hálózat, ahol százalékos előnyt nyújtó, az energiát specifikus útvonalak felé terelő chipek installálhatók nagyobb sebzés, gyorsabb töltés, vagy épp szétszakadó és sokszorosan sebző golyók elérése érdekében. Csakhogy vannak olyan pontjai, melyek drasztikus büntetéssel járhatnak, így az egyes node-okat úgy kell összekötni, hogy a negatív részekhez ne jusson áram. A chipek fuzionálhatók is, mellyel nemcsak hatékonyságuk növelhető, de új irányok is hozzárendelhetők, melyek segítenek a főbb mezők elérésében. Bár ez a fejlődési rendszer sem éppen bonyolult, a legalább féltucat alaplap okán mindig nagyon élvezetes a feltöltésük, az alapvetően ládákba rejtett chipek pedig remek motivációt adnak arra, hogy minden helyszín a lehető legalaposabban felfedezésre kerüljön, letérítve a lineáris, egyértelmű útról.
Ehhez pedig számos helyszín asszisztál: bár Detroit szabadon bejárható része apró, legalább a sztoricentrikus küldetések nem vádolhatók a változatosság hiányával, hiszen elvezetnek egy börtönbe, kőbányába, a felhőkarcolók közé, sőt, még az OCP székhelyére is, ahol ellopott pénztárcák, hamis személyis igazolványok és érzékeny dokumentumok bezsebelésével lehet extra tapasztalati ponthoz jutni. Emiatt ugyanakkor a Rogue City kihívással normál nehézségi szinte nemigen rendelkezik, az Auto-9 egész egyszerűen túl erős hozzá, amire csak ráerősít a maroknyi aktív képesség, így kihívást igazából nem ez, hanem a monotonitástűrés biztosít. A Rogue City ugyanis meglehetősen önismétlő, a maroknyi ellenféltípus, az egy kaptafára készült küldetések és az egészen lagymatag, nem túl jó tempójú főtörténet messze nem az erőssége. Az inkább a világépítés, a helyszínek egészen lebilincselően hangulatosak, amiről a Robotzsaru-univerzum építőelemeinek remek felhasználása tehet. A hatalmas kijelzők, a szobányi méretű szerverek, a kezdetleges grafikus interfésszel rendelkező számítógépek, a felhőkarcolók árnyékában rohadó épületek, a filmek ikonikus helyszínei mind-mind gondoskodnak róla, hogy a Robotzsaru-világ a lehető leghitelesebb formában legyen jelen. A Rogue City sztárja ugyanis nem feltétlenül Robotzsaru, vagy a mindig valami rosszban leselkedő OCP, hanem az a képzelt világ, amely 36 év távlatából ugyan továbbra is fiktív és lebilincselő, de egyre inkább nem disztópikus...
A Robocop: Rogue City november 2-án érkezik PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. Mi PC-n teszteltük.
Persze nem azt mondom hogy ez üzemszerű, de olyan pl. elképzelhető hogy egy nem megfelelő hűtés, olyan játéknál ami "fullon adja" a VGA-nak vagy a CPU-nak okozhat ilyet, egy kevésbé erőforrásigényes cuccnál meg nem jön elő....
1 A torrentezett verzio pl. sok esetben nem foglalja meg magaba a day 1 patch-et, amit bizony sok jatek megkap. Meg ha szo szerint nem is mondjuk "day 1 patch" igazabol, de kozel a megjelenes elott/utan kapja meg a jatek...
2 A GPU driver frissitesek is amik segitenek h pl. ne crash-eljen 1 adott jatek de a leheto legtobb fele grafikus kartyaval a leheto legjobban fusson, azok is rendszerint a jatek megjelenese idejen, v. 1-2 nappal elotte erhetoek el.
3 Aki mondjuk a legfelpatcheltebb torrentezett verziot a legeslegujabb driverrel jatsza, megerdemli ugy is hogy crasheljen, semmi joguk semmilyen panaszra, nuff said
Egyébként kb 18 órát pakoltam bele az AW2-be, de nem hogy crash, de egy szem lassulás, vagy bug sem volt benne. Egyetlen egyszer pillantottam meg, hogy egy lufira a lámpával rávilágítva fura volt a fényvisszaverődés, de ennyi. Olyan a kiadás, mint ahogy egy játékot ki kéne adni mindenkinek. Érdekes, nincs is tele a net azzal, hogy ilyen meg olyan elnézést, meg jön a patch, meg satöbbi, hanem semmi nem történik a játékkal az óta sem, csak játszanak vele az emberek.
Meg milyen jo kis idoutazas/nosztalgiazas is lesz 1ebkent mar! ;D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.