A Persona 3 Reload a franchise talán legfontosabb darabját hozza el a játékosoknak modern formában, ügyelve arra, hogy a lehető legautentikusabb élményben részesülhessenek a játék során. A Persona 5, illetve a később megjelent Persona 5 Royal hozta el a nagy áttörést a szériának, mellyel milliós rajongói bázisra tettek szert a világ nyugati felén is, a tesztalanyunk pedig ezt a hullámot igyekszik meglovagolni. Habár a Persona 3 Reload külsőre nagyon hasonlít az előbb említett részhez, azonban egy merőben más élményben lesz része annak, aki belevág ebbe a kalandba.
Annak idején a Persona 3 volt az a rész, amely végérvényesen elválasztotta a sorozatot a Shin Megami Tensei szériától, tulajdonképpen az egész franchise identitását ez a játék határozta meg, és mind a mai napig az itt felállított alapokra építkezik. Ha dióhéjban kellene elmagyarázni, hogy miről is szól egy Persona-játék, akkor valahogy úgy lehetne megfogalmazni, hogy egy gimnazistát kell irányítanunk, akinek az iskolai élete mellett a szabadidejében a világot kell megmentenie egy taktikus, körökre osztott harcrendszer keretein belül. Mindeközben pedig egy sötét sztori bontakozik ki a szemünk előtt, mely morális és társadalmi témákat feszeget.
A Persona 3 Reload az eredeti 2006-os játék felújított változata, így sajnos mellőznünk kell minden extra tartalmat, amit a játék FES alcímet viselő rendezői változatában, valamint a később PSP-re megjelent Persona 3: Portable játékokban találunk. Habár a később megjelent tartalmak hiánya fájó pont, mindez semmit sem von le az eredeti mű értékéből, így a felújított változatéból sem. A legnagyobb újítást kétségkívül a külcsínben fedezhetjük fel. A játékot teljes egészben Unreal Engine 4-es alapokra helyezték, a karakterekmodelleket pedig a 2018-ban megjelent Persona 3: Dancing in Moonlight játékokból kölcsönözték.
Az összhatás kísértetiesen hasonlít a Persona 5-ből megszokott vizuális élményhez, főleg, ha hozzávesszük a játék menürendszerének dizájnát is, mely a használt színskálán kívül szinte teljes egészében megegyezik a Persona 5-ben látottal. A grafikai átalakítás kifejezetten jól sikerült, és a hasonlóságok is inkább a pozitív irányba tolják a végeredményt. Nem arról van szó, hogy a fejlesztők nem voltak elég kreatívak ahhoz, hogy valami újat alkossanak, csupán egy olyan stílusról beszélünk, mely kifejezetten jól áll a szériának, ráadásul a nyugati féltekén élő játékosok számára is befogadhatóvá és érdekessé teszi a játékot.
Történetünk névtelen főhőse, egy gimnazista srác az esti órákban érkezik a játék színteréül szolgáló titokzatos Tatsumi Port Islandbe. A kollégium épülete felé tartva különös dologra lesz figyelmes: egyszer csak vészjósló zöldes árnyalatúvá válik az égbolt, és az addig megszokott látkép helyett koporsók és szörnyek lepik el az utcákat. Hamarosan tudomást szerzünk arról, hogy mindez az úgynevezett Dark Hournek köszönhető, mely az átlagemberek számára egy láthatatlan időzóna minden nap éjfél és hajnali egy óra között. Csak azok érzékelnek bármit is a Dark Hour alatt történtekből, akik elő tudják hívni a Personájukat, a belső énjük materializálódott formáját, mellyel felvehetik a harcot a szörnyek ellen. Hirtelen egy ilyen középiskolás tanulókból álló csapatban találjuk magunkat, akikkel közösen kell a különös történések mélyére ásnunk, hogy megmentsük Japánt, és vele együtt az egész világot.
Habár mindegyik Persona-játékról elmondható, hogy mély társadalmi kérdéseket feszegetnek, és a néhol gyerekes felszín alatt egy nagyon jól megírt, sokszor szívszorító történet lakozik, a Persona 3-ra ez különösen igaz. Sőt, talán ez mind közül a legsötétebb tónusú játék, persze idő kell ahhoz, hogy a sztori kibontakozzon. Aki ad neki időt, az garantáltan nem fog csalódni, egy nagyon szép történettel lesz gazdagabb, melynek központi motívuma a halál, illetve annak elfogadása, valamint a saját életünk értelmének megtalálása.
Az eredeti Persona 3 harcrendszerének számos pontját átalakították az újrakiadásban. Természetesen megmaradtak a körökre osztott, taktikus harcok, melyek erősen építenek az ellenfeleink gyengepontjának kiismerésére, valamint a csapattagjaink menedzselésére. A főhőst leszámítva mindenki csupán egy Personát tud életre kelteni, így viszonylag egyszerű dolgunk van megtalálni, hogy az adott szituációra épp mely társunkat helyezzük az aktív csapatunkba. Minden karakter más és más elementáris képességekkel rendelkezik, ezen felül van, aki inkább a gyógyításokra specializálódott, és van, aki csupán a nyers erőre hagyatkozik.
Főhősünk több Personát is tud birtokolni, így ő rendelkezik a legnagyobb taktikai szabadsággal az összes karakter közül. A Tartarus nevű végeláthatatlan torony felfedezése során az egyes harcok végén új Personákat szerezhetünk magunknak, melyeket a játék későbbi szakaszában van lehetőségünk egyesíteni is, így egy új Personát létrehozva. A már-már Pokémon-gyűjtögetős játékmechanika habár furcsának tűnhet leírva, a valóságban nagyon jól működik, és a játék későbbi szakaszában komoly fejfájást okozhat az egyes Personák és karakterek megfelelő szinten tartása, valamint a megfelelő taktika kitalálása egy-egy nehezebb boss legyőzése során.
Nagyon jót tett a játéknak, hogy a Persona 5-ből átültették az úgynevezett Baton Passt, mely akkor válik elérhetővé, ha egy ellenségre olyan támadást hajtottunk végre, melyre különösen érzékeny, és ennek következtében eszméletlenné válik. Ilyenkor átadhatjuk a támadás lehetőségét egy másik csapattagunknak, ezzel kvázi meghosszabbítva a támadói körünket. Ugyanezt a mechanikát kihasználva van lehetőségünk az összes ellenséget térdre kényszerítenünk, amikor is egy összevont támadással óriási sebzést tudunk kiosztani az összesre egyidejűleg. Látványos kombókat tudunk végrehajtani a harcok alatt, melyeket a játék jutalmaz is nagyon felvágós és egyben stílusos harc végi animációkkal, mely szintén ismerős lehet azoknak, akik játszottak a Persona 5-tel.
A harcrendszerben azonban van egy probléma, mely az eredeti játékban sokkal zavaróbb volt, azonban sajnos itt sem tudták teljes egészében kijavítani azt. Talán ennek az lehetett az oka, hogy ha ennél jobban belenyúltak volna a Tartarus felépítésébe, akkor már elvesztette volna a játék az identitását, lévén, hogy miként lép interakcióba a helyszín a játék történetével. A probléma az, hogy a Tartarus egy meglehetősen egyhangú, unalmas, ismétlődő és elnagyoltan kidolgozott, procedurálisan felépített helyszín, mely minden látogatás alkalmával más és más. Össze sem lehet hasonlítani a Persona 5-ben látott színes, szépen kidolgozott és érdekes helyszínekkel. Ugyan kicsit változtattak rajta a készítők, hogy kevésbé legyen szenvedés tájékozódni az egyes szintek között, valamint összetörhető objektumokat is elrejtettek benne, melyekkel hasznos tárgyakat szerezhetünk magunknak és társainknak, azonban mindez nem volt elég arra, hogy ne hagyjon kissé keserű ízt a szánkban minden alkalom, amikor a Tartarusban kell barangolnunk.
A Persona-játékok sava-borsát mindig is az adta, hogy nemcsak a harcok során kell helyt állnunk, hanem a mindennapi életben is, mint tanuló. Itt sincs ez másként, sőt, az eredeti harmadik rész vezette be a központi játékelemként funkcionáló naptárt is a játékba. Minden napunkat magunknak kell beosztanunk a tanév során, hétköznapokon délelőtt iskolába kell járnunk, délután ápolnunk kell a kapcsolatunkat a barátainkkal, vagy épp sportolnunk, fejlesztenünk magunkat, este pedig vagy részmunkaidős munkát végzünk, vagy tovább folytatjuk a Tartarus felfedezését. Ez egy végtelenül élvezetes és addiktív játékspirál, és ha minden szociális kapcsolatunkat és statisztikánkat ki szeretnék maxolni, az nagyon megfontolt tervezést vesz majd igénybe.
Az eredetihez képest néhány esemény más időpontban történik a Reloadban, de ezen kívül a fő történet változatlan maradt. Kapunk néhány extra párbeszédet a fő- és mellékkarakterekkel is, így azokat a szereplőket is jobban megismerhetjük, akik az eredeti részben kissé a háttérbe szorultak. Szerencsére minden szociális kapcsolati interakció teljes szinkront kapott, mely kifejezetten jól sikerült. Hasonlóan lehet nyilatkozni a régi játékból ismert, azonban újra felvett zenékről, valamint a teljesen új dallamokról is. Ez a rockos, japán pop stílus kifejezetten passzol a játék világához.
Ha nem lett volna egyértelmű a tesztből, a Persona 3 Reload egy fantasztikusan sikerült remake lett. A grafikai tuning jól sikerült és szükséges is volt, a játékmechanikában fellelhető finomhangolások pedig mind a játszhatóságot javítják. Ugyan a Tartarus a játék ezen kiadásában sem a legérdekesebb helyszín, azonban a Persona 3 a felejthetetlen karaktereivel és a mély sztorijával garantáltan kárpótol minden játékost ezért. Aki szerette az eredetit, vagy épp a Persona 5 után kedvet kapott volna valami hasonlóra, az nem fog csalódni benne.
A Persona 3 Reload február 2-án jelenik meg PC-re, valamint Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, valamint PlayStation 5-re. Mi az utóbbin teszteltük.
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.