XDefiant teszt

Ha az ember rákeres az XDefiant címre, és a régebbi találatok kezdi el böngészni, akkor egy dologra lehet figyelmes: a Ubisoftnak évekig mintha nem lett volna világos víziója arról, hogy pontosan mihez is kezdjen a projekttel. Az XDefiant először 2021 nyarán mutatkozott be, akkor még a Tom Clancy’s brand részeként, majd egy évvel később csupán annyival tudtunk többet a játékról, hogy mégsem lesz ott a címében a Tom Clancy’s felirat. Ezután pedig jöttek a borzalmasan sikerült korai tesztek, több alkalommal csúsztatták a premiert, és olyan hírek is érkeztek, miszerint azért késik folyamatosan a megjelenés, mert a kiadó fejesei még inkább a Call of Duty-szériához hasonlóvá szerették volna formálni a játékot. Innentől pedig aztán már tényleg boldog-boldogtalan egy CoD-killert kezdett el vizualizálni, de vajon tényleg azt kaptunk? Valószínűleg nem spoilerezek nagyot, ha elárulom, hogy nem az XDefiant fogja a csődbe taszítani a teljes Call of Duty franchise-t. De itt nem is ez volt a reális elvárás a Ubisoft felé, sokkalta inkább az, hogy egy valós alternatívát kínáljon a kompetitív FPS-ek piacán. És ez bizony úgy fest, valóban összejöhet nekik!

Vannak játékok, amik hiába nevezhetőek mesterműnek, a premierrel kapcsolatban egyetlen rossz döntés, és abszolút a feledés homályában találhatják magukat. Gondoljunk csak például Battlefield 1 és a Call of Duty: Infinite Warfare mellé bepréselt Titanfall 2 esetére, melynek kvalitásaira csak évekkel a megjelenés után ébred rá a játékosok túlnyomó része. A Dishonored 2-nek pedig egy Call of Duty-val, Assassin’s Creed kollekcióval, Watchdogs 2-vel és Final Fantasy 15-tel kellett megküzdeni a premier heteiben. Az XDefiant pont ezeknek az ellentéte, kis túlzással élve a játéktörténelem egyik legszerencsésebben kiválasztott megjelenési dátumáról beszélhetünk.

A legutóbbi Call of Duty enyhén szólva is vegyes fogadtatásban részesült, az Overwatch 2 manapság a legtöbbször azzal kerül a hírekbe, hogy éppen milyen módokat vesznek ki belőle végérvényesen, a megújult Counter-Strike 2 is látszólag túl van már a csúcson, a Warzone-ról nem is beszélve. A kompetitív FPS-ek műfajában jelenleg nincsenek hatalmas népszerűségű váratlan indie címek, a korábban jól bejáratott szériák is többnyire téli álmukat alusszák, a műfajt némileg felrázó The Finals pedig komolyan küszköd a játékosok megtartásával. És aztán bumm! Ebbe a közegbe érkezett meg az XDefiant, mely papírforma szerint már puszta középszerűséggel is képes lehet kitölteni az űrt, pláne, ha még oda is teszi magát a Ubisoft.

Az előzetes tesztek alapján mondjuk a játék már eléggé leszerepelt, a netkód minősíthetetlenül működött, a helyzet pedig a premier délutánján sem javult: a szerverek összeomlottak, a matchmaking senkinek se működött, akcióra vágyó játékosok millió ragadtak a menübe. Másnapra azonban a problémát sikeresen elhárították, és végre teljes pompájában mutatkozhatott be az XDefiant.

Aki azt hitte, hogy a játék majd újradefiniálja a kompetitív FPS-ek világát, az ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Ha a The Finals-t úgy könyveljük el, mint a műfaj következő generációjának egyik első fecskéjét, akkor az XDefiantra úgy érdemes gondolni, mint az előző generáció legnagyobb címeinek egyfajta hibrid mashupja, vagy mondhatni best of válogatása. A 6v6-os és 4v4-es meccsek során ugyanis nagyjából minden visszatér, ami miatt szerettük a 2010-es évek Call of Dutyjait, a Counter-Strikeokat, vagy akár az Overwatchot.

Gyors és pörgős akció, relatíve gördülékeny gunplay, a kompetitív FPS-ek aranykorszakát idéző pályadesign, jól bejáratott fegyverarzenál, veterán játékmódok és a Hero Shooterekre jellemző ultok és speciális képességek. Mindez nyakon öntve egy Ubisoft All-Star körítéssel és egy roppant baráti gépigénnyel. Kellhet ennél több a boldogsághoz? Abszolút! De kezdésnek már ez is remekül működhet. És igaziból működik is.

A játékban jelenleg öt nagyobb frakcióval operátorai közül választhatunk, és ezek mindegyike valamelyik korábbi Ubisoft címhez kapcsolódik. A csuklyás és lángszórós Cleaners csapat például a Division játékokból lehet ismerős a, Phantoms a Ghot Recon szériából, de ott van mellettük még a Libertad a Far Cry 6-ból, az Echelon csoport a Splinter Cell játékokból, és végül ráadásként a DedSec a Watchdogs 2-ből. A karakterek mellett pedig a pályák is korábbi Ubisoft címek stílusában pompáznak: barangolhatunk többek közt a Divisionre emlékeztető karácsonyi Brooklynban, a Splinter Cell stílusát idéző Echelon HQ-ban, vagy egy Yaran halászfaluban a Far Cry 6-ból.

Minden egyes frakció három különböző operátorral rendelkezik, akik két speciális képesség közül választhatnak. Az Echelon csapat például láthatatlanná tud válni, a Libertad a gyógyításban jeleskedik, a Phantoms katonái pedig pajzsokat vetnek be a siker érdekében. Ezek a képességek mindegyike olyan, hogy a játékos egyik szeme sír, a másik pedig nevet. Egyrészt intuitívak, remekül passzolnak a játékmenetbe, ügyesen segítik elő a csapatmunkát. Ugyanakkor viszont a balansszal gond van, míg egyes skillek túlságosan erősek (pl.: egy egész csapatot előre tud lendíteni egy jól elhelyezett pajzsgenerátor), addig a Libertad medic képességét külön kihívás használni, olyan ritkán találunk sérült, de még életben lévő csapattársat. Arról pedig nem is beszélve, hogy hát izé… eléggé unalmas az összes. Sehol egy izgi killstreak, egy jó kis AC 130, taktikai atom, vagy valami, ami emlékezetes pillanatokat nyújtana, pár másodpercnyi lángszórózásnál nagyobb haddelhaddra ne számítson senki.

Fegyverek terén is hasonló a helyzet, a teljes leosztás ismerős lehet, az M4-től kezdve, az MP5-ön át egészen a Vectorig, melyeket pontosan ugyanúgy tudunk ellátni célzókkal, csövekkel, támasztékokkal és alternatív tárakkal, mint ahogyan azt már a modern Call of Duty-k esetében és nagyjából mindenhol máshol megszokhattuk. Az egytalálatos mesterlövészpuskákat leszámítva a kiegyensúlyozottság így elsőre egészen okés, bár pár fegyver kétségtelenül nagyobb skillt igényel, de mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya.

A játékmenet tempójából és a „ki kezd előbb lőni” típusú szűk sikátoros harcokból egyértelműen a 2010-es évek modern Call of Duty epizódjai juthatnak eszünkbe. A legtöbb pálya kinézete és működése erőteljesen a CS:GO-t idézi (az állatkertes pályánál sokszor egy az egyben olyan érzésem volt, mintha már jártam volna benne a Source Enginnel), míg a négylábú robotot kísérgető Escort játékmód, a folyamatosan bővülő lineáris pályákkal és a jókor elnyomott ultokkal abszolút az Overwatchot idézték.

A játék kétségtelenül elvitathatatlan érdeme, hogy csupa olyan dolgot vett át, amik így egybe gyúrva jól működnek. Viszont éppen ezért nem igazán tartogat komoly újdonságokat, bár az már más kérdés, hogy egyáltalán szüksége van-e újdonságokra. Míg korábban említett The Finals például az újszerű extrémgyors tempójával és a vertikális magasságokra és mélységekre egyaránt építkező játékmenetével egy sokkal kapkodósabb irányítást igényelt, mely sokakat elriasztott, addig az XDefiant mindezzel nagyon élesen szemben áll. A pályák abszolút mellőznek mindenféle interaktivitást és rombolhatóságot, az egy-két kijelölt (és sárga ronggyal letakart) dobozon kívül nem ugorhatunk vagy mászhatunk fel sehova, egy-egy apróbb magaslatnál sosincs nagyobb szinteződés, nincsenek emeletes házak, nincs a pálya túloldalára repítő ugrás, se teleport.

Ezzel a felállással viszont igazi csemege lehet azoknak, akik soknak érzik a Call of Duty-k stílusát, picit földhöz ragadtabb, de azért gyors és lendületes játékra vágynak, amihez nem kell úgy nekiülni és lelkileg felkészülni, mint a realisztikus szimulátorokhoz, hanem bármikor bele lehet ölni pár kört. A játékmódok terén a kisebb pályákon Domination, Occupy és Hot Shot meccseket nyomhatunk, a nagyobb pályákon (amiből egyelőre sajnos csak négy van) pedig az Escort és Zone Control játékmódokat próbálhatjuk ki, melyek egyike se szorul részletesebb magyarázatra, ha az ember játszott már legalább egy kompetitív FPS-sel.

Persze vannak árnyoldalai is a játéknak, amik mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az egyik ilyen a sokat javított, de még mindig borzalmas netkód, melynek hála olyan érzés, mintha katonák helyett nyerges vontatókkal vonulnánk csatába: azt hinnénk, hogy a sarkon elfordulva már fedezékben vagyunk, de hátsó felünkbe még bő egy másodperccel később is bekapunk találatokat az utánunk laggoló hitboxunk miatt. Emellett a csalók is brutális mennyiségben jelentek meg már a harmadik napon, amivel ha nem tudnak pár napon belül kezdeni valamit a fejlesztők, akkor az végzetes is lehet a cím számára.

E két főbenjáró probléma mellett pedig azért még akadnak apróságok bőven. Grafikailag nem egy top tier alkotásról beszélünk, ugyan az összkép kompetitív shooterekhez mérten elfogadható, de abszolút nem üti meg a 2024-es standardokat. Hasonló módon a gunplay sem érződik kellően mélynek, ami mellé ha bevesszük a fegyverek fejlesztéséhez szükséges kötelező grindot, akkor néha egészen telós játék feelingünk lehet.

Ám a problémák ellenére az XDefiantnak abszolút van létjogosultsága és komoly esélye a sikerre. A játék ingyen kipróbálható, abszolút nem igényel semmi elkötelezettséget, nem kell karaktert kreálnod, hosszú percekig tutorialt böngészned, skilleket fejlesztened. Minden abszolút egyértelmű: csak belépsz, és fél perc múlva már nyakig benne is lehetsz az akció kellős közepén.

Biztos, hogy a CS:GO pályái sokkal jobban átgondoltak, a Call of Duty-kban a mozgás és a gunplay sokkal pontosabb és strukturáltabb, az eredeti Overwatch pedig jobban kiegyensúlyozott. Az XDefiantot leginkább úgy érdemes elképzelni, mint a fentiek szintézisét vagy keresztezését: semmiben sem jár a csúcson, viszont minden szempontból teljesíti a kötelezőt. Mint egy sajtburger, ami nem lesz a világ legnagyobb élvezete, és már előre tudod, hogy mire számíthatsz tőle, ám pont ezért biztonságos választás, bármikor be lehet tolni belőle egyet és laktató.

Szóval a CoD-killer címről nem érdemes beszélni, ám teljesen valid forgatókönyv, hogy azért belekeverhet egy-egy gyengébben teljesítő CoD rész eladásaiba, hiszen az alapvető multis élmény nem különbözik olyan beláthatatlanul nagy mértékben, és ugyebár abszolút ingyen elérhető. Persze a sikerhez a Ubisoftnak is alaposan tepernie kell még: a kezdeti hype során tényleg csak napjai vannak arra, hogy abszolút megoldják a csalók helyzetét, és ne pártoljanak el véglegesen az érdeklődők, mint ahogyan a netkód javítása is égető feladat. Ha ezeket legkésőbb a nyár elejéig sikeresen abszolválják, és utána valóban rendszeres tartalmi frissítéseket dobálnak majd a játékhoz, jócskán kibővítve a jelenleg nagyjából 10-12 óra alatt maximálisan kiismerhető tartalmat, akkor bizony egy igazi sikerváromány címmel van dolgunk, ami könnyedén megérdemelné a 8-8.5 pontot is. Jelenleg viszont mindez inkább egy nagyon erős ígéret, aminél csak remélhetjük, hogy minden klappolni fog.

Az XDefiant jelenleg PlayStation 5-ön, Xbox Series X/S-en és PC-n érhető el, mi utóbbin teszteltük.