Az I. világháború valamiért nem annyira közkedvelt téma a videojátékok körében. Igaz, az utóbbi időkben ez valamennyire változni látszik, leginkább a 2016-os Battlefield 1 sikerének köszönhetően, azonban még mindig eléggé kiaknázatlan területnek minősül. Az első világégést feldolgozó alkotások vagy inkább a multiplayer vonalra erősítenek rá (lásd az M2H és BlackMill Games WWI-trilógiája) vagy teljes egészében a horror műfajába helyezik az 1910-es évek véráztatta csatamezőit, amire jó példa a Necrovision, az Amnesia: The Bunker vagy az Ad Infinitum. Jordan Moche Conscript című alkotása is a túlélőhorror műfajába tartozik, azonban itt nem zombik, vámpírok, vagy torz rémségek fogják a frászt hozni ránk, hanem a legborzalmasabb dolog mind közül: maga a háború.
A történet szerint 1916-ban járunk, a helyszín a Verduni csata. Főszereplőnk, André és testvére, Pierre frontszolgálatot teljesítő katonák a francia hadseregben. Az egyik német szuronyroham relatív sikeres visszaverése után azonban Pierre eltűnik. Ekkor veszi kezdetét André egyszemélyes hadjárata öccse megtalálására, amiben elkísérjük egész a végsőkig, miközben a poklok poklát is megjárja és olyan borzalmakat lát, amiket ember fel nem bír fogni.
Ha már borzalmak, akkor kezdésnek szeretném kiemelni a játék legerősebb aspektusát: az atmoszférát. Ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám: brutális. A szó legszorosabb értelmébe véve. Valami hihetetlen, ahogy a játék megragadja az I. világháború hangulatát, úgy ábrázolja a háborút, amilyen az teljes valójában volt: egy sötét, mocskos, elkeseredett harc a túlélésért. Már pusztán ezért is plusz pontot érdemel Moche, főleg, hogy nem vitte el egy fantasztikus irányba az egész projektet, hanem helyette maradt a realitás talaján. A bevezetőben már megemlítettem az Amnesia: The Bunkert és az Ad Infinitumot, melyek szintén nagyszerű játékok, de a szörnyekkel valahogy azt az érzést keltik, mintha elbagatellizálnák a háborút, mintha szörnyek nélkül az nem is lenne igazán félelmetes. A Necrovisionről nem is beszélve, amivel aztán tényleg nagyon elszálltak a készítők, és konkrét vámpír-démon háborúval toldották meg a történelem legsötétebb éveit. Pedig ide nem kellenek zombik vagy valami torz rém, elég az, hogy civilizált emberek egymás torkának esnek, hogy aztán a gyalogsági ásóikkal verjék agyon egymást. Vagy ahogy a leszakadt végtagú szerencsétlenek vonaglanak a saját vérükkel átitatott sárban. Ez a valódi horror, és ahogy haladunk előre a játékban, mindez csak még gyomorforgatóbb és elkeserítőbb lesz. Bár a játék első fele is tökéletesen bemutatja a háború kegyetlenségét, a valódi sokkhatás a negyedik fejezetben érkezik, amikor ellencsapást indítunk a fritzek ellen. Mikor megérkezünk a német lövészárokba, akkor szembesülünk azzal, hogy náluk ugyanolyan, ha nem rosszabb a helyzet. Az eddig félelmetes ellenségként ábrázolt németek a franciákhoz hasonló szánalmas szerencsétlenek, akik ugyanúgy rettegnek és kétségbeesetten küzdenek, de nem a hazájukért, csak pusztán a túlélésért. Ilyenkor gondolkodik el azon az ember, hogy mennyire is egy értelmetlen vérfürdő volt a „verduni vérszivattyú”.
A látványvilág szintén lenyűgöző, főleg a fényhatások dobnak sokat az atmoszférán. Ez leginkább a játék végén, a Fort Vaux-i összecsapásban mutatkozik meg, amikor az erőd alsó szintjén kell rendet tennünk. Itt mindent vörösre festenek a lángok, ettől egy infernális, alvilági hatást keltve. Itt tényleg átjön a háború=pokol párhuzam. Ezzel ellentétben a menedékházak, vagy a templomok kék fénye egy kis megnyugvást hoz a folyamatos rettegésbe. Az alacsony poligonszámú, pixeles grafikától pedig csak még jobban átjön a retro érzés. A hangulathoz a háttérzene is szorosan hozzákapcsolódik, ami szintén kiválóra sikeredett, sokféle zenével ismerkedhetünk meg a játékban, melyek mind-mind más hangulatot eredményeznek, azonban mégis az összes egyformán hátborzongató. A bolyongós részeknél mindig sejtelmesebb, baljóslatúbb, míg az akciódúsabb jeleneteknél igazán dinamikussá válik, mindig a legjobb időpontban vált és garantáltan a frászt hozza a játékosra, miközben végig folytonos marad.
A másik pozitívum a játék hosszát illeti. Szerencsére nincs túlnyújtva, nekem 15 óra alatt sikerült befejeznem, és ebbe beletartoznak a bénázások és az eltévedések. Egy ügyesebb játékos valószínűleg 10-12 óra alatt simán teljesíteni tudja, ami szerintem teljesen korrekt, főleg ilyen árkategóriában. Én mindig úgy gondoltam, egy játék inkább legyen rövid, de tartalmas, mint hosszú és unalmas. A Conscriptben pedig van tartalom rendesen, tekintve, hogy 7 befejezése van, ebből egy rejtett, aminek köszönhetően az újrajátszhatósági faktora is igencsak magas. Bevallom, nekem csak az egyiket sikerült feloldanom, de tervben van egy second run.
Továbbá hatalmas pozitívum a retro játékmenet is. Maga a játék felülnézetben játszódik, míg a gameplay egyértelműen a klasszikus Resident Evil-ből inspirálódik. Erre a játék borítóján látható gázmaszkos katona is egy egyértelmű utalás, aki megjelenésében HUNK-ot idézi. Játék közben is mindig eszembe jutott a Capcom ikonikus sorozata és akarva-akaratlanul is párhuzamokat vontam vele: nemcsak pont annyira nosztalgikus, de ugyanannyira kegyetlen is. Annyi volt a különbség, hogy itt nem egy kúriában, hanem a francia fronton bolyongunk. Adva van egy nagy terület, rengeteg kisebb helyszínnel, amik nagy része le van zárva. Ezek persze fontosak a továbbjutáshoz, ezért két dolgot tehetünk. Az első, hogy kerülőutakon próbálunk bejutni, a másik, hogy megkeressük a megfelelő kulcsot hozzájuk. A kettő természetesen sosem zárja ki egymást, van, amikor magáért a kulcsért is kerülőutat kell tenni. Emellett számos fejtörővel is találkozni fogunk, amik miatt sokszor vissza kell majd térnünk adott helyszínekre, hogy nyomokat keressünk és megoldjuk őket. Ez nyilván egyáltalán nem ilyen egyszerű feladat, hiszen a lövészárkokban hemzsegnek az ellenségek, ezért nagyon fontos elővigyázatosnak maradni. Szerencsére nem vagyunk teljesen kiszolgáltatott helyzetben, hiszen a főszereplő katona egy háború közepén próbál túlélni, tehát lesz, amivel megvédhetjük magunkat. Számos közelharci- és lőfegyver áll rendelkezésünkre, köztük gyalogsági ásók, buzogányok, pisztolyok, puskák, sörétespuskák vagy géppisztolyok. Ezek mind különböző tulajdonságokkal bírnak, mint sebzés, tüzelési ráta vagy páncéltörés, ezért érdemes gyűjtögetni őket, hogy a legmegfelelőbb felszereléssel szálljunk szembe a német csapatokkal.
Ráadásul fejleszteni is lehet őket, szóval, ha van elég alkatrészünk akkor igazán hatásos halálosztókat lehet varázsolni az elsőre esetleg gyengécskének tűnő fegyverekből is. Persze azért a gyűjtögetéssel is érdemes óvatosnak lenni, mert az inventory rendszer igencsak szűkös. Mázli, hogy ezt is fejleszthetjük, illetve a RE-játékhoz hasonlóan itt is van safe-room, ahol eltárolhatjuk fölösleges cuccainkat, menthetünk, kipihenhetjük fáradalmainkat. Sőt, sok esetben még kereskedhetünk is a rejtélyes, de mindig segítőkész ismeretlen kereskedővel, akitől cigiért cserébe fejlesztéseket vásárolhatunk. Szükség is lesz rájuk, mert ahogy haladunk előre egyre brutálisabb ellenségekkel fogjuk szembe találni magunkat. Külön említést érdemelnek a nehézpáncélos rohamosztagosok, akik igencsak keményfiúk. Olyannyira, hogy a szuronyrohamok végén ők szokták betölteni a bossok szerepét is és sokszor több is van belőlük, szóval érdemes felpakolni lőszerből, mert nem fogják magukat könnyen megadni. Nehéz felszerelésük ellenére igencsak fürgék, és az igaz, hogy szerencsére nincs távolsági fegyverük, de a baltájukkal nagyon hamar át tudnak minket küldeni a másvilágra.
A legbosszantóbb ellenfelek azonban nem ők, sőt még csak nem is emberek. Ezzel elérkeztünk az egyik negatívumhoz: az indokolatlanul OP patkányokhoz. Egyszerűen hihetetlen mennyire irritálóra sikeredtek ezek a rágcsálók. Komolyan, sokkal jobban féltem tőlük, mint bármelyik katonától. Sokan vannak, baromi gyorsak, se perc alatt szét tudnak szedni, nehéz őket eltalálni és még meg is tudnak mérgezni. Értem én, hogy a készítő retro játékélményt akart és ehhez elkerülhetetlen a szívatás, de azért itt már úgy éreztem, hogy kicsit túltolta azt a bizonyos bicajt. Ráadásul a hullákra mennek, szóval, ha megöltünk egy ellenséget, akkor több mint esélyes, hogy néhány forduló után már 3-4 ilyen kis aranyos ott fog lakmározni rajta, hogy aztán utánunk vessék magukat. Persze ezt el lehet kerülni, ha elégetjük a hullákat, de nem mindig tehetjük meg, hogy legyen nálunk benzin és öngyújtó.
Az igazán hangsúlyos negatívum viszont a random crashelés, a tesztelés során ugyanis jó párszor összeomlott a játék. A legtöbb esetben egy újraindítás megoldotta a problémát, azonban sajnálatos módon a legvégén is kaptam egy ilyet, emiatt hivatalosan nem is játszottam végig a játékot, mert a stáblista előtt folyamatosan kicrashelt és itt már sem az újraindítás, sem az újratelepítés nem segített.
Összességében a Conscript egy kiváló horrorjáték lett, ami méltó szellemi utóda a Resident Evil örökségének. A realisztikus témájának köszönhetően egy igazi különlegesség. Ajánlható a történelmi témák kedvelőinek, a retro játékok szerelmeseinek és a horrorrajongóknak is, mindannyian találni fognak benne valamit, ami miatt szerethetik.
A Conscript július 23-án jelent meg PC, Xbox One, Xbox Series X|S, Playstation 4, Playstation 5 és Nintendo Switch platformokra. Mi az Xbox Series S változatot próbáltuk ki.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.