Astro Bot teszt

Amikor ránéztem az órára, akkor tudatosult bennem, hogy már lassan 9 órája toljuk a gyerekekkel Astro első nagyszabású kalandját. Mindenhová benéztünk, mindent igyekeztünk felfedezni, és bár már látni lehetett a végét, hosszú volt még az út. Tesztek készítésekor általában jegyzetelek, egy-két kézzel írt oldal mindig összejön, ennél kevesebb csak a középszerű alkotásoknál szokott lenni, amelyek nem mozgatnak meg bennem semmit. Az Astro Botnál összesen kettő sort írtam le, mert egyszerűen egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy nekem most gyakorlatilag dolgom lenne.

A PlayStation 5 mellé csomagkapcsolt Astro’s Playroom szó szerint egy techdemó volt úgy a hardver számára, mint a Team ASOBI koncepciójának igazolására. A végtelenül cuki kis robot platformer mutatványa milliók számára vált kedvenccé, ám az a játék inkább volt egy főhajtás a PlayStation brand történelme előtt, önálló egyénisége csak egy vékony máz volt a nosztalgia piskótáján. A trailerek alapján az Astro Botra ezt igyekeztek a fejlesztők orvosolni, miközben továbbra is a platform múltja előtt akartak tisztelegni. Ezt pedig úgy érték el, hogy ezúttal nem a múltbéli konzolok, hanem a PlayStation nevével összefonódó játékok, sorozatok és franchise-ok kerültek a játék középpontjába.

Hősünk, Astro barátaival járja az űrt PlayStation 5 anyahajóján, amikor is egy óriási, gonosz, zöld űrlény támadja meg őket, és erőszakkal kitépi az űrhajónk processzorát, hogy aztán mindenféle galádságot tegyen vele. Minket Dual Speederünk talál meg és éleszt fel, és rögtön az első barátunk, akin segítenünk kell, egy műhold, aki egyből felfedi az öt játszható galaxis egyikét. Feladatunk helyreállítani az anyahajónkat, és útközben megtalálni a szétszóródott 300 robot barátunkat. Voltaképpen ez a játék egyik csúcspontja, pontosabban az a nagyjából 150 robot, akik egyedi külsőt kaptak, és a PlayStation 1 érától kezdve napjainkig a Sony konzoljának legfontosabb first-party címeiket vagy a platform számára meghatározó third-party klasszikusokat idéznek meg. Bár egyes franchise-ok kissé felülreprezentáltak, azért így is hihetetlen, hogy az elmúlt húsz évben mennyi ikonikus karaktert termelt ki vagy tett ismertté a Sony platformja.

A játékmenet alapvetően megegyezik a Playroomban látottal. Ugyanúgy kell harcolnunk, ugrálnunk és végigmennünk egy tekervényes, ám javarészt lineáris pályán, viszont az ottani hosszabb, tagolt pályákat rövidebb, egybefüggő szintek váltották fel. Egy-egy galaxis általában 4-5 ilyen nagyobb pályából áll, valamint számos kisebből, amelyeket a galaxis végi boss legyőzése után oldhatunk ki vagy találhatunk meg. A pályadizájn nem csak a tagolás terén mutat változást, ugyanis számos felfedeznivaló, kitérő, sőt titkos átjáró is vár minket, így megéri jó alaposan szétnézni. A világokhoz kapcsolódó tematikus játékmechanikák helyett itt pályánként eltérő gimmick megoldásokat kapunk majd. Ugyan ismerős lehet egyik-másik, alapvetően teljesen új rendszerekről van szó, amelyek ráadásul a játék előrehaladtával extra funkciókat is kaphatnak. Akármelyik pályát is válasszuk, biztos, hogy olyat látunk majd, amit másikon nem és garantált lesz a fluid játékélmény és az ötletes megoldások. A Playroom legnagyobb hiányosságát is igyekeztek kiküszöbölni: míg az elődben csak egyetlen egy főellenséget kaptunk, ezúttal öt bosst kell legyőznünk, mindegyiket egy több fázisú harcban, hogy aztán végezetül összecsaphassunk a játék elején megjelent zöld űrlénnyel is egy eposzi űrcsatában.

A jó alapokra építő, ötletes játékmenet mellett az egész játékból áradó báj és hangulat az, ami miatt megéri kontrollert ragadni és belevetni magunkat a kalandba, és ehhez csak hozzáad a központi pillérként tornyosuló nosztalgia. Kicsit olyan érzésem van, mintha Astro és pereputtya maga lenne a Sony háztáji LEGO-ja: az ismerős arcok egységesen cuki újraalkotása, humorosan és önreflexíven, de kicsivel kevesebb idétlenkedéssel, tapintható tisztelettel. A főhajtás nemcsak abban merül ki, hogy a kis robotok cuki cosplaybe bújnak, hanem galaxisonként kapunk egy-egy ikonikus karaktert, aki saját, tematikus pályáján kölcsönadja nekünk külsőjét és emblematikus fegyverét is. Ezeken a pályákon a látvány, a pályadizájn, a játékmenet, sőt még a zene is az adott játékokat idézi, ami igazán páratlan hangulatot eredményez.

Az egyes bossok legyőzése után válnak csak elérhetővé a kihívásokat jelentő kisebb pályák, amelyek vagy a kontroller jeleire épülő, kifejezetten szívatós feladatok, vagy retró hangulatú voxelvilágok, esetleg olyan ügyességi pályák, ahol a padló folyamatosan eltűnik a lábunk alól. Érdemes időnként visszatérni az anyahajónkhoz, mivel a visszaszerzett alkatrészeket nekünk kell rendbe rakni és visszaszerelni, de a kopár bolygón is számos eldugott dolgot fedezhetünk fel. Visszatérnek a kirakósok is, azonban ezek most a különböző laborok és épületek megépítéséhez kellenek. Belőlük építhető meg a nyerőgép, ami az összegyűjtött, egyedi robotokhoz nyújt hozzájuk illő tárgyakat: Solid Snake-nek egy kartondobozt, Alucardnak egy koporsót, Kratosnak egy tábortüzet stb. De lehetőségünk lesz szafarira menni és állatokat fotózni az egy gombbal előhívható fotómóddal, ami egyébként a pályákon is hasznos lehet, amikor megtalálunk egy direkt erre a célra kihelyezett kivágásos fotótáblát. De átfesthetjük a Dual Speederünket is, sőt mi magunk is új külsőt ölthetünk, például a Bloodborn-ból ismert ikonikus szerkót.

Ami viszont kifejezetten megérdemli a dicséretet, hogy érezhetően több személyisége van már ennek a játéknak, mint az Astro’s Playroomnak. Az Astro Bot erőssége, hogy olyan, mint Tony Stark: vegyük el a PlatStation referenciákat és az easter eggeket, és mi marad? Egy ötletes, végtelenül cuki és bájos platformer, ami egyszerre könnyen megközelíthető és mégis tartogat annyi kihívást, ami miatt biztosan szentségelni fogunk egyszer-kétszer, mégis vegytiszta szórakozás. A már említett gimmickek úgy dobják fel a játékmenetet, hogy hiába ismétlődnek, egyszer sem válnak unalmassá. Kapunk egy rakétakutyát, akivel vízszintesen, illetve egy rakétacsirkét, akivel függőlegesen lőhetjük ki magunkat, de lesz itt időmegállítás, felfúvódó poliphátizsák, és egy elefánt, akivel ideiglenes platformelemeket kreálhatunk, amelyek attól függően viselkednek máshogy, hogy milyen anyagból készültek.

Azt felhozni, hogy a játék mennyire kihasználja a konzol erejét a stabil 60 fpssel és a mesterien elrejtett töltőképernyőkkel, vagy azt, hogy milyen szinten kamatoztatja a DualSense nyújtotta lehetőségeket, már-már bagatell: kezdve a mozgásérzékelőtől az adaptív ravaszokon át egészen a feladványok megoldásában is kulcsszerepet játszó haptikus visszacsatolásig. És akkor erre jön még rá az a nosztalgiaélmény, amit a Playroom is tudott, csak itt még közelebbinek érezzük a dolgot, mert a háttérben elszórt karakterek most előtérbe kerültek, és már róluk szól a játék. De tény, hogyha kivennénk az Astro Botból mindent, amit PlayStation, akkor is egy remek játékot kapnánk, így viszont egyenesen fantasztikus alkotásról van szó.

Voltaképpeni nehézségről nehéz beszélni, mivel maguk a pályák nem igazán jelentenek legyőzhetetlen akadályt, a kifejezetten kihívásnak szánt szintek pedig igen könnyen megizzaszthatnak minket, viszont ezek nem függenek össze egymással. Számomra a legnagyobb nehézséget a felfedezni való dolgok megtalálása jelentette, amihez viszont kapunk egy kis segédletet egy megvásárolható madárka formájában. A kis szárnyas akkor érhető el az egyes szinteken, amikor azokat részben vagy egészben teljesítettük. Hátránya, hogy pénzbe kerül, és bár segít megmutatni, hogy hol érdemes keresni egy robot vagy egy kirakós darab után, ne egy lézerirányzékra számítsunk. Természetesen ez egy opcionális segítség, így ha valaki saját magára támaszkodva szeretné megtalálni az összes eldugott robotot és kirakóst, az nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja. Ezen felül az Astro Bot több kisegítő lehetőséggel érkezik, például a rezgéseket vizuális jelekkel egészítik ki, vagy a mozgásérzékelőt a bal analóg karral is kiválthatjuk.

Ha nagyon sietünk, és nem foglalkozunk a gyűjtögetéssel, akkor akár 10 óra alatt is teljesíthető a játék, de hallottam már olyanról is, aki 15 óra alatt megszerezte a platina trófeát is. Nem szeretem ezt mondani, de ha így csinálunk, akkor egyszerűen rosszul játsszuk a játékot, hisz a lényeg pont az, hogy összegyűjtsünk mindent: az Astro Bot valójában egy collect-a-thon. PlayStation-rajongók számára egyenesen kihagyhatatlan alkotást kaptunk az Team ASOBI-tól, ami még akkor is remek szórakozás, ha kimaradt az életünkből a konzol előző négy iterációja. Hogy kapunk-e a jövőben újabb pályákat, akár fizetős DLC formájában, egyelőre nem tudni, pletykák viszont már vannak, miszerint készülőben lehet a folytatás. De ha a csapat ilyen munkát tud végezni egy nagy kaliberű játék esetében, akkor garantált, hogy még hallani fogunk felőlük.

Az Astro Bot 2024. szeptember 6-án jelenik meg, kizárólag PlayStation 5-re.