Test Drive Unlimited: Solar Crown teszt

Mielőtt a Forza Horizon és a The Crew teljesen leuralta volna a zsánert, a Test Drive Unlimited volt az a cím, ami egyet jelentett a nyílt világú autós versenyzéssel. Az előtte is hosszú múlttal rendelkező széria 2006-ban esett át a nagy reformján, amikor is egyszerre vált online elemekkel teletűzdelt versenyjátékká és az autós kultúrára fókuszáló életszimulátorrá. A nagy rivális Need For Speed akkortájt az illegális utcai versenyzést helyezte az előtérbe, a Test Drive Unlimited viszont a luxusautókat és a velük járó fényűző életérzést hozta el a digitális világba. Most, 13 évvel a Test Drive Unlimited 2 megjelenése után újabb soft rebootot kap a széria, bár a Solar Crown alcímmel ellátott új rész állapotát látva inkább azt kívánjuk, bárcsak ne történt volna meg ez.

Az első benyomások mindig szörnyen fontosak, annál pedig csúfosabb bemutatkozás aligha létezik, amikor egy játék egyszerűen nem hajlandó működni. A közelmúltban bosszantó trenddé vált, hogy egy rövid early access periódus társul a játékok drágább kiadásaihoz, a Test Drive Unlimited: Solar Crown esetében pedig egy teljes héttel előbb élesedtek így a szerverek. Kár, hogy ez idő alatt bármiféle túlzás nélkül gyakorlatilag játszhatatlan volt a program - időnként még mindig az. Mindez persze csak jó előjel lehet, hiszen biztosan azt jelenti, hogy százezreivel rohamozták a játékosok a beléptetést már a megjelenés előtt, ugye? Hát, nem éppen. Minden jel arra utal, hogy a kutya sem játszik a Solar Crownnal: Steamen 5300 játékos volt az egyidejű peak, a közös online tér pedig kong az ürességtől. Ez az egyetlen oka annak, hogy nem kapott nagyobb visszhangot a médiában, hogy a játék szinte használhatatlan állapotban jelent meg. 

Nemcsak a hivatalos megjelenést megelőző héten, de azt követően is rendszeresek a beléptetési hibák, a játék közben tapasztalt random disconnectek és a verseny közben a pofánkba ugró mentési hibaüzenetek, amiből volt, hogy egy nap többet tapasztaltam, mint valódi játékmenetből. Ha pedig több szerencsével járunk, akkor teleportálgathatunk mi is, épp úgy, ahogy azt az ellenfeleink is és a forgalomban lévő járművek is teszik. Hangsúlyozom: mindezt akkor, ha sikerül egyáltalán belépnünk a játékba. Ez a mérhetetlen technikai kudarc pedig nemcsak azért letaglózóan kiábrándító, mert papíron (és az árcédula szerint) egy prémium termékről beszélünk, hanem azért is, mert amikor minden flottul összeáll, a játék meg-megvillantja az ígéretes alapjait. Mielőtt ismét kártyavárként dőlne össze az egész.

A széria régóta várt legújabb epizódja Hongkongba hív bennünket, azon belül sem a félsziget területére, hanem Hongkong-szigetre, melynek 1:1-es méretarányú, teljesen lemodellezett mását kapjuk meg szabadon bejárható területként. Ha egy percre körbenézünk a szigeten a Google Earth felvételein is, láthatjuk, hogy a város digitalizált mása nagyvonalakban pontosnak tűnik, legalábbis a pályaszerkezet és az utak tekintetében, ez pedig már elég ahhoz, hogy a videojátékban valódi, létező helyeknek érződjenek a városi területek is – a Forza Horizon-játékok esetében ez ugyebár sosem jött össze igazán.  

Amikor minden kifogástalanul megy, remek élmény beautózni az északi partvidéken elfekvő sűrű városrészeket, a kisebb településeket egybekötő sztrádákat vagy a sziget szívében elterülő hegyvonulatokat és azok kacskaringós szerpentin földutait, melyek helyet biztosítanak az off-road versenyzésnek is. Mivel a játék világa teljes mértékben valós helyszíneken alapul, egyértelmű, hogy nem ez lesz a világ legváltozatosabb helyszíne, de így is nagyon kellemes időtöltés szabadon kóvályogni és felfedezni a hatalmas sziget minden zugát, a trópusi tengerparti falvaktól egészen a nagyváros betondzsungeléig.

Viszont hiába kellemes és javarészt autentikus a sziget felépítése, ha a játékra a jelen állapotában gyakran rossz ránézni. A konzolos kiadások látványát sajnos nagyban rondítja az alacsony draw distance, a szemünk láttára felbukkanó pályaelemek és LOD-váltások, az alacsony felbontású környezeti textúrák és a kidolgozatlan modellek, legyen szó autókról vagy az emberi karakterekről. Mindezek mellett pedig a játék nem is fut jól. Xbox Series X/S-en és PlayStation 5-ön egyik grafikai módon sem tartja fixen a kijelölt 30-as vagy 60-as frame rate-jét, PC-n pedig szintén szörnyen optimalizálatlan állapotban jelent meg a program. A játékot fejlesztő KT Racing már a stúdió közleménye szerint dolgozik a látványt és a teljesítményt célzó javításokon, mivel ezek sem készültek el a megjelenés napjára.

No, de ezek csak külsőségek, mi a helyzet a játék tartalmi érdemeivel? Miután a bizarr, science fictionbe hajló intróban meghívást kapunk a Solar Crown versenysorozatára, az új otthonunknak tekinthető Solar Hotelben találjuk magunkat. Itt található a saját luxuslakosztályunk, a karakterünk személyre szabásakor hasznos ruhabolt és a kozmetikai szalon, no meg persze a garázsunk is, ahová összegyűjthetjük a kedvenc álomautóinkat. Az első versenyeinket visszafogottabb “Daily Driver” járgányokkal kezdjük, később azonban dollármilliós tételekben is válogathatunk a leggyorsabb szuperautók és a történelmi klasszikusok közt. A játék sosem fogja csak úgy utánunk hajítani a kocsikat. Minden egyes új autóért meg kell küzdenünk, azok pedig befektetések lesznek a frissen megnyíló versenyekre. Ez roppant erős alapot ad a hosszútávú progressziónak.

Ami sajnos jobb szó híján dögunalmas. A játék jelenlegi formájában a tennivalóinkat vagy a szabad kóborlás, vagy pedig a versenyek teszik majd ki, az előző részekkel ellentétben ugyanis nyoma sincs a taxizásnak, a szállítmányozós küldetéseknek vagy bármely egyéb köztes tennivalóknak, hiába ígérte ezt már előre a Kylotonn. Hongkong szigetén krúzolgatva gyűjthetünk elrejtett emblémákat, amik apránként szintén segítik a szintekben kifejezett előrehaladásunkat, de nagyjából ennyi. Nincs kaszinó, nincs saját személyre szabható házunk, yachtunk vagy bármi egyéb, ami népszerű volt a Test Drive Unlimited 2-ben, és amiért dolgozhatnánk hosszú távon. Bár ez talán nem is akkora tragédia, amikor akár 20 millió dollárba is kerülhet egy autó, a versenyek átlagos kifizetése pedig mindössze 20 000 dollár környékén tetőzik.

Ahogy említettem, a Solar Crown online tere funkcionálisan teljesen játékosoktól mentes. Egyszer-egyszer el lehet csípni az autószalonban böngésző vagy a nyílt terepen száguldó kriptidek egyikét, de ember legyen a talpán, aki össze tud hozni egy online versenyt élő játékosok ellen! Annak ellenére, hogy kivétel nélkül az összes verseny nyitott online mérkőzés, amelybe bárki becsatlakozhat, az eddigi bő húsz órám alatt mindössze egyetlen alkalommal sikerült egy valódi játékossal versenyeznem. Ez a helyzet a kizárólag másokkal közösen játszható rangsorolt mérkőzésekkel is, arról pedig ne is álmodjunk, hogy valódi klánháborút hívhatunk másokkal - hiába ez lenne a játék egyik nagy selling pointja.

Mindez azt jelenti, hogy az esetek 99%-ában gépi ellenfelekkel versenyzünk, ami azért rossz hír, mert nem tudom felidézni, hogy mikor találkoztam utoljára versenyjátékban ilyen csapnivaló AI-jal. A botok nehézségét nem válogathatjuk meg, a rendszer skálázza őket a saját szintünkhöz, ami azt eredményezi, hogy egy-egy váratlan pillanatban kiderül, hogy még Mini Cooper is simán beelőzi a 2016-os Ford GT-t a hosszú egyenesen, mert a kínai garázswarlockok bizonyára sugárhajtóművet szereltek az apró brit csodára. Aztán persze, amikor elered az eső, az összes AI ellenfél szinkronugrásban szárnyalnak le Victoria Peak hegyoldali kanyarjairól, ilyenkor pedig nem nehéz akár 20 másodpercet is ráverni a korábban csodákat művelő robotriválisokra.

Teljesen inkonzisztens és ostoba az egész, így pedig gyakran csak egy érmedobás dönti el, hogy életünk legkönnyebb versenye áll előttünk, vagy Max Verstappen szelleme fog minket meggyalázni. A legjobb tipp arra, hogy mindig kompetitívek maradjunk, hogy alaposan túltuningoljuk az autóinkat (majd visszalimitáljuk őket az adott verseny maximális szintjére), ám ez sem a legjobb móka, mivel az autók fedél alatti és vizuális testreszabása is egy mobiljáték mélységeivel vetekszik. Az utángyártott kiegészítők hiánya, illetve a festés és matricázás fapados mivolta azért is kellemetlen, mert a játékban szereplő két nagy rivális klán egyike kifejezetten az utcai versenyzés stílusjegyeit viseli magán. Mondjuk, szerencsétlenek úgyis rendszeresen kikapnak a Sharp-októl, úgyhogy ez legyen a legkisebb problémájuk!

A Test Drive Unlimited: Solard Crown egésze egy átgondolatlan, ügyetlenül kivitelezett maszlag – minden tekintetben messze áll attól, amit a széria rajongói érdemelnének. Hiába van javarészt helyén a vezetési modell, hiába szuper érzés Hongkongban autókázni és hiába abszolút hiánypótló az életszimulátoros megközelítés, ha a játék egyszerűen nincs felépítve. Always online címként nincs mögötte épkézláb technikai háttér, rondán és rosszul fut, telis-tele van bugokkal, de azok kiirtása is kevés lenne, ha a játék meglévő rendszerei is átgondolatlanok vagy gyengén kivitelezettek, ami pedig a helyén van, csupán egy nagy, lélektelen grindot eredményez.

Ennek a játéknak minimum még egy év kellett volna a sütőben. Egyáltalán nincs kizárva, hogy egyszer épkézláb cím kerekedik majd a Solar Crownból, de mivel már a játék rajtjakor is súlyos játékoshiánnyal küzd, nem tennék rá komoly pénzt, hogy a Nacon és a KT Racing megszavazzák neki azt az évtizedes post-launch támogatást, amelyről korábban beszéltek. Ennél jóval valószínűbb, hogy ez a játék is a The Crew első részének sorsára jut majd, csak talán a Concord sebességével.

A Test Drive Unlimited: Solar Crown PC-n, Xbox Series X/S-en és PlayStation 5-ön jelent meg, de később várható Nintendo Switch-port is. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.