Egy katasztrófafilm esetében mindig az a lényeg, hogy lássuk elpusztulni azt, amiben élünk: legyen szó akár egyszerű házakról vagy műemlékekről, a dolgok esetlegessége, mulandósága a központi motívuma egy-egy ilyen alkotásnak. Ugyan elsőre nem egyértelmű, de a kaiju-filmek is valójában katasztrófafilmek. Lehet, hogy a természet ereje helyett az óriásszörny valaminek a szimbóluma, vagy csak egyszerűen egy hatalmas monstrum, mögöttes jelentés nélkül, de minden esetben a végeredmény ugyan az: ha egy ilyen teremtmény megjelenik, ott kő kövön nem marad.
A Legendary MonsterVerse-e számomra eddig két igazán jó alkotással rendelkezik, ebből az egyik a 2014-es Godzilla, a másik pedig a Kong: Koponya-sziget. Míg az első rész remekül vezette fel az óriásszörnyek tényét, és a szörnyeket inkább háttérben tartva főleg az emberi karakterekre és a pusztításra fókuszált, addig utóbbi a szörny-ember erőviszonyokat vázolta fel, jól mutatva, hogy egy ilyen harcban maximum szerencsések lehetünk, győztesek nem. A tavalyi förmedvény, a Skull Island: Rise of Kong ugyan jogilag semmilyen szinten nem kapcsolódik a MonsterVerse-hez, attól még fájó pont maradt a számomra, így amikor belengették, majd bejelentették, hogy érkezik egy új Kong-játék, ezúttal hivatalos licence alapján, egyszerre voltam lelkes és kezdtem el aggódni. Hogy egy óriásszörnyes játékban ne a címszereplőt, hanem egy embert irányítsunk? Ráadásul inkább túlélő-platformer játék lesz? Na, ezt látnom kell!
A Kong: Survivor Instinct a Godzilla x Kong után játszódik kicsivel. A két alfa ragadozó közt fennálló status quo adott, amikor is egy meg nem nevezett várost megtámad a felszínre visszatért Kong. Főszereplőnk, David, hiába próbálja elérni a városban élő lányát, ezért apaként meghozza az egyetlen (számára) logikus döntést: elmegy a szörnytámadás alatt álló városba, és kimenti a lányát. Egy baleset miatt gyalogszerre kényszerülünk, és házról házra járjuk be a lerombolt várost a lányunk után kutatva. Elég hamar feltűnik egy ellenséges emberekből álló frakció és egy ismerős főgonosz is, sőt bekerül a képbe a Godzilla 2-ből ismerős ORCA is, és minél többet kutatunk a lányunk után, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy nem egyszerű állatorvosként dolgozott a városban…
A játék legnagyobb erőssége a licence, mivel így egy igen komoly, több filmre, képregényre és könyvre kiterjedő lore-ra építhet, akinek pedig közel áll a szívéhez ez a szörnyuniverzum, annak kifejezetten jól fognak esni az egyes titánokról szóló bejegyzések vagy a régészeti, antropológiai feltárások leírásai. Számomra talán az volt a legszimpatikusabb, hogy a játék helyén kezelte magát a franchise idővonalát tekintve: ugyan megrázó élmény, ha egy 100 méteres majom rombolja le a városunkat, viszont nem precedens nélküli eset, a nagyobb városokban már vannak is különleges óvóhelyek titántámadás esetére. Természeti katasztrófa, ha egy ilyen szörny meglátogat, de alapvetően nem különbözik egy hurrikántól (csak kevesebb vízzel jár). Az ORCA megléte pedig magyarázatot ad majd az olyan szekvenciákra, amikor a több száz méteres óriásszörny egyetlen hangyányi embert üldöz.
A játékmenet alapvetően egy platformer, némi könnyed puzzle-lel, gyűjtögetéssel, enyhe metroidvaniás hangulattal, lévén egyes ajtókat csak megfelelő felszereléssel tudunk kinyitni. A pályákon elszórva találunk titánokhoz tartozó hangmintákat, amiket összegyűjtve és szinkronba hozva lejátszhatunk egy adott helyszínen, ezzel odacsalogatva egy óriásszörnyet. Bár nem veszélytelen, alapvetően a továbbjutás kulcsát jelenti, hogy Kong eltakarítson egy toronyházat az utunkból, vagy egy másik betörje az útburkolatot, hogy hozzáférjünk a csatornához. A város zónáit bejárva tudunk meg egyre többet a támadás körülményeiről, gyűjthetünk feljegyzéseket, sőt túlélőkkel is találkozunk. Harcolnunk is kell a ránk támadó ökoterroristákkal, ehhez kezdetben egy vascső, később pedig egy pisztoly is a segítségünkre lesz, ám a lőszerrel csak csínján, mert relatíve keveset kapunk. A lőfegyverünk egyébként is inkább a lakatok lelövésére, esetleg a ránk támadó óriáspókok és bébi koponya rágók likvidálására való, nem párbajozásra. Ennek viszont nem a lőszer szűkössége, hanem a célzás az oka.
És itt elérkeztünk a játék gyengeségeihez. Maga az irányítás egyébként rendben van, még ha kicsit korcsolyázós is, de a célzás idegtépő, legalábbis DualSense kontrollerrel. A jobb kar folyamatos oldalra nyomásával célzunk, lőni pedig a jobb ravasszal tudunk, viszont ez azzal jár, hogy a lövés pillanatában simán elmozdulhat a célkereszt. Nem lehetetlen dolog lelőni az ellenfeleket, sőt fejlövést is összehozhatunk, de inkább éreztem szerencse semmint ügyesség kérdésének. Sima platformer feladatoknál még elmegy, de a bossharcnak betudható üldözéses jeleneteknél fel tudja nyomni az ember vérnyomását.
A másik nagy problémám a karakterek, igaz, ebben a MonsterVerse korábban sem volt erős. Az itteni felhozatal viszont valami hihetetlen. A szinkronmunka béna, de ez csak egy apróság ahhoz képest, hogy nem tudtam egy pillanatig sem azonosulni a főszereplővel, aki simán gyilkol, de egy vadidegen újraélesztésének kudarcát azért meggyászolja. Én megértem, hogy egy ilyen helyzetben nem az altruizmus az első, de a morálisan szürke karakterekkel azonosulni csak akkor tudunk, ha van valamilyen érzelmi kapocs, láthatjuk a másik oldalukat, a Kong: Survivor Instinct viszont nem egy The Last of Us.
Nem mondom, hogy a harc felesleges eleme a játéknak, lévén ellenfelek nélkül csak katasztrófa turizmus lenne az egész, és az alapok is jók. Kitérhetünk, védekezhetünk és háríthatunk is, amit ellentámadással kombinálhatunk, sőt meg is ragadhatjuk az ellenfeleinket, hogy úgy verjük be az arcukat. Nekilökhetjük őket egymásnak vagy a falnak, amitől egy-két másodpercig megszédülnek, lerúghatjuk őket a kiszögelésekről, vagy ha van kéznél egy elektromos vagy savas csapda, abba is belevághatjuk őket. Viszont a játék háromnegyedénél már egyszerűen túltolták a készítők, amikor 3-4 testpáncélos, puskás katonát kellene elpüfölnünk, miközben kitérünk a lövedékek elől, és még ki is szabadulunk a minket körülvevő ellenfelek szorításából. Növelhetjük az életerőnket, illetve a fegyverünk tárának kapacitását is, ami jó móka, lévén felfedezésre ösztönöz, viszont ettől még nem lesz kevésbé frusztráló élmény egy-egy nagyobb összecsapás.
Talán csak a tavalyi borzalmas élmény miatt, de a Kong: Survivor Instinct távolról sem érződött rossz játéknak. Egy licencelt indie cím, amin látszik és érződik a büdzsé, ahogy az is, hogy a 7Levels csapata főleg vonatos és focis játékokat készített eddig, és csak egy másik oldalnézetes kalandjátékuk van. A pályák hangulata egészen jó, a történet pedig MonsterVerse mércével mérve tartogat pár érdekes csavart a vége felé, óriás szörnyek elől menekülni pedig mindig poén. Viszont minden pozitívum ellenére a Kong: Survivor Instinct nagyon is egy rétegjáték lett, amire meglehet, hogy egy-két hónap múlva már nem is fogunk emlékezni.
A Kong: Survivor Instinct 2024. október 22-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. Mi PlayStation 5-ön játszottunk vele.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.